Mimesis / Fiam
Gondolat Kiadói Kör, 2014
Összefoglaló
A Mimesis egy Konstantin Teofilis nevű fiatalember monológja, amelynek középpontjában az a dilemma áll, hogy a főhős maradjon-e egyszerre gyűlölt és szeretett hazájában, vagy menjen egy lány után Nyugat-Európába. Miközben élete legfontosabb döntését próbálja meghozni, mondatról mondatra szövődik ez az egyedi hangú textus, melynek tragikomikus egyvelegében egymás mellé kerül a merev patriarchális és a fogyasztói társadalom, a hősi epika és a rockzene, és bepillantást nyerünk Montenegró mindennapi életébe egy városi fiatal nézőpontjából. Vicces, ugyanakkor megható szöveg, amely mesterien rendezi anyagát az emlékek és benyomások kaleidoszkópjává. A Fiam című regény egyetlen éjszaka eseményeit beszéli el. Főhőse (akit ugyancsak Konstantinnak hívnak, és szintén író) ezúttal is egyes szám első személyben szól az olvasóhoz. A férfi személyes kapcsolatai a mélyponton: az amúgy a szomszéd házban élő apjával hosszú évek óta nem beszél, a felesége pedig most hagyta el. Nem találva a helyét otthon, útnak indul Ulcinjban, a tengerparti városi éjszakában. Útja során különféle alakokkal elegyedik szóba, akik mintha mindannyian egy Bulgakov-regényből léptek volna elő. Az eseménydús éjszaka felszíne alatt bontakozik ki a szöveg vissza-visszatérő alaptémája, apa és fiú ellentmondásos viszonya. A regény, mellyel szerzője elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, mágikus éjszakai utazás egy ősi városban, olyan úton, amely az emberi létezés legmélyére vezet..
Részletek
- 252 oldal
- Kötés: kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
- ISBN: 9789636935337
- Eredeti cím: Mimesis
- Fordító: Rajsli Emese
Visszatérés
Ez a csodálatos könyv a veszteségről, az újrakezdésről és az önmagunk felé vezető útról szól, arról, hogy a gyógyulás gyakran akkor kezdődik, amikor végre hagyjuk, hogy mások is belépjenek a világu...
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 841 Ft
Kiadói ár: 6 490 Ft