Ákos és zenekara tavaly ismét mozgalmas évet zárt: 2018. decemberében sorozatban negyedszer adott dupla koncertet hazánk legnagyobb koncerttermében, a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményt DVD-n megjelenő, impozáns koncertfilm örökíti meg: a kiadvány a két egymást követő előadás összes dalát tartalmazza három hangnormával (sztereó, DD 5.1 és DTS) és feliratokkal.
- 2018 tavaszán az Ákos50 jubileumi, színházi előadásával jártuk az országot. Alig ért véget az akusztikus turné, máris elkezdődtek a próbák a nyári rockbulikhoz. Őszre elértük a 140 ezres (!!!) koncertlátogatottságot, felvettük a Hazatalál középlemez új dalait, és meghirdettük a sorrendben negyedik dupla Arénánkat. Ez a decemberi duplázás új fejezetet nyitott a produkciónk életében, hangszerelés és zenekari felállás tekintetében is - erre utal a kiadványunk címe: KEZDHETÜNK ÚJABB ÉVADOT. Ez a sor a Nem kell más vigasz című dalunk szövegében szerepel, amelyről elmondható, hogy hatalmas slágert csinált belőle a közönség, de talán a koncertek legjobb pillanataiból összeollózott klip is segített: majdnem 3 milliónyian nézték meg eddig! A DVD-n megjelenő koncertfilm igen látványos lenyomata a 2018-as diadalmenetet lezáró kettős nagykoncertnek. A letaglózó látvány mellett a legfontosabb elem ezúttal is a közönség lelkesedése, jelenléte és részvétele volt, amit minden korábbinál jobban sikerült megörökíteni - nyilatkozta Ákos.
A valóban grandiózus látványvilágú felvételt csaknem 30 (!) kameraállásból rögzítették. A koncerten a hagyományoknak megfelelően Ákos énekelt és gitározott, Lepés Gábor billentyűs hangszereken játszott, Madarász Gábor nagyszerű gitárjátékához a dobos Bánfalvi Sándor és az új zenekari tag, Kálló Péter basszusgitáros biztosította a ritmikai alapokat. A látványról elképesztő méretű aktív videófal-rendszer és robotlámpa-erdő gondoskodott, az emlékezetes dupla előadás legkiemelkedőbb mozzanata mégis a tábortüzes, akusztikus blokk volt, amikor sok ezernyi mobiltelefon fénye ragyogta be az Arénát.
A kiadvány exkluzív digipack csomagolásban, rengeteg fotót tartalmazó kísérőfüzettel jelenik meg.
tracklist:
1 02:13 Intro - Ellenség a kapuknál
2 05:17 Minden most kezdődik el / Ennyi nem elég / This Is Not America
3 04:16 Csak te vagy
4 04:07 Ikon
5 03:59 Mire vagy jó?
6 03:52 Ugyanúgy
7 04:11 Még egyszer
8 03:34 Ki helyett szeretsz?
9 03:14 Indiántánc
10 04:43 Csináld úgy
11 03:45 Érintő
12 03:24 Előkelő idegen
13 04:03 Örvény
14 04:40 Igazán
15 06:06 Bonanza blues (Induljon a banzáj / 1984 / Elmondatott)
16 05:56 Hazatalál
17 03:45 Nem kell más vigasz
18 03:46 Térj vissza / Never Let Me Down
19 03:18 Holnaptól
20 04:17 Ébredj mellettem
21 04:16 Szindbád dala
22 03:43 Szeress így
23 04:03 Erő és alázat
24 04:46 A fénybe nézz
25 04:44 Ilyenek voltunk
26 04:29 Veled utazom
27 04:09 Calypso
28 03:58 Valami véget ért / Szívsebész / 50
29 04:20 Ölelj meg újra
30 01:22 Adjon Isten...
31 01:57 Vége főcím
Best of Presser Gábor - LGT válogatás II. Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. A legjelentősebb magyar zenekarok kö...
Online ár:
4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján