Finch (Glauco Omorato) a kis bányászváros legbefolyásosabb embere, aki kegyetlen bandájával együtt minden hatalmát latba veti, hogy csalással, gyilkossággal és a helyiek megfélemlítésével megszerezze a hegyekben lévő értékes aranylelő földek haszonbérleti jogát. A városba érkezett vándorcirkusz előadása alatt odakint Finch emberei meg akarják ölni Cat Stevens-t, (Terence Hill – Szuperzsaru, Bűnvadászok) aki megsebesül, de hála a mutatványosok segítségének és ápolásának, túléli a sérülést és sikerül elmenekülnie. Mikor Finch emberei rájönnek, hogy hol rejtőzött Cat, betörnek a cirkuszba és előadás közben megölik az egyik artistát. Cat felkeresi régi barátját, Hutch Bessey-t, (Bud Spencer – Szuperhekusok, A szél fiai) aki a hegyek közt nyugodt, idilli környezetben él és nem akar foglalkozni semmi mással, csak horgászással, evéssel, ivással és pihenéssel. Régi társa „hatékony rábeszélésére” azonban –a jó ügy támogatása érdekében – mégis kénytelen feladni kényelmét és lóra szállni.A bérleti szerződések éves megújítására Cat és Hutch a vándorcirkusszal összefogva egy rendhagyó előadással készülnek, ahová meghívják a haszonbérleti jogok felülvizsgálatát végző bírót is, hogy végre felnyissák a szemét...
12 éven aluliaknak nem ajánlott
NFT/23096-4/2015
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Megfogadtam, hogy többé nem fogadok" - szólt Charlie, a becsületes kamionos (Bud Spencer), ám később rá kellett jönnie, hogy elhamarkodottan nyilatkozott... Az egykori szupersztár, ám mára visszav...
Online ár:
1 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára