Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története

Ablonczy Balázs
Jaffa Kiadó, 2016
Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető!E-könyv változat
  • 296 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9786155609626

A magyar turanizmus tipikusan magyar és teljesen elhallgatott eszmeáramlat: akik benne voltak, igyekeztek ennek még a nyomait is eltüntetni, akik meg csak hallottak róla, szent borzadállyal emlegették. Fehérlóáldozást idéz és habókos praktikákat. Pedig a magyar közvéleményt legalábbis a 19. század eleje óta izgatta a magyarság keleti eredete és nyugati mintakövetése közti ellentmondás. Ez a könyv nemcsak a turanizmus, hanem a „Keletről való gondolkodásból a politikai konzekvenciák levonásának” története is, Kőrösi Csoma Sándortól egészen a keleti nyitásig. Vissza kell-e fordulnunk keletre? Kik ott a rokonaink? Létrejöhet-e a „turáni népek” (a magyarok, és a törökök, bolgárok, finnek, észtek, sőt japánok és belső-ázsiai népek) összefogása? Van-e a magyaroknak küldetésük Keleten? Vagy éppenséggel az a missziójuk, hogy a Nyugatot oltsák be a Kelet eszméivel?
Száz évvel ezelőtt, a világháború alatt magyar expedíciók rótták Anatólia, a Balkán vagy Dél-Oroszország útjait, a magyar kormány hatalmas összegeket áldozott, hogy keleti ösztöndíjasokat hozzon Magyarországra, magyar üzletemberek próbáltak piacot találni a Közel-Keleten és a turanizmus divatjának köszönhető az első külföldi magyar intézet megnyitása is. A két világháború között az eszmeáramlat számos befolyásos értelmiségit: egyetemi tanárokat, művészeket és politikusokat kísértett meg, majd 1945 után hallgatásra ítélték. A könyv bemutatja, hogy az eszmekör miként élte túl az államszocializmus éveit – Magyarországon és az emigrációban, és hogyan nyert teret a rendszerváltozás után. Ez a mű izgalmas, másfél évszázados utazás egy elhallgatott eszme nyomában, Tibettől Argentínáig, Tartutól Isztambulig. Felbukkan benne a turáni egyistenhívő rádióműszerész, a feministából lett vércsoportkutató földbirtokosleány, a monoklis múzeumalapító, aki egyszerre találta ki a világbékét és egy lövészárokásó gépet, a szerbiai katonai kormányzó és az ő „Deli Büzér klubja” szigorúan egyedülálló férfiak számára, néhány pénzhamisító, illetve a repülőmérnök, aki megállapította a magyar-maori rokonságot; lesz szó a Kurultájról, illetve a Turáni Vadászok Országos Egyesülete és Robin Hood összefüggéseiről, valamint az Illés együttesről és a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János-szobor mellékalakjairól. Turanista emlékek között élünk – csak nem tudunk róluk.
ABLONCZY BALÁZS (1974) történész, az ELTE BTK oktatója és az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Doktori címét 2004-ben szerezte, tanított és kutatott Londonban, Párizsban, Berlinben és az Egyesült Államokbeli Bloomingtonban. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Jelenleg az MTA Lendület-pályázatán támogatott Trianon 100 nevű kutatócsoport vezetője, Budapesten él.

1 + 50%
0.150000006
3 490 Ft 2 966 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története

Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története

+
6 640 Ft 5 643 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A magyar turanizmus tipikusan magyar és teljesen elhallgatott eszmeáramlat: akik benne voltak, igyekeztek ennek még a nyomait is eltüntetni, akik meg csak hallottak ró...

    9 pont
    perceken belül
  • A kötetben szereplő írások esettanulmányokon keresztül etnicitás, identitás, hagyomány és emlékezet rendkívül szövevényes viszonyát elemzik. Mitől vagyunk magyarok? Ho...

    10 pont
    6 - 8 munkanap
    könyv

    Ablonczy Balázs: Nyombiztosítás

    Kalligram Könyvkiadó, 2011 0.0500000007 2 700 Ft 2 565 Ft
  • Gustave Deichthal (1804-1886) zsidó elkötelezettségű humanitárius eszmevilágot képviselt, amely fantazmának tetsző elemeivel az általános emberi méltóság eszményét pró...

    8 pont
    4 - 7 munkanap
  • Miben különbözött a Horthy-korszak államvédelme az azt megelőző és az utána következő korszakok politikai rendőrségétől? Miért éppen a politikai baloldalt tartotta a r...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Varga Krisztián: Ellenség a baloldalon - Politikai rendőrség a Horthy- korszakban
    Raktáron
Teljes lista
  • Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet királyné és Andrássy Gyula körüli pletykáknak? Hogyan próbálta befolyásolni az európai történelmet...

    3 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Hermann Róbert; Kovács László: Petőfi halála - A magyar történelem rejtélyei
    Raktáron
  • Szabó Magda hagyatékából előkerült két, kézzel írott, recepteket tartalmazó füzetecske. A megsárgult lapokon található ételek sokszínűsége és érdekessége csupán kultúr...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szabó Magda: Egy meszely az fél icce - Szabó Magda ízei
    Raktáron

    Szabó Magda: Egy meszely az fél icce - Szabó Magda ízei

    Jaffa Kiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    3 990 Ft 3 391 Ft
  • A fiatal szerző - akinek Magyar történelmi városok című könyvét 2002-ben Fritz József-díjjal tüntették ki - gazdagon illusztrált albumában sorra veszi a Világörökség B...

    16 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Illés Andrea: Magyarország világörökségei
    Raktáron

    Illés Andrea: Magyarország világörökségei

    Scolar Kiadó, 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    4 975 Ft 4 229 Ft
  • Örök kérdés, hogy a tradíció hogyan menthető át újabb korokba? Miként lehetséges úgy ápolni a múltat, hogy közben a jövő ne fusson el mellettünk? Az első kötet után új...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Csinta Samu: Erdély újranemesítői II. - Arisztokraták honfoglalása
    Raktáron

    Csinta Samu: Erdély újranemesítői II. - Arisztokraták honfoglalása

    Heti Válasz Kiadó, 2016 0.150000006 3 790 Ft 3 221 Ft
Teljes lista
  • A magyar turanizmus tipikusan magyar és teljesen elhallgatott eszmeáramlat: akik benne voltak, igyekeztek ennek még a nyomait is eltüntetni, akik meg csak hallottak ró...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története
    Raktáron

    Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története

    Jaffa Kiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • Vajon milyen szerepet játszott Georges Clemenceau francia miniszterelnök magyar menye a trianoni döntésben? Tényleg szabadkőműves összeesküvés állt Magyarország felosz...

    9 pont
    könyv

    Ablonczy Balázs: Trianon-legendák

    Jaffa Kiadó, 2010 0.150000006 2 940 Ft 2 499 Ft
  • Ablonczy Balázs, a nagysikerű Trianon-legendák szerzőjének legújabb könyve, a magyar történelem egy hihetetlenül izgalmas újabb fejezetéről!" A magyar történettudomán...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940-1944 - 1940-1944
    Raktáron

    Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940-1944 - 1940-1944

    Jaffa Kiadó, 2011 0.150000006 3 150 Ft 2 677 Ft
  • A magyar turanizmus tipikusan magyar és teljesen elhallgatott eszmeáramlat: akik benne voltak, igyekeztek ennek még a nyomait is eltüntetni, akik meg csak hallottak ró...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története
    Raktáron

    Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története

    Jaffa Kiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    3 490 Ft 2 966 Ft
  • Vajon milyen szerepet játszott Georges Clemenceau francia miniszterelnök magyar menye a trianoni döntésben? Tényleg szabadkőműves összeesküvés állt Magyarország felosz...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ablonczy Balázs: Trianon-legendák - 2. kiadás
    Raktáron

    Ablonczy Balázs: Trianon-legendák - 2. kiadás

    Jaffa Kiadó, 2015
    1 + 50%
    0.150000006
    3 150 Ft 2 677 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!