A gyógyulás és megújulás felé

2012
  • ISBN: 9789632365961

Ez a kötet rettenetes témát dolgoz fel. Ki ne hallott volna a keresztény egyházakat világszerte megrázó, hatalmas média-visszhangot és érthető felháborodást kiváltó botránysorozatról, a papok és lelkészek által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekről? Az itt megjelent tanulmányok a katolikus egyháznak e szörnyűségekre adott átfogó válaszát tükrözik. Annak a konferenciának az anyagát adjuk közre immár magyar nyelven is, amelyet e témában 2012 februárjában rendeztek a római Pápai Gergely Egyetemen. A könyv számos tévképzetet eloszlat, ezért az egyház engesztelhetetlen ellenségei számára éppúgy szolgálhat tanulságokkal, mint azoknak, akik kritikátlanul lojálisak az egyház intézményes arcához. Utóbbiak a kötet elolvasása során várhatóan abból a tévképzetből fognak kigyógyulni, miszerint a pedofília
csupán a dekadens nyugati világ problémája. Tévedés ne essék- sugallják a konferencia hozzászólásai -, a probléma bárhol
megjelenhet. Csakhogy az egyoldalúan ítélkezők is kaphatnak néhány új szempontot e könyv olvasása kapcsán. Ha lesz
lélekjelenlétük odafigyelni, kihallhatják az előadásokból azt az elszánt igyekezetet és megalkuvást nem tűrő jobbító szándékot is, amely az egyházat ma mind belső, mind strukturális megújulásra ösztönzi.

0.0
3 500 Ft
14 pont
Kívánságlistára
Teljes lista
Teljes lista
  • "A Vatikán 2000 júniusában hozta nyilvánosságra a "harmadik fatimai titkot". A három pásztorgyermek látomásában egy idősödő pápa jelent meg, aki "a gondok súlya alatt ...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Michael Hesemann: Fatima titkai - A Mária-jelenések, a pápa  -  és az emberiség jövője
    Raktáron

    Michael Hesemann: Fatima titkai - A Mária-jelenések, a pápa - és az emberiség jövője

    Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 700 Ft 3 145 Ft
  • Ez az emlékkönyv abban segít, hogy a szentségben részesülő mindig fel tudja idézni Jézussal kötött igazi barátságának első napját, vagyis az első szentáldozást. Talál ...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Patyi Beáta (összeáll.): Elsőáldozók könyve
    Raktáron

    Patyi Beáta (összeáll.): Elsőáldozók könyve

    Jel Kiadó, 2014 0.150000006 2 900 Ft 2 465 Ft
  • J. R. R. Tolkien szerint a "kelta" jelző egy "varázstarisznya, amelybe bármi belekerülhet, és amelyből szinte bármi kijöhet. (...) Minden lehetséges a meseszerű kelta ...

    1 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ted Olsen: A kelták és a kereszténység
    Raktáron

    Ted Olsen: A kelták és a kereszténység

    Scolar Kiadó, 2004
    akcióban
    0.74
    1 950 Ft 499 Ft
  • A zelóta új nézőpontból tekint a valaha volt legnagyobb történetre, és megerősíti a názáreti Jézus életének és küldetésének radikális és átváltoztatott értelmezését. A...

    5 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Reza Aslan: A ZELÓTA - A názáreti Jézus élete és kora
    Raktáron

    Reza Aslan: A ZELÓTA - A názáreti Jézus élete és kora

    Scolar Kiadó, 2014
    akcióban
    0.6
    3 750 Ft 1 499 Ft
Teljes lista
  • Ez a kötet rettenetes témát dolgoz fel. Ki ne hallott volna a keresztény egyházakat világszerte megrázó, hatalmas média-visszhangot és érthető felháborodást kiváltó bo...

    14 pont
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!