Pörgés

Robert Charles Wilson
Bookline értékelés: (60 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

Összefoglaló

Egy októberi éjszakán a tízéves Tyler Dupree döbbenten nézte végig, ahogy a csillagok sorra kihunynak az égen. Az űr egy csapásra valóban üres lett. Tyler azóta felnőtt, és ahogy valamennyi embernek a Földön, neki is meghatározó élményévé vált a Nagy Elsötétedés néven elhíresült jelenség. A Nap csupán egy halvány korong az égen, a Hold eltűnt, a mesterséges űrobjektumok pedig kivétel nélkül lezuhantak, és maradványaik olyan vénséges-vénnek tűnnek, mintha a nyilvántartottnál sokkal régebben keringtek volna bolygónk körül. Kutatók próbálják megfejteni a rejtélyt, és amire bukkannak, az tragikus jövőt vázol föl az emberi faj előtt: a Földet egy idegen lények építette fal szigeteli el a világegyetem többi részétől, és odakint sokkal gyorsabban telik az idő – egy nap alatt mintegy százmillió év! Ebben az iramban csillagunk életéből nem lehet több hátra negyven esztendőnél!
Robert Charles Wilson regénye egyszerre sodró SF-thriller, szerelmi történet és apokaliptikus vízió, de mindenképpen csúcsminőségű irodalmi mű. Ebben az olvasókkal a kritikusok is egyetértettek, így a könyv nemcsak bestseller lett Amerikában, de elnyerte a rangos Hugo-díjat is.

Olvasóink írták a könyvről:

A trilógia (Pörgés, Tengely, Örvény) első darabja és talán a három könyv közül a legjobb (a második hely az Örvényé - a köztes rész tényleg olyan, mintha csak felvezetése lenne a harmadiknak).

0.5
2 990 Ft 1 490 Ft
5 pont
Nézd meg hasonló, elérhető ajánlatunkat:
3 490 Ft 2 966 Ft 0.15
A termék az alábbi akciókban szerepel:
690 Ft-tól Metropolis
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A spanyolországi Marbellán dr. Kate Warnernek szembesülnie kell a rettenetes valósággal: az emberi faj a kihalás szélén áll. Egy olyan járvány söpört végig a földgolyó...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    A. G. Riddle: Az Atlantisz-kór
    Raktáron

    A. G. Riddle: Az Atlantisz-kór

    Twister Media Kft., 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Aragónia, a 14. század. A királyság főinkvizítorát, Nicolas Eymerichet Castres-ba rendelik, egy újabb rejtélyes eretnek szekta, a mascok fölszámolására. A véres szerta...

    5 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Valerio Evangelisti: Égj, inkvizítor!
    Raktáron

    Valerio Evangelisti: Égj, inkvizítor!

    Metropolis Media, 2015
    akcióban
    0.5
    2 990 Ft 1 490 Ft
  • Vajon mi történne világunkkal, ha egy természeti katasztrófa következtében az emberiség elveszítené legfőbb technikai szövetségesét a mindennapokban, az elektromos ára...

    12 pont
    Beszállítói készleten
    3 - 5 munkanap
    könyv
    Ondrej Neff: Sötétség
    Beszállítói készleten

    Ondrej Neff: Sötétség

    Metropolis Media, 2015 0.100000001 3 490 Ft 3 141 Ft
  • Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regényének új fordítását tartja a kezében az olvasó, amely alapját képe...

    11 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
    Raktáron

    Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

    Agave Könyvek, 2017 0.150000006 3 280 Ft 2 788 Ft
Teljes lista
  • Az általunk ismert világ letűnt. Vajon milyen új világ váltja fel a régit? A Tizenkettek elpusztultak, és a mindenre rátelepülő sötétség százesztendős borzongató uralm...

    16 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Justin Cronin: A tükrök városa
    Raktáron

    Justin Cronin: A tükrök városa

    Cartaphilus Kiadó, 2018 0.150000006 4 990 Ft 4 241 Ft
  • Miután a XXIV. század végén a von Anstettenek megmutatkoztak, univerzumunkat és saját paradimenzionális világukat elzárták egymástól. A mágikus művelet fenntartásának ...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már
    Raktáron

    Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már

    Tuan Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Paul Wittgen, a tengerészgyalogság zöldfülű hadnagya és maroknyi embere egy vesztes űrcsata után Neąąaline halálos dzsungelében találja magát. Ám felocsúdni sem marad ...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Michael Walden: Hedammus újra száll
    Raktáron

    Michael Walden: Hedammus újra száll

    Tuan Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • 2034. Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg...

    12 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dmitry Glukhovsky: Metró 2034
    Raktáron

    Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

    Európa Könyvkiadó, 2018 0.150000006 3 800 Ft 3 230 Ft
Teljes lista
  • Egy októberi éjszakán a tízéves Tyler Dupree döbbenten nézte végig, ahogy a csillagok sorra kihunynak az égen. Az űr egy csapásra valóban üres lett. Tyler azóta felnőt...

    5 pont
    könyv

    Robert Charles Wilson: Pörgés

    Metropolis Media, 2007 0.5 2 990 Ft 1 490 Ft
Teljes lista
  • Egy októberi éjszakán a tízéves Tyler Dupree döbbenten nézte végig, ahogy a csillagok sorra kihunynak az égen. Az űr egy csapásra valóban üres lett. Tyler azóta felnőt...

    5 pont
    könyv

    Robert Charles Wilson: Pörgés

    Metropolis Media, 2007 0.5 2 990 Ft 1 490 Ft
  • Egy vadonatúj világ – itt, a szomszédban! A rejtélyes Feltételezettek faja hozta létre, és kötötte össze a Földdel. Építményük, az Átjáró lehetővé teszi, hogy az ember...

    5 pont
    könyv

    Robert Charles Wilson: Tengely

    Metropolis Media, 2008 0.5 2 990 Ft 1 490 Ft
  • A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis ne...

    5 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Robert Charles Wilson: Bioszféra
    Raktáron

    Robert Charles Wilson: Bioszféra

    Metropolis Media, 2009
    akcióban
    0.37
    2 370 Ft 1 490 Ft
  • Évtizedekkel a Pörgés kezdete után járunk, és a Földet még mindig a Feltételezettek titokzatos civilizációja óvja a jelenség pusztító hatásaitól. Persze az emberiség a...

    10 pont
    könyv

    Robert Charles Wilson: Örvény

    Metropolis Media, 2011 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 1 találat
Csaba #7767 2016.11.03
A trilógia (Pörgés, Tengely, Örvény) első darabja és talán a három könyv közül a legjobb (a második hely az Örvényé - a köztes rész tényleg olyan, mintha csak felvezetése lenne a harmadiknak).
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (2)