Előkelő idegen (CD+DVD)

Ákos
Fehér Sólyom Kiadó, 2012
Bookline értékelés: (3 darab szavazat)
  • Típus: CD+DVD
  • Lemezek száma: 2

Egy teljesen megújult produkcióval tér vissza a színpadra Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadással jelentkezik, amely – vadonatúj dalok mellett – nagy slágereket és áthangszerelt repertárdarabokat vonultat fel komoly látványtechnika kíséretében. Már készül a stúdióban a szintipop-hangzású új Ákos-korong, amelynek első kimásolt dala 2012. április 12-én ELŐKELŐ IDEGEN címmel lát napvilágot. A maxikiadvány ezúttal egy CD-t és egy DVD-t tartalmaz. A CD-n hat felvétel hallható: a címadó, vadonatúj ELŐKELŐ IDEGEN című szerzemény albumverziója és remixei. Olyan nevek értelmezték át az új dalt, mint Lepés Gábor, Szakos Krisztián, valamint a Compact Disco. Sőt ezúttal maga Ákos is jegyez egy remixet a kiadványon. A DVD-n az összes verzió megtalálható sztereóban és kétfajta kódolású 5.1-hanggal is (DD5.1 és dts). Ugyanitt kapott helyet a vadonatúj videóklip több verzióban, három új videónapló-bejegyzés az elmúlt időszak munkálatairól és a klipforgatásról. A gazdag tartalmat felvonultató kiadvány különlegesen szép digipack-papírtokban lát napvilágot.

0.100000001
3 222 Ft 2 900 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Ákos: Előkelő idegen (CD+DVD)

Ákos: Előkelő idegen (CD+DVD)

+
6 444 Ft 5 800 Ft 0.1
10 - 14 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 2015. szeptember 29-én jelent meg Ákos legújabb stúdióalbuma MÉG EGYSZER címmel. A szintirock hangvételű korongon 13 új szerzemény szerepel, köztük a már ismert ÚJRAKE...

    15 pont
    10 - 14 munkanap
    CD

    Ákos: Még egyszer - CD

    0.100000001 4 202 Ft 3 782 Ft
  • Ákos mozgalmas évet zárt a Papp László Budapest Arénában 2015 decemberében: a 170 ezres látogatottságú turné után dupla telt ház előtt mutatta be a platinalemezes MÉG ...

    15 pont
    10 - 14 munkanap

    Ákos: Veletek vagyunk - 2DVD

    0.100000001 4 319 Ft 3 887 Ft
  • 1. CD+DVD 1. Ennyi Nem Elég 2. Minden Most Kezdődik El 3. Adj Hitet 4. Még Közelebb 5. Őszi Tájkép 6. A Lepkegyűjtő 7. Gépszabadság 8. 195...

    13 pont
    10 - 14 munkanap
    CD + DVD

    Ákos: Még közelebb (CD+DVD)

    0.100000001 3 619 Ft 3 257 Ft
  • 2014. szeptember 24-én, szerdán jelent meg a legújabb Ákos-kiadvány, az Igazán című EP. A fizikai és letölthető formában is elérhető minialbumon 4 új szerzemény szerep...

    11 pont
    10 - 14 munkanap

    Ákos: Igazán - EP - CD

    0.100000001 3 222 Ft 2 900 Ft
Teljes lista
  • A Honeybeast új albumával az aranylemezes "Bódottá" vonalát folytatja. A "Súlytalan" tökéletesen beleilleszkedik abba a hangzásvilágba, amely Tarján Zsófi érkezése óta...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    Honeybeast: Súlytalan - CD
    Raktáron

    Honeybeast: Súlytalan - CD

    0.100000001 2 256 Ft 2 030 Ft
  • A 2014. évi Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjén országos ismertséget szerző együttes új lemeze 12 dallal. Rajta az év legtöbbet játszott rádiós slágere a Legn...

    7 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    HoneyBeast, : A legnagyobb hős - CD
    Raktáron

    HoneyBeast, : A legnagyobb hős - CD

    0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
  • A Quimby 16-ik nagylemezén visszatértek az elszállások és a pszichadelia. A Jónás jelenései nem egy laza etűd, nem akar megfelelni semmilyen konvenciónak. Erősen költő...

    13 pont
    10 - 14 munkanap
    CD

    Quimby: Quimby: Jónás Jelenései - CD

    0.100000001 3 761 Ft 3 385 Ft
  • Koncz Zsuzsa az egyetlen magyar énekesnő, aki tizedszer is az Aréna színpadára lépett 2014. március 14-én. Az elsöprő erejű megakoncert csaknem kétórás felvétele, hu...

    21 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    Koncz Zsuzsa: Koncz Zsuzsa - Aréna 10 - (2CD+DVD)
    Raktáron
Teljes lista
  • Egy teljesen megújult produkcióval tér vissza a színpadra Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus elő...

    11 pont
    10 - 14 munkanap
    CD + DVD

    Ákos: Előkelő idegen (CD+DVD)

    0.100000001 3 222 Ft 2 900 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!