Kriszta
kedvencei

Van egy barátom...

... és büszke vagyok rá. Nem azért, mert három napja elrabolták Szíriában. Hanem azért, mert az egyik legigazibb újságíró, akit ismerek.

D. Tóth Kriszta ajánlja

Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.

Szlankó Bálinttal Brüsszelben találkoztam először. Egészen eredeti fizimiskája tűnt föl először, ami elképesztő összhangban volt a metakommunikációjával – aztán, ahogy később kiderült, a verbális kommunikációjával is. Ő volt az, aki egy követségi sajtóreggelin minden gátlás nélkül megkérdezte a magyar EU-nagykövetet, hogy ugyan miért visel már reggel kilenckor, egy tárgyalóteremben fekete napszemüveget. Majd, amikor a diplomata levette egy pillanatra a hemügét és megvillantotta a pofásra dagadt szúnyogcsípést a bal szeme alatt, nem átallotta jókedvében azt mondani, hogy „Ecccsééém!” De az is ő volt, aki a Bruxinfo nevű uniós szaklapban képes volt olyan tudósításokat és elemzéseket összehozni, hogy az embernek az volt az érzése, nem a száraz (de közben esős) Brüsszelben, hanem minimum az esős (de közben izgalmas) Londonban van. Bálint volt az egyetlen (ez így igazságtalan, bocsánat: ketten voltak) kinti újságíró, aki nem úgy fogadott az EU-központban, hogy „Na, mit keres itt ez a hírmanöken, vajon tudja, hogy itt nincs súgógép?”

Előítéletes helyett kíváncsi volt. Lusta helyett tettre kész. Sematikus helyett kreatív. Cinikus helyett ironikus. Vagyis: igazi, vérbeli újságíró-alapanyag.

Szép lassan barátkoztunk össze, és én – bár ezt nem mondanám a szemébe, mert hát azért mégiscsak... – mindig is felnéztem rá. Az egyik legtehetségesebb ember, akit a szakmában ismerek. Nagyon bírom, ahogy itthon sokan nem tudják hova tenni. Márpedig itthon, ezt tudjuk jól, állandóan mindenkit „tenni” akarnak valahová. De őt nem lehet. Neki saját útja van, amit a tudatosság és a természetesség egyedi keverékével taposott és tapos azóta is ki magának. Irigylem a függetlenségét és az elhivatottságát. Hogy őt tényleg semmi más nem érdekli, csak a történet. A sztori viszi előre, és a késztetés, hogy megossza az emberekkel, amit megtudott. Egyszerűnek, tankönyvinek hangzik, ugye? Az is. De önöknek fogalmuk sincs (maximum sejtésük) arról, hogy milyen nagyon ritka az ilyen sallang- és érdekmentes szakember a mi szakmánkban idehaza.

Bálintot a sztori vitte vissza Szíriába is. Nem először járt háborús területen – Afganisztánról könyvet is írt, méghozzá olyat, amit még én, az „életmód-újságíró” nő is élveztem nagyon –, Szíriában sem először dolgozott. Amennyire ismerni lehet, ismeri a viszonyokat, a konfliktus szereplőit, nem megy bele hülyeségekbe, vigyáz magára. Viszont nem is az a fajta „háborús tudósító”, aki összevizeli magát, ha fegyverropogást hall a távolból, majd a légkondicionált szállodájának erkélyéről előadja a magyar nézőknek, hogy micsoda háborús hős ő. Kódolva volt, hogy egyszer baj történik vele... És aki most azzal jönne, hogy „tudhatta, hogy lőnek, minek ment oda”, annak azt ajánlom, hogy gondolkozzon el azon, vajon mennyit tudnánk a világról, ha nem lennének olyan újságírók, mint ő. De ha ez nem működik, akkor legalább olvassa el Szlankó Bálint saját kezű beszámolóját az emberrablásról és a szabadulásról.

Ebben a cikkben, az attitűdjében, a józanságában, a nyugodtságában, a humorában benne van minden, amit erről a csávóról tudni kell.

A szívbajt hozta ránk. Örülök, hogy épségben megúszta.

Heti termékek

Régebbi ajánlók

Régebbi videók...