Papp Diána: Téli fagyi
Szívmelengető és meglepő újdonság a sikerszerzőtől

Van, hogy a feneketlen káosz kell az egymásra találáshoz

Papp Diána 1976-ban született Budapesten. A ráckevei Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar–német szakon szerzett diplomát. Újságírói pályafutását a Népszavánál kezdte, majd több női magazinnak is dolgozott. Később a JOY vezető szerkesztője lett. Jelenleg a Nők Lapjánál dolgozik vezető szerkesztőként, a lapban rendszeresen jelennek meg cikkei, publicisztikái. 2012 májusában jelent meg első regénye, a Szerdán habcsók, amelyet a hasonlóan sikeres Bodza Bisztró és a Kerek perec című könyvek követtek.

Téli fagyi

Téli fagyi

Virág harminc elmúlt, de sem az álommeló, sem az álomotthon, sem az álompasi nem akar valósággá válni. Önbizalma, optimizmusa mégis töretlen. Pedig van kivel összemérnie magát. Alig pár évvel idősebb nővére, Judit már régen révbe ért. Jóképű férj, három gyerek, anyagi gondokról nem is hallott, de még rettenetes főnök sem igyekszik pokollá tenni az életét. Aztán váratlanul Juditot elhagyja a férje egy fiatalabb nő miatt… Hogyan tud újra magára találni a nővér? És hogyan tud ebben segítségére lenni a kelekótya húg? Talán első lépésként azzal, hogy pici albérletébe költözteti nővérét a zűrös kamaszlánnyal, az iskolát kezdő középsővel, és az épp járni tanuló egy éves unokaöccsel. És míg a két testvér azon van, hogy Judit szívét összeragasszák, Virág élete is a feje tetejére áll.

Megveszem
Bodza Bisztró

Kerek perec

Molnár Dóri, manóvarró és jógaoktató közel 30 éves, de még mindig felelősség nélküli gyerekéletet él. Ugyan már elköltözött a szüleitől, érzelmileg és anyagilag is erős függésben él tőlük. A késői felnőtté váláshoz a sors a segítségére siet: a vásárban, ahol saját készítésű figuráit árulja, egyszer csak felbukkan a szerelem, egy nála idősebb, jóképű, külföldi férfi személyében. Dóri élete fenekestől felfordul, de a változás sok-sok kérdéssel és megpróbáltatással jár. Hogy a távolsági romantika megmutatja-e a saját útját a fiatal lánynak, vagy az maga a célállomás, az kiderül a Kerek perecből.

Megveszem
Bodza Bisztró

Mindenkinek van egy Bodza Bisztrója. Még akkor is, ha egyelőre nem tudjuk, hol keressük. A térképet Kulcsár Petra története adja a kezünkbe, amelyből kiderül, hogy az odavezető utat mindenekelőtt önmagunkban találjuk meg. Csak el ne felejtsük lefotózni és posztolni a Facebook-ra, ha megtaláltuk...!

D. Tóth Kriszta, az m1 műsorvezetője

Bodza bisztró

A húszéves budapesti fiatalok bulikkal teli életét élő harmincas ügyfélszolgálati csoportvezető, Kulcsár Petra váratlanul egy kis bükki faluban találja magát: egy lerobbant éttermet örökölt rég nem látott apjától. A lány szíve szerint túladna rajta, de miközben ügyeket intézni jár a faluba, ismerkedik meg az apja szívéhez közel álló emberekkel, kikkel hamarosan barátságot köt; és nem csak az elvesztett édesapjáról alkotott kép tisztul benne, de a fontossági sorrend is helyreáll az életében. Az eleinte sokkoló helyzet szépen lassan megoldást hoz Petra gondjaira, élete elvarratlan szálai sem maradnak elvarratlanok, sőt a szerelem sem várat magára sokáig.
Papp Diána, a Szerdán habcsók után ismét egy fiatal nő nehéz választásairól írt könyvet, amelyből természetesen a megszokott receptek sem hiányozhatnak. A Bodza Bisztró hangos lesz a nevetéstől, túlcsordul a szerelemtől és árad belőle a gasztronómia iránti szenvedély.

Megveszem
Bodza Bisztró

Szerdán habcsók

„Három hónappal korábban költözött el a férjétől. Két hete megbeszélték, hogy elválnak, tíz együtt töltött év, hét év házasság után. Eszter első kétségbeesésében gondolkodás nélkül a szüleihez ment. Nem is hozhatott volna ennél rosszabb döntést. Visszamenni abba a szobába, ahol felnőtt, csak annak a bizonyosságát erősítette, hogy mennyire önállótlan. 33 évesen újra gyereksorban tengődött, anyjáék lábujjhegyen jártak körülötte, néha sokatmondóan összenéztek, különösen, ha Edith Piafot hallgatott. Bizonyára azt hitték, megőrült. Tulajdonképpen közel is járt hozzá. Reggel elment dolgozni, egész nap nem evett, este találkozott valamelyik barátnőjével, hogy újra és újra elsírhassa a bánatát. Megittak néhány pohár bort, éjszaka volt már, mire hazakeveredett. Reggel anyja az alkoholgőzös gyerekszobába lépett be, hogy elhúzza a függönyt, és azzal a mozdulattal kinyissa az ablakot.”
Valahogy így ér véget Békési Eszter, pr-es és gasztroblogger házassága. És itt kezdődik a Szerdán habcsók története egy fiatal nőről, aki egy nagy pofon után megpróbál talpra állni, és elhinni, hogy nincs olyan, hogy soha többé.
Papp Diána újságíró, a Nők Lapja vezető-szerkesztője első regényében receptet ad a bátorsághoz, a szabadsághoz, azaz egy új élethez. És néhány ellenállhatatlan ételhez…

Megveszem

Papp Diana kedvenc könyvei

  • Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye anny...

    11 pont
    könyv

    Cecelia Ahern: Talált tárgyak országa

    Athenaeum Kiadó, 2010 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Tegye a szívére a kezét, kedves Olvasó! Ön nem szeretne híres és gazdag lenni? Hollywoodi kasszadarabok ünnepelt rendezőjeként vörös szőnyegen, fotósok pergőtüzében do...

    7 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nora Ephron: Sirámok a nyakamról és más hervasztó történetek
    Raktáron

    Nora Ephron: Sirámok a nyakamról és más hervasztó történetek

    Park Kiadó, 2007 0.0500000007 2 000 Ft 1 900 Ft
  • Kedves Ms Bridget Jones! Olvastam magánügyeit az Independentben, ezenkívül távoli ismeretségben állunk, a Nagy Zabálás konyhafőnöke Peter Wad alkalmazottja vagyok. Had...

    7 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    könyv
    Sue Townsend: Adrian Mole - Cappuccino évek
    Beszállítói készleten

    Sue Townsend: Adrian Mole - Cappuccino évek

    Gabo Kiadó, 2009 0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
  • Két évtized, két szerelmes, egy nap - így hangzik a regény mottója, mely frappánsan vázolja fel a könnyed, mégis színvonalas románcairól már korábban is ismert David N...

    11 pont
    könyv

    David Nicholls: Egy nap

    Cartaphilus Kiadó, 2011
  • A magyar Gulágnak is nevezett Pokolbeli víg napjaim a recsi táborból való szabadulással végződik. A pokoljárás azonban ezzel nem ért véget: a vörös zsarnokság igáját n...

    10 pont
    könyv
  • 40 nyelven, több mint 2 millió eladott példány! Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo L...

    9 pont
  • Mátrai Ágoston protokollfőnök a Külügyminisztériumban. Az állam lakája, szürke eminenciás. Korunk hőse, aki ugyanakkor közeli rokona a XIX. század "fölösleges emberein...

    10 pont
    könyv

    Térey János: Protokoll

    Magvető Könyvkiadó, 2010
  • Salamon Pál világsikerű, négy magyar kiadást megélt önéletrajzi ihletésű családregénye három generáció, a Sorel "dinasztia" történetét meséli el. Földközeli prózaiságá...

    12 pont
  • A virginiai hegyek közötti bájos kisváros húzódik meg Big Stone Gap. Lakosai szinte mind ismerik egymást, életük haláluk nyitott könyv egymás előtt. Amikor például a "...

    8 pont
  • Modern és egyben romantikus regény sok humorral, négy nő életre szóló barátságáról Louisianaban, az amerikai délen.

    10 pont
    könyv

    Rebecca Wells: Vagány nők klubja - A Ya-Ya testvériség isteni titkai

    Ulpius-ház, 2007 0.150000006 2 999 Ft 2 549 Ft
  • Pszichológusok, csibészek, titkok őrzői. Ők azok, akik mindent tudnak a városról, lakóiról, a szépségekről és a mocsokról. Kordos Szabolcs, a nagy sikerű Luxushotel, H...

    10 pont
    könyv