Kriszta
kedvencei
Ó, Mr. Alkohol…
„...mert néha jó veled, ez nem tagadható...”
A problémák akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a lányom szoptatását. A csaknem tízhónapos gyerekre a nagymama vigyázott, amíg Alexszal lesétáltunk a Gravellines utcán a kedvenc portugál kisvendéglőnkig.
D. Tóth Kriszta ajánlja
Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.
Degeszre esszük magunkat tenger gyümölcseivel és hozzá jófajta luzitán bort iszunk – ez volt a terv. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyáltalán nem ment könnyen otthagyni Lolababát brüsszeli lakásunkban, így már a lépcsőházban furcsa tudatállapotba kerültem...) A tervhez képest a valóság az lett, hogy az első pohár bor után fejre álltam, és furcsa nyelven kezdtem beszélni.
Alkohol hatása alatt általában saját, külön bejáratú nyelvet használok a kommunikációra. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy, a fejemben még értelmes angol vagy magyar mondatot általában azzal teszek nehezen dekódolhatóvá, hogy kimondása közben egy-egy szót valami teljesen más, oda nem illő szóval helyettesítek. Mindezt úgy, hogy közben szemem sem rebben. Csak amikor az utolsó hang is elhagyta a számat, veszem észre magam is, hogy a közléssel valami nem stimmelt – valószínűleg az, hogy tökéletesen értelmetlen. Például. Azt készülök javasolni a férjemnek, hogy rendeljünk közösen többféle előételt, így mindketten mindent megkóstolhatunk. Logikus, meggondolandó, szerethető javaslat, igaz? Namármost, amikor kimondva ez úgy hangzik, hogy:
„Szerintem rendeljünk háromféle sövénynyírót, mert akkor beleszagolhatunk többféle ételbe is” – na, akkor már nem biztos, hogy az ötlet komoly támogatottságra számíthat.
Fent említett brüsszeli vacsoránk a továbbiakban úgy zajlott, hogy amíg én próbáltam a csecsemőszoptatás kilenc+tíz hónapos absztinenciája után egy pohár bortól megbolondult agyamat visszaterelni az emberi kommunikáció normális keretei közé, addig Alex (meg a szomszédos két asztal) könnyesre röhögte magát rajtam. Aztán hazamentünk, és én újabb két hónapig nem ittam, mert nem szeretem, ha nem vagyok ura a helyzetnek.
Azóta eltelt egy kis idő. Lola a hónap végén hét éves lesz, ami azt jelenti, hogy hat éve próbálom szép fokozatosan újraépíteni az alkoholtoleranciámat. De azt el kellett fogadnom, hogy soha nem lesz már a régi. Magyarul: továbbra is átkozott olcsó dolog engem leitatni, egyáltalán semmi kihívás nincs benne. Ez persze egyáltalán nem baj, tudom én, hiszen az „alkohol öl, butít és nyomorba dönt”. Ráadásul a gyerekemnek sem akarok rossz példát mutatni, ugye. De amikor az ember elmegy a kollégáival egy ártatlan stábvacsorára és megiszik kettő (!) kisfröccsöt (tegnap), aztán hazamegy, alszik egyet, majd alig tud kikelni az ágyból, és kénytelen egy jó meleg sapkát a fejére húzni, nehogy szétessen (ma, vagyis: most) – na, az nem vicces. De legalább tegnap este nem beszéltem zöldségeket. Azt viszont csak remélni tudom, hogy ugyanezt erről a cikkről is el lehet mondani...
Heti termékek
Régebbi ajánlók
Valóságshow
Esküszöm, hogy nem vagyok elvakult Szabó Győző-fan. Nem követem minden lépését, nincsenek otthon kiplakátolva a falak a képével, nem várom az előadások után a művészbejárónál. Csak tehetségesnek tartom és nem tudok nem figyelni rá.
Tovább olvasomEgy angyal formája…
Babát vársz. Tudni akarod, hogy fiú vagy lány? Naná. Szeretnéd látni, amíg benned van? Egyértelmű. 3, sőt 4D-ben is? Bizony. Színesen, hangosan, filmen? Hát, ha már… Na, és mit szólnál, ha műanyagba is öntenék neked, hogy kitehesd a polcra? Mondjuk a giccses hógömbök közé, hogy mindig szem előtt legyen. Vagy vidd be a munkahelyedre és rakd az íróasztalodra. Micsoda papírnehezék válna a meg nem született gyerekedből! Öööö… mi van?!?!
Tovább olvasomRepül a, repül a... Kriszta!
D. Tóth Kriszta vagyok. 37 éves. Repülésfóbiás. Ez az én történetem.
A dolog 5-6 éve kezdődött, nem sokkal a gyerekem születése, és közvetlenül egy rosszul sikerült korfui repülőút után. Addigra megtettem 300 ezer kilométert a levegőben, ami azt jelenti, hogy összeadva a szakmai és magánútjaim hosszát, többszörösen is körberepültem a Földet. Gond nélkül, para nélkül.
A győztesek világa
Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.
Tovább olvasomRingo, a kutyaember
Itt fekszik előttem. A lábaim előtt. Elfoglalja szinte az egész szőnyeget. Álmában néha meg-megrándul, fölmordul, vagy... szellent egy nagyot. Olyankor menekülünk a környezetéből, és kitárjuk a teraszajtót, hadd vigye ki a nyár végi szél a szagot. És a röhögésünk hangját, mert persze hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Ringóval az élet csupa öröm.
Tovább olvasomDe nehéz az iskola... táska
A lista két A4-es oldalt betöltött, és már két hónapja ott figyelt a hűtőszekrényünkön. Fenyegetett, frusztrált, figyelmeztetett. De ha még véletlenül el is feledkeztem volna róla, akkor jött a lányom, lepattintotta róla a hűtőmágnest és az orrom elé tartotta azzal, hogy „naaa, mikor megyünk megvenni a tanszereket?”
Tovább olvasomMáshogy telik
„Bár a szó elszáll, de amíg repül, figyeld, hol jár,
Mert mit mondasz, az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel.”
(Punnany Massif: Máshogy telik)
Két nyelv, két arany
Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.
Tovább olvasomKemény meló
Nem könnyű munka Kemény Dénesnek lenni. Az utóbbi másfél évtizedben azon a háromszor öt percen túl, amit közvetlenül az olimpiai döntős győzelmek után a vízben fürdött a „fiaival”, szerintem nem nagyon volt igazán felszabadult időszaka.
Tovább olvasomCsak nyugi London, és folytasd!
Milyen nagyszerűen hangzana, ha azt mondanám: elutaztunk Londonba, hogy megnézzük az elmúlt évek legkomolyabb dizájn-kiállítását. Legalábbis a sznobizmusfaktorom már-már kultúrházi magasságokba szökne...
Tovább olvasom„Coming out”
„Well, hello Mr Grey” – így szólt az egyébként fájdalmasan érzelemtakarékos sógornőm posztja a Facebook- on egyik este. Ez volt az utolsó csepp. Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát. Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.
Tovább olvasomRégebbi videók...
Szabó Győző: Felszabadultabb ez a nyár...
Sokáig nem tudtam igazán jól megfogalmazni, hogy miért tartom nagyra Szabó Győzőt. Persze, sokoldalú, jó színész, a Beugróban pedig zseniális. Aztán nyár elején elolvastam a könyvét arról, hogyan jött le a drogról, és rájöttem. Azért szeretem, mert nem törődik azzal, ki mit gondol róla. Bocsánatkérés és manírok nélkül az, aki. Óriási karakter.
Janklovics Péter: Dr. Magic-be belefojtották a szót
Janklovics Péter standuposként állandó vendég a nyári fesztiválokon, ahol a fiatalok különösen fogékonyak sajátos humorára. A színész-humorista két olyan könyvet ajánl a nyári kikapcsolódáshoz, amelyek jól illenek a fesztiválozók életformájához – és persze olvasmánynak sem utolsók.
Al Ghaoui Hesna: "Jó néha semmit sem csinálni"
Al Ghaoui Hesna tehetséges, talpraesett, bátor nő. Prima Primissima díjas riporter, aki háborúról, nyomorról, válságról tudósít. Majd hazamegy és megtanul sushit készíteni a vőlegénye kedvéért.
Vagy leül festeni.
Az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek.
Kriszta vendége aktuális kedvenc olvasmányai között Feldmár András Ébredések című könyvét ajánlja, de egy CIA-ügynök igaz történetéről és egy különleges bornaplóról is szó esik.