bookline top50

Csajok, királyok és prostituáltak a júliusi polcokon

Csajok, királyok és luxusprostituáltak lettek a magyar olvasók kedvenc regényhősei júliusban: Fejős Éva Helló, London! c. "csajosan filozofikus" történte megőrizte első helyét, de a dobogó második, illetve harmadik fokára is új szerzők tornászhatták fel magukat. George R. R. Martin A tűz és jég dala című sorozatának második részével nemcsak az ezüstérmet szerezhette meg, hanem további három kötetével is méltán büszkélkedhet: a negyedik, az ötödik és a hatodik helyen is ő tanyázik. A bronzot egy szintén több sikerkönyves szerző vitte el – Szalai Vivien Drága kéj c. igaz történeten alapuló sztorija egy magyar luxusprostituált életén keresztül mutatja be a bűnös és pénzszagú vágyak világát.

Úgy tűnik, Fejős Éva ismét rászolgált a magyar olvasók szeretetére, hiszen hetedik bestsellere is már két hónapja áll a sikerlista élén. A Helló, London! népszerűségét talán éppen annak köszönheti, hogy míg egy irigylésre méltó glam-modell életébe nyújt bepillantást, a lány félelmeiben és vágyaiban szinte bárki önmagára ismerhet.

A Top50 júliusi sztárszerzőjének azonban mégsem őt, hanem az amerikai fantasy-író George R. R. Martint tekinthetjük, aki 4 könyvvel uralja a lista élmezőnyét. A tűz és jég dala c. sorozatának eddig megjelent négy része abszolút kedvenc lett: a Királyok csatája című 2. rész a júliusi lista második helyével büszkélkedhet, a további három epizód pedig közvetlenül a dobogósok után lohol. Szalai Vivien könyveit is kitartóan követelik az olvasók, ugyanis a magyar luxusprostituált Szofi életét bemutató első írás, a Hamis gyönyör a nyolcadik, míg a második, Drága kéj c. életrajzi regény a harmadik helyet érdemelte ki.

A forró kalandokra éhes olvasótábor azonban nemcsak a fenti szerzőkkel csillapíthatta a rózsaszín kalandokra oly éhes olvasási vágyát, hiszen számos magyar és külföldi írónő jelentkezett új regénnyel az elmúlt hónapokban. A történész végzettségű Fábián Janka egy nosztalgikus és romantikus trilógia első két részével lopta be magát a magyar nők szívébe – az Emma fiai a hetedik, még az Emma szerelme a 24. pozíciót tehette zsebre. Mégis Nora Roberts tekinthető a szerelmes irodalom egyik örök favoritjának: az 1979. óta "praktizáló" írónő eddig megjelent több mint 210 regénye közül most három szerepel a listán. A Menyasszonyok tetralógia első három része, tehát a Látomás fehérben (10.), A boldogság virágai (11.) és A boldogság édes íze (14.) újra megtalálta a siker kulcsát a női olvasók szívéhez.

Jól mutatja a nyaralás utáni lelkesedésünket az az olvasási trend is, miszerint feltűnően sok regény játszódik földünk valamely édeni vidékén: Elizabeth Adler Barcelonából, szeretettel (15.), Berg Judit Rumini Datolyaparton (33.), Frances Mayes Mindennapok Toszkánában (38.) vagy akár az aranyérmes Fejős Éva regénye is vágyfokozó úti célokhoz kalauzolja az olvasókat. A lista nagy öregjei még mindig jól tartják magukat, bár inkább a hátsó szektor helyezéseit tudhatják magukénak. William P. Young A viskó c. bestsellere több mint 405 napja van a listán ( 20. hely), Stieg Larsson, Hahner Péter és Rhonda Byrne pedig a lista utolsó tízesében foglal hely fejenként két, illetve három könyvvel.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Fejős Éva

Helló, London!

Ulpius-ház

0

33

2

Martin, George R. R.

Királyok csatája - A tűz és jég dala II.

Alexandra Kiadó

új

9

3

Szalai Vivien

Drága kéj - Egy magyar luxusprostituált és egy budai milliárdos története

Art Nouveau

6

54

4

Martin, George R.R.

Trónok harca - A Tűz és Jég dala I.

Alexandra Kiadó

12

117

5

Martin, George R. R.

Varjak lakomája - A Tűz és Jég dala IV.

Alexandra Kiadó

új

9

6

Martin, George R. R.

Kardok vihara - A tűz és jég dala III.

Alexandra Kiadó

13

67

7

Fábián Janka

Emma fiai

Ulpius-ház

új

19

8

Szalai Vivien

Hamis gyönyör - Egy luxusprostituált vallomásai

Art Nouveau

34

51

9

Cole, Kresley

Vámpírzóna

Ulpius-ház

új

15

10

Roberts, Nora

Látomás fehérben

Gabo Kiadó

új

30

11

Roberts, Nora

A boldogság virágai

Gabo Kiadó

új

13

12

Frost, Jeaniene

Sírig hű szerelmed

Ulpius-ház

új

17

13

Fforde, Katie

Tökéletes ajánlat

Ulpius-ház

új

19

14

Roberts, Nora

A boldogság édes íze

Gabo Kiadó

új

4

15

Adler, Elizabeth

Barcelonából, szeretettel

Ulpius-ház

új

22

16

Kleypas, Lisa

Mindenem a tiéd

Ulpius-ház

új

24

17

Bartos Erika

Bogyó és Babóca - Évszakos könyv

Pozsonyi Pagony

-15

58

18

Vavyan Fable

Habospite

Fabyen Kiadó

-12

81

19

Csernus Imre dr.

A fájdalom arcai

Jaffa Kiadó

-7

71

20

Young, William P.

A viskó

Immanuel Alapítvány

19

405

21

Cole, Kresley

Szeress, ha akarsz!

Ulpius-ház

új

12

22

Lindsey, Johanna

Az igazi - A Malory család 10

Gabo Kiadó

új

22

23

Csernok Attila

Mint patak a sziklák közt

Magánkiadás

17

49

24

Fábián Janka

Emma szerelme

Ulpius-ház

2

68

25

Faber, Adele - Mazlish, Elaine

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

új

29

26

Lakatos Levente

LoveClub - Ahol valóra válnak legmerészebb vágyaid

Ulpius-ház

új

10

27

Bowden, Oliver

Assassin's Creed - Reneszánsz

Fumax Kiadó

új

14

28

Showalter, Gena

Éjsötét hangok

Ulpius-ház

-5

32

29

Bartos Erika

Zakatoló - Gyerekversek

Alexandra Kiadó

-14

58

30

Hay, Louise L.

Éld jól az életed most!

Édesvíz Kiadó

6

46

31

Leslie L. Lawrence

A villogó fények kolostora I-II.

Studium Plusz Könyvkiadó

-14

75

32

Coelho, Paulo

Alef

Athenaeum 2000 Kiadó

-7

114

33

Berg Judit

Rumini Datolyaparton

Pozsonyi Pagony

-25

58

34

Hoyt, Elizabeth

Bűnös csábítás

General Press Kiadó

új

4

35

Endrei Judit

Kemény üzenetek

Endrei Könyvek Kiadó

új

18

36

Campbell-McBride, Natasha dr.

Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó

-7

57

37

Quinn, Julia

Csókja megmondja

Gabo Kiadó

új

2

38

Mayes, Frances

Mindennapok Toszkánában

Tericum Kiadó

-34

60

39

Marék Veronika

Annipanni, mesélj nekem!

Pozsonyi Pagony

-15

57

40

Pratchett, Terry

Hazafiak

Delta Vision Kft.

új

17

41

Pilcher, Rosamunde

Más szemmel

Ulpius-ház

új

26

42

Larsson, Stieg

A tetovált lány

Animus Kiadó

új

22

43

Larsson, Stieg

A kártyavár összedől

Animus Kiadó

7

391

44

Hahner Péter

100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről

Animus Kiadó

új

23

45

Larsson, Stieg

A lány, aki a tűzzel játszik

Animus Kiadó

új

25

46

Hahner Péter

Újabb 100 történelmi tévhit

Animus Kiadó

-15

107

47

Tatay Sándor

Kinizsi Pál

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

31

48

Byrne, Rhonda

The Secret - A titok

Édesvíz Kiadó

új

1

49

Szendi Gábor

Paleolit táplálkozás

Jaffa Kiadó

új

2

50

Byrne, Rhonda

Az Erő

Édesvíz Kiadó

új

12

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára