bookline top50 - Magyarország első hivatalos könyvsikerlistája

Hazai írók és lélekbúvárok a februári élmezőnyben

A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első 5 helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat. Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás c. kötete szerepel. Második helyen Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben c. regénye, harmadik helyen pedig Ortner Gerlinde Gyógyító mesék c. kötete áll. A negyedik helyen tartja magát a januári lista élmezőnyéből már ismert Lélekrágcsálók c. válogatás szintén Popper Pétertől, őt pedig Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz követi.

A februári listavezető kötet egyik szerzője Bagdy Emőke neve két másik, a listán szereplő könyvet is fémjelez, a 25-ik helyen saját kötete, a Hogyan lehetnénk boldogabbak, a 40-ik helyen pedig Várkonyi Zsuzsával és Szendi Gáborral közös kötete a Mindennapi játszmáink szerepel. A második helyet az elsőkötetes, ex-újságíró, Ugron Zsolna önéletrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben foglalja el. Ortner Gerlinde, az osztrák pszichológusnő Gyógyító mesék c. kötete új szereplő a listán és rögtön az előkelő harmadik helyen rajtolt, ahogy Grecsó új regénye is már rögtön a megjelenéskor is az ötödik helyről indul hódító útjára. Popper Péter nevét kétszer is látjuk a top5-ben, a saját válogatáskötete mellett a listavezető kötet egyik társszerzőjeként is olvashatjuk.

Ahogy januárban, úgy most is jól indítottak az újdonságok, összességében 15 új könyv szerepel a toplistában, a régiek közül viszont számos név több kötettel is szerepel. Ilyen a már elsőként említett Bagdy Emőke (3 könyv), Szendi Gábor (2 könyv) Bartos Erika (4 könyv) az Imprimatur sorozat (3 könyv) Byron Rhonda (2 könyv). Bartos Erika 2 új kötettel is jelentkezett, a Bogyó és Babóca segít a 33. helyen indult, a Bogyó és Babóca ünnepel pedig a 47. helyen. Stieg Larsson a lista fix neveként továbbra is két kötettel van jelen, A tetovált lány a toplista régi harcosaként immár 665 napja szerepel a Bookline Top50-ben.

Érdekes szereplője a toplistának Móricz Zsigmond, új kiadású a Török és Tehenek- Kis Bence kötete a 45-ik helyen szerepel. A legnagyobb előretörést az Angyalcsók- angyali vadász 2. érte el a januári toplistához képest, Singh Nalini regénye 33 helyezést kúszott felfelé (13. hely.) A listán a legtöbb helyezést érthető módon a Felsőoktatási tájékoztató veszítette, amely 31 helyet esett vissza (35. hely). Őt követi Csernus Imre Felnőtt Húsleves c. kötet, ami 28 helyezést csúszott vissza a listán (43. helyezés).

A Bookline Top50 könyv-sikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyv és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán
1. Bagdy E. - Koltai M. - Pál F. - Popper P. A belénk égett múlt - Elengedés, megbocsátás, újrakezdés Kulcslyuk Kiadó új 8
2. Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben Ulpius-ház 4 87
3. Ortner, Gerlinde Gyógyító mesék Móra Kiadó új 11
4. Popper Péter Lélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb írásaiból Kulcslyuk Kiadó 1 77
5. Grecsó Krisztián Mellettem elférsz Magvető Könyvkiadó új 14
6. Millan, Cesar - Peltier, Melissa Jo A csodálatos kutyadoki Gabo Kiadó 10 33
7. Young, William P. A viskó Immanuel Alapítvány -5 252
8. Spencer, Bud Különben dühbe jövök - Önéletrajz Nyitott Könyvműhely 0 100
9. Domscheit-Berg, Daniel WikiLeaks - A leleplezés Nyitott Könyvműhely új 16
10. Logue, Mark - Conradi, Peter A király beszéde Gabo Kiadó -9 41
11. Hanh, Thich Nhat Zamat - Tudatos étkezés, tudatos élet Jaffa Kiadó új 24
12. Byrne, Rhonda Az Erő Édesvíz Kiadó -3 108
13. Singh, Nalini Angyalcsók - Angyali vadász 2. Egmont-Hungary Kft. 33 27
14. Frost, Jo Szuperdada Park Kiadó új 19
15. Larsson, Stieg A lány, aki a tűzzel játszik Animus Kiadó -3 239
16. Frei Tamás A Megmentő Ulpius-ház -13 145
17. Faber, Adele - Mazlish, Elaine Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje Reneszánsz Könyvkiadó 11 86
18. Larsson, Stieg A kártyavár összedől Animus Kiadó -7 238
19. Follett, Ken A titánok bukása Gabo Kiadó -6 156
20. Gervai András Fedőneve: „szocializmus” - Művészek, ügynökök, titkosszolgák Jelenkor Kiadó -10 40
21. Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat Kulcslyuk Kiadó 11 132
22. Szendi Gábor - Mezei Elmira Paleolit szakácskönyv Jaffa Kiadó 9 104
23. Larsson, Stieg A tetovált lány Animus Kiadó -6 665
24. Hahner Péter 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről Animus Kiadó -6 256
25. Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak? Kulcslyuk Kiadó -4 140
26. Varró Dániel Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak Manó Könyvek -7 118
27. Byrne, Rhonda The Secret - A titok Édesvíz Kiadó 3 51
28. Kiss Ádám Szütyiő Ulpius-ház -21 93
29. Szalai Vivien Hamis gyönyör - Egy luxusprostituált vallomásai Art Nouveau -15 119
30. Bartos Erika Bogyó és Babóca Pozsonyi Pagony új 18
31. Smith, Lisa Jane Vámpírnaplók 5. - A visszatérés: Leszáll az éj Könyvmolyképző Kiadó -7 48
32. Szendi Gábor Paleolit táplálkozás Jaffa Kiadó 13 43
33. Bartos Erika Bogyó és Babóca segít Pozsonyi Pagony új 7
34. Hay, Louise L. Éld az életed! - Lehetőségeink korlátlanok! Édesvíz Kiadó 7 51
35.   Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2011 - szeptemberben induló képzések Educatio Kht. -31 56
36. Monaldi, Rita - Sorti, Francesco Imprimatur Nyitott Könyvműhely -11 68
37. Akerlof, George A. - Shiller, Robert J. Animal Spirits Corvina Kiadó új 22
38. Monaldi, Rita - Sorti, Francesco Veritas Nyitott Könyvműhely -3 51
39. Salinger Richárd OMYNO - A visszatérés képlete Paradigma Film Int. Kft. -19 138
40. F. Várkonyi - Szendi - Bagdy - Popper Mindennapi játszmáink - Az emberi kapcsolatok pszichológiája Jaffa Kiadó új 4
41. Bartos Erika Bogyó és Babóca épít Pozsonyi Pagony 9 38
42. Gilbert, Elizabeth Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek Ulpius-ház 5 137
43. Csernus Imre dr. - Pampuryk Péter Felnőtt húsleves Jaffa Kiadó -28 109
44. Bradford, Barbara Taylor Szabályszegők Európa Könyvkiadó új 27
45. Móricz Zsigmond A török és a tehenek - Kis Bence Pro Junior Kft. új 3
46. Meyer, Stephenie Breaking Dawn - Hajnalhasadás Könyvmolyképző Kiadó Kft. -4 269
47. Bartos Erika Bogyó és Babóca ünnepel Pozsonyi Pagony új 25
48. Monaldi, Rita - Sorti, Francesco Secretum Nyitott Könyvműhely -9 58
49. Montgomery, Lucy Maud Anne otthonra talál Könyvmolyképző Kiadó új 17
50. Cey-Bert Róbert Gyula A sólyom népe Püski Kiadó új 4
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára