Beleolvasol?

Vidd magaddal mobilon vagy olvasd a gépeden az ingyenes könyvrészletet!

Másolni, továbbadni, megosztani tilos! A szerzői és kapcsolódó jogok megsértésének büntetőjogi következményei vannak! Részletet a Libri Kiadó bocsátotta rendelkezésre a Bookline beleolvasó promóciójához.

Részlet

2 3 4 5

Sanyikám, miről szól ez a könyv?
Ez a könyv a felelősségről szól.
Ésik Sándor vagyok, harminckilenc éves ügyvéd. Emellett íráskényszeres. Tizenöt éve kezdtem blogolni, és 2017-ben döntöttem úgy néhány barátommal, hogy az internet egyik eldugott szegletéből a Facebookra visszük a gondolatainkat. Így jött létre a Diétás Magyar Múzsa nevű Facebook-oldal, amelynek a kézirat leadásakor bő huszonötezer követője van.
A lap neve Csokonai Vitéz Mihály Diétai Magyar Múzsájából jön. Csokonai elhatározta, hogy a pozsonyi diétára, azaz országgyűlésre érkező uraknak kitekintést ad a modern világról, az ottani trendekről. Úgy gondolta, hogy az írott szó befolyásolja az embereket, az emberek pedig az ország sorsát.
Én is így gondolom. A Diétás Magyar Múzsa mottója, hogy „ha te nem politizálsz, mások fognak helyetted”. Meggyőződésem, hogy aki írni és olvasni tud, annak kötelessége írnia és olvasnia a köz dolgáról. Ha Magyarország valaha ki akar törni az újabb és újabb erős vezető bűvköréből, akkor az értelmiségének fel kell vállalnia ezt, és fel kell vállalnia a politikai véleményét is.
Ebben a könyvben egyetlen párt vagy mostani politikus neve sincs leírva. Pontosan azért nincs, mert politizálni nem csak azt jelenti, hogy állást foglalok egyik vagy másik párt mellett. Amikor a választásokon szavazunk, akkor valóban állást foglalunk, ám két választás között is véleményt kell alkotni a közélet kérdéseiben, környezetünk, közös ügyeink kérdéseiben. És fontos, hogy ez a vélemény a saját véleményünk legyen.
Arra kaptam felkérést, hogy itt, ennek a könyvnek a lapjain folytassam azt, amit a Múzsán csinálok: vezessem be az embereket a politikába. Nagy terjedelmű, az alapfogalmaktól induló, tudományos igényű művet nem tudtam írni, ahhoz évek kellenének. Mit írtam helyette? A Múzsa úgy készül, hogy naponta két-három órát áldozok arra, hogy olvassam a világsajtót, kibeszéljem az olvasottakat a szerzőtársaimmal, elmélyedjek a témában, és végül öt-tízezer leütéses posztokat írjak. Ezt vittem itt tovább, mert – az ember ne szerénykedjen az első könyve előszavában – ez elég jól megy.
Ennek a könyvnek a munkacíme az volt, hogy „Sanyikám, bazmeg…”. Azok az alapok (szolidaritás, bizalom, Magyarország helye a világban, az elnyomottak jogai, a hatalmi ágak szétválasztása, a bírák függetlensége stb.), amelyekről írni akarok, ugyanis rendszeresen előjönnek kötetlen hangvételű baráti, kocsmai beszélgetésekben, ahol ez a felütés jellemző. Olyan beszélgetésekre gondolok, mint amilyen beszélgetéseknek a fogorvos esik gyakran áldozatául. Folyton odamegy hozzá egy rokon vagy ismerős, és a fogairól akar vele értekezni. Amióta közéletről író ember lettem, velem is megesik – különösen, ha sör is van a közelben –, hogy valaki „Sanyikám, bazmeg…” kezdetű mondatokban megkérdez erről-arról, vagy ami gyakoribb, kioktat a világ nagy dolgairól. Gondoltam, miért is ne lehetne ezeknek a kérdéseknek egy részére felfűzni a könyvet?
Aki ezt a könyvet forgatja, arra gondolhat: „Micsoda álmodozó írta ezt? Tényleg azt hiszi, hogy az egyén mindennapi cselekedetei elegendők ahhoz, hogy egy egész ország jobb és boldogabb hely legyen?” Igen, azt hiszi. Ne értsük félre egymást! Magyarországon élek, ráadásul ügyvédként praktizálok, napról napra találkozom az állam működésképtelenségével, az igazgatás inkompetenciájával, a vezetők korruptságával, a politikai elit alkalmatlanságával, a reménytelen nyomorral. Tudom, hogy nincsenek csodák, és a közép-európai értelmiségiek kilátástalanság érzése nap mint nap megérint engem is.
A világ nagyobbik részén ráadásul talán nem is értik, mit jelent Közép-Európában a „politizálás”. Errefelé ugyanis illetlenség politizálni. Egy rendes entellektüel távol tartja magát a pártpolitikától. Nálunk minden közéleti okfejtés úgy kezdődik, hogy „nem politizálok, de”, majd a beszélő elmondja a véleményét, természetesen azzal zárva, hogy de hát úgyse lesz itt semmi változás. Majd mindenki berúg, esetleg depressziós lesz, vagy mindkettő.
Ez a könyv nem kínál megoldást sem az alkoholizmusra, sem a depresszióra. Ellenben arra buzdít, hogy beszéljünk a közügyekről, sőt: vegyünk részt bennük. Minden kicsi tett számít. Van, aki textilmaszkokat gyárt a koronavírus-járvány idején, van, aki meg szöveget. De mindannyian tudunk tenni valamit, és ha mindannyian megtesszük, azzal igenis változásokat érhetünk el.
A mi felelősségünk az, hogy amit megtehetünk, tegyük is meg.
Útközben olyan jelenségekbe, fogalmakba ütközünk majd, amelyekről hallottunk, de pontosan nem tudjuk, mit jelentenek, mire valók, és milyen szerepet játszanak abban a vállalkozásban, amelybe akkor kezdtünk, amikor néhány percet mindennap rászánunk az életünkből arra, hogy megértsük a híreket, változtassunk a környezetünkön, kifejtsük a véleményünket. A Diétás Magyar Múzsán a legnépszerűbb írásaink azok, amelyekben ezeket próbáljuk közérthetően elmagyarázni. Ezért vágtam bele ebbe a könyvbe is, hogy segítsek azoknak, akik a köz dolgáról, azaz a közös, mindannyiunkat érintő ügyekről szeretnének gondolkodni, vagy másként megfogalmazva: egyszerűen csak érteni szeretnék, mi zajlik körülöttük.
Ha esetleg valaki szakértőként forgatja ezt a könyvet, és valamilyen leegyszerűsítéssel, konyhanyelvi fordulattal találkozik, nézze el nekem, hiszen ezt a kötetet nem szociológiai, külpolitikai, jogi vagy más szakkönyvnek szánom, ahogy a Diétás Magyar Múzsa sem szakmai fórum.
És még egy fontos kitétel: semmivel, amit itt olvas a kedves olvasó, nem kell egyetérteni. A könyv nagyjából talán polgárinak nevezhető szemléletmódja egy a sok nézőpont közül. Van ettől eltérő szocialista, libertariánus, nacionalista, kereszténydemokrata és még sokféle nézőpont. Azt szeretném, ha a kedves olvasónak is meglenne a maga nézőpontja, véleménye, akár úgy, hogy egyetért azzal, amit írok, akár pedig úgy, hogy megfogalmazza magában, miért nincs igazam.

2

A társadalom működése

A közösség szövete

Sanyikám, miért segítsek én a szomszédnak sittet hordani, amikor nekem sem segített senki?
Következzen egy példabeszéd arról, hogy egy ország akkor működik jól, ha számíthatunk egymásra. Ha egymásra nem számíthatunk, senkire sem számíthatunk.
Kolléganőm pár éve panaszkodott, hogy szilvesztereste az utcán, a Nagykörúton „önfeledten ünneplő”, azaz valójában hiperagresszív emberekkel találkozott, akik üvöltöztek, kurvaanyáztak, egymás közelébe hajigálták a petárdát. Nem éppen karneváli volt a hangulat. Mindenki frusztrált volt, mindenki agresszióval adta ki a benne lévő feszültséget. Ezt a feszültséget mindannyian ismerjük. Sem a mi dolgaink, sem az ország dolgai nem mennek úgy, ahogy kellene. Várjuk a változást. Ám hiába várjuk. Nekünk kell megcsinálnunk. Nekünk, de nem egyedül. Ez a fejezet arról szól, hol keressünk hozzá társakat.
Ismert Youtube-videó műfaj a Russian road rage. Azoknak, akik nem ismerik: arról van szó, hogy az oroszoknál népszerűek a kocsi műszerfalára vagy a visszapillantó mögé rögzíthető kis kamerák, amelyeknek a felvételeit aztán rendszeresen felteszik a Youtube-ra. Ezek között sok olyan van, amikor valami jelentéktelen apróság miatt konfliktus alakul ki. Mondjuk valaki tíz másodpercre elbambul a lámpánál, a többi autós pedig türelmetlen. Az emberek aztán szitkozódva kiszállnak az autójukból, végül pedig teljes erővel püfölik egymást meg a másik autóját. Statisztikáim ugyan nincsenek, de úgy gondolom, hogy az ilyen magatartás sokkal jobban jellemzi a gazdaságilag nem valami jó helyzetben lévő, illetve a kevésbé demokratikus államokat. És terjed nálunk is.
A jelenség megértése minden, a magyar politikában eredményt elérni akaró párt, erő, tömörülés egyik legfontosabb feladata. Ehhez előbb nem politikáról, hanem annak az alapjairól: egyénről, csoportról, társadalomról kell beszélnünk. Főleg ezeknek az európai, zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozó változatáról, mert a keleti, kollektivista társadalmakban ezek kicsit másképp működnek. Szociológusoktól előre is elnézést kérek a pongyolaságokért, ez itt népszerű ismeretterjesztés, nem disszertáció.
Az egyént a társadalomban a kapcsolatai definiálják. Jó mondat, de mit jelent? Azt, hogy az egyén sosem önmagában, másoktól elszigetelve áll. Gipsz Jakab mondjuk budapesti, harmincéves és férfi. Néhány más mesterember haverral együtt egy szakmai közösség, az asztalosok közösségének tagja. De definiálhatjuk úgy is mint X szakközépiskola egykori diákját („mi, petőfisek/ganzosok/hámánkatósok”), mint valamelyik városrész lakóját („wekerlei”), mint fradistát, mint amatőr dartsost, mint túrázót, mint BMW-tulajdonost vagy Edda-rajongót. Származása alapján definiálhatjuk mint soroksári svábot vagy épp pilishogyishívjáki tótot, ha részt vesz ezeknek a hagyományoknak az őrzésében. Ha a kislányát beíratta balettre, akkor mint balettapukát, ha a fiát kézilabdázni, akkor mint kézilabda-apukát. Ha cukorbeteg vagy gerincferdüléses, és tagja mondjuk a vonatkozó Facebook-csoportoknak, vagy netán valami ilyen szervezetnek, akkor ezek tagjaként is definiálható.
Ha a fent felsorolt csoportok mind közösségként működnek, akkor Gipsz Jakab szükségletei sokkal nagyobb valószínűséggel vannak kielégítve, mint ha nem működnek. Ez is jó mondat, de mit jelent? A megértéséhez érdemes egy pillantást vetni az alábbi Maslow-piramisra, amelyet a motivációkutatással foglalkozó Abraham Maslow dolgozott ki az ötvenes években.

Az alapvető fiziológiai szükségleteket kielégíthetjük egyéni erőfeszítés útján: például ahhoz, hogy lélegezzünk, ideális esetben nem kell másik ember. Ám minél feljebb haladunk a piramison, egyre fontosabb a társas kapcsolatok, a közösség szerepe, mert a piramis magasabb régióiba tartozó szükségletek kielégítése könnyebb, ha létezik valamilyen közösség. Egy közösség, amelyben például át lehet élni a valahova tartozás élményét, vagy amelyben kielégíthetők a kognitív szükségleteink, például jól ki lehet beszélni a dartsvilágbajnokság eseményeit.
Ha a közös csoporthoz tartozó, azaz összekapcsolódó egyéneket összekötjük, azt látjuk, hogy az embereket összekötő szálak, azaz a társas kapcsolatok sűrű szövetet eredményeznek. Ez a szövet az európai polgári demokrácia alapja. Minél sűrűbb ez a szövet, annál nagyobb az egyén biztonságérzete, hiszen egyrészt a szükségletei ki vannak elégítve, másrészt tudja, hogy ha szükséget szenvedne valamiben, akkor valamelyik „vonalon” segítséghez juthat.
Sőt, olyan helyzet is előállhat, hogy az egyén képes egyesíteni ezeket a szálakat, és ezáltal akár a hatalommal szemben is tudja érvényesíteni az érdekeit. Ha például az önkormányzat a háza elé borítja le a szomszéd útépítésről a sittet, akkor a reménytelen hivatali bejelentések helyett Gipsz Jakab összetrombitálhatja balettapuka, fradista, dartsos, BMW-s, sváb énekkaros, asztalos haverjait. Aztán ennyi erős férfi egy szombat délután két rekesz sör elfogyasztása mellett kilapátolhatja a sittet az utca közepére („oszt’ bassza meg az önkormányzat”). De az sem kizárt, hogy ennyi ember között akad egy ügyvéd, aki segít megoldani a problémát, vagy kiderül, hogy az egyik balettapuka egyébként szlováknéptánc-apuka is, és a polgármester is szlovák néptáncra hordja a lányát, és így elsimítható az egész.
A sűrű szövetben elhelyezkedő egyén kevésbé függ a mindenkori hatalomtól, hiszen élete problémáit nagyrészt valamelyik közösségén keresztül oldja meg. Ettől függetlenül persze nagyon fontos az egyén világnézeti meggyőződése is, hiszen mondjuk katolikussága vagy fideszessége – amellett, hogy definíciós tényező – azt is mutatja, hogyan gondolkodik „az élet nagy kérdéseiről”, és milyen törvényeket látna szívesen mondjuk az adózással vagy a házassággal kapcsolatban.
Fontos azonban, hogy ideális esetben egy politikai párttól az egyén (akit nevezhetünk akár polgárnak is) nem a megváltást várja, hanem egyszerűen csak azt, hogy szükségleteinek egy részét, a szükségleteinek egy jól meghatározott körét elégítse ki. Tegye lehetővé például, hogy lehessen vagy éppen ne lehessen melegházasság, vagy alkosson törvényt, hogy legyen kevesebb az adó. De a polgár, köszöni szépen, a háza előtt magától is el tudja seperni a járdát, oda ne jöjjön semmilyen párt.
A sok társas kapcsolattal rendelkező, tehát a társadalom szövetébe sűrűn bekötött emberek, azaz a jól működő közösségek társadalmában így egy-egy pártnak vagy politikai választásnak a hétköznapok, a személyes élet szintjén önmagában nincs nagy jelentősége. A sűrű szövetű társadalmakban, ahol az egyes polgárok sok-sok szállal kötődnek egymáshoz, csak az olyan párt tud sikeres lenni, amelyik meg tudja szólítani a társadalom széles rétegeit, azaz a hálózat sok „pontjára” (sok polgárra) tud hatással lenni.
És a diktatúrában? A diktatúra mindig paranoid, és mindig kontrollálni akarja az emberek életét. A fentebb leírt társadalmi szövet a diktatúra számára úgy ideális, ha az egyének között a lehető legkevesebb közvetlen szál fut, és lehetőleg minden szál átfut az államapparátus valamelyik részén. Erre példa a magyar történelemben a Hazafias Népfront vagy a levente-, később pedig az úttörőmozgalom. A diktatúra, legalábbis Európában, azt akarja, hogy egy nyamvadt néptánccsoport se álljon össze anélkül, hogy azt valami központ ne engedélyezte volna. A néptáncórák a központi művházban legyenek, és a portás jelentse, hogy ki az, aki a néptánc után marad beszélgetni, és azt is, hogy miről beszélget.
A kontroll mellett ez a szituáció azt is eredményezi, hogy a horizontális kapcsolatok szép lassan leépülnek, és így az alapvető szükségletek kielégítésének képessége is csökken. Összességében a társadalom cselekvőképessége is csökken, mert az egyének fontos képességeket veszítenek el. Milyen képességeket?
A csoporthoz tartozás kialakít az emberben bizonyos képességeket, amelyek nélkül nem működik a demokrácia. Ilyen például a tolerancia. A tolerancia sokkal könnyebben alakul ki, ha az ember a hétköznapokban szembesül azzal, hogy a fradista haverok között van tót meg sváb, hogy a balettapukák között van fideszes és szoci, hogy a kislányának van kínai vagy török barátnője.

3

De ugyanilyen képesség annak a megtanulása, hogy egyáltalán hogyan működik egy közösség, hogyan kell a közösségen belüli konfliktusokat kezelni, vagy hogy mi történik, ha a konfliktus már kezelhetetlen, és valakit ki kell zárni.
Az egyik legfontosabb, közösségen belül tanulható képesség a mindennapos érdekérvényesítés képessége: például hogy a többi balettapukával szövetkezve miként lehet rászorítani a tanárnőt, hogy kezdje fél órával később az órát, hogy odaérjen mindenki. Ha ez a művház órarendje miatt nem megy, akkor miként lehet leboltolni egy teremcserét az énekkarral, és így tovább. Ez a képesség valakikben jobban megvan, másokban kevésbé. Kialakul egy helyi társadalmi vezető réteg, akik szervezőképességükkel fel tudnak karolni jó kezdeményezéseket, és jobbá tudják tenni a közösség életét.
A diktatúra a számára ideális alattvalóból kiöli ezeket a képességeket, ahogy Kádár alatt is tudatosan sorvasztották őket. Fontos, hogy az alattvaló ne polgár legyen, hanem a mindennapi szükségletei kielégítéséhez is hagyatkozzon az államra, és legalább tudat alatt tartson attól, hogy ha az állam nem segít, akkor ő ott marad étlen-szomjan.
Ez a tudat alatti félelem szüli a frusztrációt és a féltékenységet, és öngerjesztő folyamatként elvágja az útját annak, hogy újabb kapcsolatok jöhessenek létre, hiszen a diktatúrában élő egyén gyanakodva tekint minden emberre, akinek jobb kapcsolata van a központhoz, és ezért hamarabb jut például autóhoz, mint mi, és fel sem merül, hogy együtt, összefogva oldjuk meg nyugati használt autók behozatalát.
A féltékenység és a frusztráció olyan mértékű feszültséghez vezet, amely eszkalálódik, és ha valahol utat tör, akkor ott kontrollálhatatlan és durva dolgok történnek. Nem véletlenül figyeltette nagy erőkkel a III/III. a Fradi B-közép tagjait. Rájöttek ugyanis, hogy ezzel a fajta agresszióval nem tudnak mit kezdeni. Hiába csaphat oda a rendőr nyugodtan gumibottal, mert ha egyszer ez a feszültség kiszabadul, az nem törődik a gumibottal. Azok a diktátorok végzik sokszor kötélen vagy golyóval a fejükben, akik nem mérik fel jól, hogy a felszín alatt fortyogó feszültség mikor tör utat magának.
Egészen addig azonban, amíg nem tör a felszínre, a feszültség a diktatúra legjobb barátja. Ezért táplálják folyamatosan Magyarországon is, ahol, ha lassan is, de épül a diktatúra. Ezért tűrik el a road rage-et és az agresszív petárdázást, illetve az agresszió és a gyűlölet sok egyéb formáját.
Magyarországon a Kádár-korszak tudatos közösségrombolása után eleve nagyon gyerekcipőben jár a társadalmi szerveződés. Manapság a civil szervezetek, melegek, bevándorlók elleni hadjárattal pontosan azt akarják megakadályozni, hogy fejlődhessen. Pedig ha nem fejlődik ki, akkor újra és újra csak diktátor tud jönni, mert az alattvalók nem tudják, hogy polgárrá válhatnak, és azt sem tudják, hogy egy sikeres országban az állampolgár a problémáinak a 80%-át saját maga oldja meg, és nincs az államra, az állami döntéshozókra utalva.
Mi ebből a tanulság egy politikai erőnek? Magyarországon az egyének kevés szállal kapcsolódnak egymáshoz, kevés a jól működő kisebb közösség, az egyének ritkán tapasztalják meg, hogy összefogással, társas kapcsolataik révén közösen oldhatják meg a problémáikat, érvényesíthetik az érdekeiket. Magyarországon az egyének sokszor azt várják, hogy az állam, a kormány, a valaki csináljon valamit. Ezért az tud sikeres lenni a választáson, aki azt az üzenetet közvetíti, hogy „Én vagyok a cselekvőképes erő, amelyik megoldja a problémádat!” Ez nem valami korszerű üzenet, de az emberek nem lennének vevők másra. Azzal az üzenettel, hogy „Ember, tényleg én szedjem össze a kutyaszart helyetted a házad elől? Hát az állam kutyája piszkított oda?”, nem lehet választást nyerni.
Ha egy párt hosszú távon sikert akar elérni, akkor magának kell példaként elöl járnia szervezeti kultúra terén: közösségeket kell szerveznie, és segítenie kell a közösségek önszerveződését. Ugye nem csak nekem tűnik fel, hogy a magyar pártoknak van pénze, van székháza, választmánya és titkársága, tagsága viszont nincsen? Értem én, hogy mindjárt itt vannak a választások, meg minden, de ha egy tanácsot adhatnék bármilyen pártnak, az ez lenne: a párt is csak egy szervezet, mint a népdalkör. Annál erősebb, minél több ember minél több vonalon kapcsolódik hozzá. Annál több jó ötlet, jó ember gazdagíthatja a pártot, és annál kisebb az esélye, hogy hülyeségeket fognak csinálni, és megbuknak.
Mondta Sándor a falnak.

4

Szubszidiaritás

Sanyikám, miért van az, hogy nálunk semmit se lehet normálisan elintézni, és minden hivatalban minden fél évig tart?
A szubszidiaritás konyhanyelvi definíciója az, hogy ha valamire helyben megoldást lehet találni, azt helyben kell megoldani, és nem kell hozzá központi parancsokat osztogatni. Más szavakkal: az ügyek intézését az ügyhöz lehető legközelebbi szintre kell telepíteni. A szubszidiaritás azonban megkövetel egy bizonyos lazaságot és bizalmat az államtól és az állampolgártól egyaránt. Ennek eredménye egy sokkal olcsóbban és hatékonyabban működő állam.
Az olcsóságot az okozza, hogy a mindent központi szervezéssel megoldani akaró államnak iszonyatos adatfeldolgozó kapacitásra van szüksége. Ha én akarom eldönteni, de legalábbis ellenőrizni, hogy kit vesznek fel az egyházastoportyáni Napsugár óvoda Süni csoportjába Beáta nénihez, akkor a megyei hivatalnak be kell gyűjtenie a városi-falusi oviktól az összes adatot, azt fel kell terjesztenie Budapestre a minisztériumba. A minisztériumban jól fizetett és megbecsült szakemberek százainak kell ülniük (a magyar viszonyokat ismerő nézőnk ezen a ponton átkapcsol a Star Trekre, az hihetőbb), akik valamilyen szempont alapján átnézik, hogy rendben vannak-e az óvodai felvételik, és a kis Kevinkének tényleg a Süni csoportban van a helye Bea néninél, nem pedig Andi néni Mókus csoportjában.
Ez idő és pénz. Idő, mert Andi és Bea néni, illetve a főnökük, Márti néni azzal tölti a nyarat, hogy jégvarázsos kartondekoráció helyett iratokat gyárt, határidőket tart be és jelentéseket ír. A szülők pedig várják, hogy valaki végre döntsön már, mi lesz a gyerekkel.
Az államapparátus teljesen felesleges dolgokkal foglalkozik, és nem marad ideje, energiája arra, hogy tényleg azzal foglalkozzon, ami a feladata.
A másik következmény pedig az, hogy az államapparátusnak egy idő után az értelmetlen dolgokra sem marad energiája. Az egész ellenőrzősdi formalitássá válik. Papírok jönnek-mennek, amelyeket nem olvas el már senki. Spontán kialakul egyfajta szubszidiaritás, mert hallgatólagosan mindenki elfogadja, hogy az ország összes óvodáját nem lehet Budapestről igazgatni.
A baj ezzel az, hogy amikor így spontán elkezd mindenki a saját feje után menni, akkor „fogható” emberek keletkeznek a rendszerben, hiszen a formális kötelezettségek fennmaradnak, így bármikor meg lehet hurcolni az egyébként helyben jól dolgozó szakembert, hogy valamelyik intézkedését nem egyeztette a központtal, pedig kellett volna. Azt a kifogását, hogy az az ember, akivel a központban egyeztetni szokott, elment szülni, és fél éve nem jelölték ki, hogy most kivel kell helyette egyeztetni, természetesen nem hallgatják meg, hanem rövid úton kirúgják. Ez egyenes út a behúzott nyakkal, idegesen dolgozó, így pedig egyre több hibát vétő szakemberek felé. Ez a hatékonyságromlás aztán átterjed az egész államigazgatásra.
Az államigazgatás kialakításához ugyanis tudni kell, hogy mi az a feladatkör, amelyet rá lehet bízni a helyi szervekre, és mi az, amelyet feltétlenül a központból kell intézni. A szubszidiaritás elve önmagában csak annyi támpontot ad, hogy amit oda lehet adni a helyi szintnek, azt adjuk oda. Na de mit lehet rábízni a helyiekre, és mi az, amihez már mindenképpen a központ kell?
A kérdésre nincs egyszerű válasz. Időben is folyamatosan változik, hiszen ha például egy új dolgot már megszokott az államigazgatás, azt el lehet engedni, hadd csinálják most már a helyi erők. Ha valahol rendellenesség derül ki, akkor a központ ideiglenesen magához vonhatja az irányítást.
A központ és a helyi szint viszonya ráadásul nem is úgy változik, hogy vagy mindent az egyik csinál, vagy mindent a másik. Vannak olyan ügyek, amelyekben együtt kell működni a helyi és az országos szintnek. Van időbeli változás is, például egy járvány vagy árvíz esetén a központ átveheti olyan ügyek felett az irányítást, amelyeket egyébként helyben szoktak intézni.
A legszebb az, hogy ezt nem most, a semmiből kell kitalálni. Mivel a kontinentális Európában hagyományosan nagyon erős a bürokrácia, évszázados hagyománya van a tanulmányozásának is. Így van tudományos alapja is az államszervezésnek.
Ennek a könyvnek a kereteit messze meghaladja a közigazgatás tudományának akárcsak felületes, bevezető jellegű megírása, ezért kiemelek három fogalmat: irányítás, felügyelet, ellenőrzés. Ezek azokat a viszonyokat jelentik, ahogyan az igazgatás felsőbb szintjei kapcsolatban állhatnak az alsóbb szintekkel.
Az irányítás teljes kontrollt jelent, minimális bizalommal. Minden lépést felülről határoznak meg. Amikor egy akciófilmben azt látjuk, hogy a kommandósok fejkameráinak képét nézik a központban, és megmondják, hogy be szabad-e rúgni az ajtót, van tűzparancs, vagy nincs, akkor irányítást látunk.

5

A felügyelet még mindig erős kontrollt jelent, és nem túl sok bizalmat. Ilyenkor az alsóbb szintnek van bizonyos önállósága, de továbbra is minden lépését szigorúan a regula szerint végzi, és minden lépéséről jelentést tesz felfelé. A lépéseket már nem kell egyenként jóváhagyni, de minden lépést látnak fent. Tipikusan ilyenek azok a munkák, ahol valami veszélyes anyaggal dolgoznak. Nagyon pontos nyilvántartást vezetnek, mert mindig pontosan kell például tudni, hogy mennyi plutónium van az országban, hol van, ki és mit csinál vele.
Végül pedig az ellenőrzés a kontroll leglazább formája. Az alsó szint a szabályoknak megfelelően működik, de munkáját magának koordinálja, sokszor maga alá is szinteket szervezve. Nem tesz minden lépéséről jelentést, de pontos nyilvántartást vezet. A felső szint vagy időszaki ellenőrzést végez, vagy konkrét ügyekben alulról (kívülről) érkező jelzésekre „nyúl bele” az alsóbb szint munkájába.
Nincs univerzális recept arra, mikor melyik vezetési formát kell alkalmazni. Két dolog azonban eligazít: az egyik a szervezet tagjainak képzettsége és morálja, a másik pedig a bizalom. Ha például az alsó szinten sok jó emberünk van, lehet őket hagyni, hogy dolgozzanak, ha viszont sok az új toborzott, akkor folyamatosan ki kell küldeni valakit, hogy eleinte, ameddig a képzettség a kellő szintre emelkedik, szoros irányítással biztosítsa, hogy az történik, aminek történnie kell. A képzettség hiánya érdekes módon nem akkor üt a legnagyobbat, amikor a szervezet alján vagy tetején van, hanem amikor a közepén. Ilyenkor következik az, hogy a felső szint elvárásokat támaszt, az inkompetens középső szintek pedig az alsó szint nyakára ülnek, és nem hagyják azt dolgozni.
Európa két vezető hatalmában, Franciaországban és Németországban szinte önálló hatalmi ág a bürokrácia. Tagjai, a bürokraták viszik az országot, gondoskodnak róla, hogy le legyen kaszálva, amit le kell kaszálni, és ki legyen lőve a világűrbe, amit ki kell lőni. A legutóbbi tíz-tizenöt évet leszámítva nálunk is ez működött az Osztrák–Magyar Monarchiából megörökölt hivatali szervezet alapjain, amelyet a kommunizmus alatt sem vertek szét. Ennek vannak hátrányai, lásd az egymillió viccet a tintanyaló hivatalnokokról vagy a vogonokat a Galaxis útikalauz stopposoknakból.
A kontinentális Európa szinte minden államában kiterjedt bürokrácia működik. Köztisztviselőnek lenni „nyugdíjas állás”, és számtalan kiváltsággal jár. A bürokrácia gyorsítja a kormány intézkedéseit, hiszen gyorsan és profin végrehajtja azt, amit a kormány elhatároz. Például, ha a kormány gyorsan akar oltásokat szervezni, és van jó bürokrácia, a megyei és járási hivatalszervezet gyorsan megszervezi. Hiszen aki tud szociális ellátásokat vagy gépjárműrendszámokat nyilvántartani, az gyorsan át fog állni a koronavírus elleni oltás nyilvántartására is.
Legalább ilyen fontos, hogy a bürokrácia fékezni és moderálni is tud. Ahol nincs szétverve a bürokrácia, ott, amikor a kormány valami kreténséget készül bevezetni, biztosan szembetalálkozik a bürokrácia informális és formális ellenállásával. Betartják például az irreális harmincnapos határidőt: tudják, hogy a huszonkilencedik napon meg kell keresni egy másik hatóságot, az megint harminc nap, és így tovább. Formálisan pedig bírósághoz is fordulhatnak akár, vagy uniós szervekhez. Nem véletlenül szokták türelmetlenebb kormányok gyengíteni a bürokráciát, ahol csak érik.
Ahhoz tehát, hogy az államszervezet valamit jól elintézzen, jó államszervezetre lenne szükség. Nálunk ilyen sajnos már nincs.
De a jó államszervezettel nem oldódnak meg varázsütésre a dolgok. Jobb helyeken eljutnak oda, hogy az államszervezetnek nem feltétlenül kell mindent elintéznie. A helyi önkormányzat, a különböző társadalmi szervezetek elintézik helyette. Méghozzá ott helyben, a helyi viszonyok ismeretében, úgy, hogy a helyieknek ez megfeleljen. Ráadásul, ha az állam így van szervezve, akkor az alsóbb szintekről megindulnak felfelé a jelzések, az igények, hogy milyen gond van az új jogszabállyal, mit lehetne jobban csinálni: gördülékenyebbé válik a jogalkotás, és magasabb színvonalúvá a jogrendszer. Az emberek továbbra se szeretik a hivatalt, de észre sem veszik, mert a hivatal jól működik, nem packázik az emberekkel, nem kell felsőbb szintekről papírokra várni, az emberek stressz-szintje csökkenni kezd.
Normálisan működő országban tehát a stratégiát alkotják „fenn”, és nem akarnak mindent a központból kontrollálni. Ha megpróbálják, rendszerint káosz a vége, és olyankor történik az, hogy minden fél évig tart minden hivatalban.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára