Másolni, továbbadni, megosztani tilos! A szerzői és kapcsolódó jogok megsértésének büntetőjogi következményei vannak! Részletet a Kolibri Kiadó bocsátotta rendelkezésre a Bookline beleolvasó promóciójához.
Maeve becsukta a könyvét, és felsóhajtott.
Hátradöntötte a fejét a pamlagon, és hunyorogva nézte a lakókocsi függönyének résén át beszűrődő napfényt. Felemelte a jobb kezét, hogy rágcsálni kezdje a hüvelykujja körmét, míg a baljával türelmetlenül dobolt a könyv borítóján.
Párszor már olvasta a Jane Eyre-t, de ez a rész még mindig kiakasztotta. Gyűlölte Jane unokatestvérét, John Reedet, és a fickó mintha minden olvasással egyre ellenszenvesebbé vált volna. Csak azért gyötörte Jane-t, mert neki mindene megvolt, Jane-nek meg semmije és senkije nem akadt.
– Arrogáns pöcs – mondta fennhangon Maeve az üres szobának.
Abbahagyta a körömrágást, és hasára ejtett kézzel bámult a plafonra. Egy valamivel távolabbi lakókocsiból zene szűrődött ki, azon túl pedig fecsegtek és nevetgéltek az emberek. A magány belehasított Maeve-be.
– Ezt kapod azért, mert a Brontë nővéreket olvasod – emlékeztette magát, majd beletúrt a hajába, és felült.
Amikor félretette a könyvét, megpillantotta a doboz cigit, ami a mellette pihenő táska alól lógott ki, úgyhogy felé nyúlt, míg az asztalról felvette az öngyújtót. Maeve felállt a pamlagról, és az ajtó felé indult, majd kilépett a napfényre.
– Jó reggelt, kedvesem!
Maeve felnézett, míg az öngyújtójával babrált; Cynthia, a lakókocsipark tulajdonosa éppen teregetett, és mosolyogva nézte a lányt.
– Szia, Cynthia – felelte Maeve, aztán kifújta a füstöt és összefonta a mellkasa előtt a karját.
– Szép napunk van – mélázott Cynthia, miközben csipesszel a szárítókötélhez fogott egy farmerszoknyát, ami pontosan úgy festett, mint az, amilyet most viselt. – Jól vagy? Mi jót csinálsz?
– Csak olvasok.
– Áh, pompás! Mit?
– A Jane Eyre-t.
– Azt hiszem, azt olvastam. – Cynthia egy pillanatra elmerengett. – Az az, amiben borz van?
Mielőtt még Maeve válaszolhatott volna, Cynthia lakókocsijának ajtaja kinyílt, és az ajtóban felbukkant a férje, Jeffrey, egy kopott, fehér, ujjatlan mellényben, neonzöld fejpántban és egy nagyon szűk, rövid tornanadrágban. Csípőre tette a kezét, és mélyet lélegzett. Maeve nagyon igyekezett, de így sem sikerült visszafojtania a gúnyos kuncogást.
– Mit művelsz, Jeffrey? – kérdezte Cynthia, undorodva ráncolva az orrát.
– Zumbázok – szipogott a férfi, megroppantva a nyakát, ahogy egyik oldalról a másikra hajtotta a fejét. – Gondoltam, kijövök ide, mert itt több a hely.
– Mégis mióta zumbázol?
– Ma óta. El fogom kezdeni.
Kinyújtotta a kezét, hogy felhangosítsa a rádiót, és így a lakókocsiból kiszűrődő popzenét. Felesége fürkésző pillantásától követve kilépett a fűre, ellenőrizte, hogy a fejpántja a megfelelő pozícióban van-e, aztán előrelépett kitörésbe.
– Csak bemelegítek – tájékoztatta Maeve-et.
– Remek – felelte a lány, és megpróbált nem oda nézni.
Cynthia csalódottan csóválta a fejét.
– Úgy nézel ki, mint egy idióta, Jeffrey.
– Egyszer második helyet értem el egy latintánc-versenyen – jelentette ki a férfi, nem is törődve a feleségével. Kissé botladozva állt vissza, de utána lelkesen elkezdett körözni a csípőjével. – Azt mondták, megvan hozzá a tehetségem.
– Ki mondta ezt? A nagyanyád? – motyogta Cynthia.
Maeve derűsen szívott még egy slukkot, míg Jeffrey elkezdett előre-hátra lépkedni, teljesen elvétve a ritmust, sőt még tapsolt is hozzá.
– Na, sziasztok! – mondta Maeve, és elnyomta a cigarettát. – Jó szórakozást, Jeffrey! Aztán nehogy meghúzd valamidet!
– Kösz – felelte a férfi, és feltartotta neki a hüvelykujját, miközben a vállát emelgette.
– Ezen a héten ne felejtsd el a lakbért, jó, szívem? – emlékeztette Cynthia vékony mosollyal, kissé félrebillentett fejjel. – Legutóbb egy napot késtél, és nagyon szívesen kivételeznék, de a többiekkel szemben az nem lenne valami igazságos.
– Meg fogod kapni.
– Köszi, szívem!
Néhány kölyök szaladt el mellettük, megkerülték Jeffrey-t, aki majdnem képen vágta őket, míg a terpeszugrásait számolta. Elvesztette az egyensúlyát, ahogy megkerülték, és megbotlott, a fejpántja lecsúszott a szemére.
– Hékás! – kiáltotta a kölykök után, ahogy azok nevetve elszaladtak, majd visszaküszködte a fejpántját a homlokára. – Vigyázzatok!
– Emlékszem, amikor annyi idős voltál, mint ők – mondta egy elnyújtott sóhajtás kíséretében Cynthia Maeve-nek. – Folyton bajba keveredtél. Te meg a bátyád. Akkoriban senki sem tartotta rajtatok a szemét, hiszen anyukádnak annyi baja volt. Hogy van a bátyád? Jól?
– Remekül, köszi. Igen, nagyon jól van.
– Ennek örülök.
Maeve félszegen az ajtajára mutatott.
– Jobb lesz, ha folytatom az olvasást.
– Igen, az bizony jó kis történet. Pimasz kis borz.
Jeffrey hirtelen abbahagyta a helyben futást.
– Miféle borz? Nem ment be a lakókocsiba, ugye?
– Nincs itt semmiféle borz, Jeffrey! – felelte Cynthia, hunyorogva az undortól. – Azt mondtam, Maeve könyvében pimasz az a kis borz.
– Sziasztok! – integetett nekik Maeve.
– Szia, kicsikém!
Maeve visszalépett a lakókocsijába, és elmosolyodott, mert mielőtt még becsukódott volna az ajtó, hallotta, hogy Cynthia azt sziszegi a férjének, seggfej.
Kivette a telefonját a zsebéből, hogy megnézze, jött-e üzenete, és belenyilallt a csalódottság, amikor látta, hogy senki sem kereste. Hazudott Cynthiának a bátyjáról, Seanról. Egy ideje már nem hallott róla, és mindig, amikor megnézte a telefonját, remélte, hogy valami csoda folytán ott várja majd tőle egy üzenet, ami tudatja vele, hogy Seannal minden rendben, vagy akár elárulja azt, hogy hol van most. Maeve azt hitte, mostanra már megszokja ezt. Nem kifejezetten nagy újdonság, hogy az ostoba bátyja hónapokra eltűnik. És még csak nem is arról volt szó, hogy Maeve nem tudna egyedül vigyázni magára.
De Sean azért hiányzott neki.
Mindegy. Visszadugta a telefonját a zsebébe, és rápillantott az asztalon fekvő jelentkezési lapra, amit előző este töltött ki. Egy pillanatig csak állt ott, aztán a fejében egy hang azt mondta: Csináld már!
Maeve eltökélten besétált a hálószobába, fogta a sminkes táskáját, és belenézett a tükörbe. Míg fekete szemhéjtusával újra kihúzta a szemét, a könyvesbolt ablakában látott táblán gondolkodott: „Részmunkaidős eladót keresünk. Jelentkezés az üzletben.”
Tegnap az iskolatársával, Otisszal sétáltak el a bolt mellett, és ahogy észrevette a kiírást, gyorsan megtorpant, hogy újra elolvashassa. A szíve kalapálni kezdett. Amikor arra gondolt, hogy szerez nyárra valami munkát, azt hitte, a bevásárlóközpontban fog dolgozni, a turmixos helyen, vagy a gofris bódéban. Eszébe sem jutott, hogy olyan munkája is lehet, amit még élvezne is. Olyan, ami a szenvedélye is lehetne.
– Maeve, nem állhatsz meg ilyen hirtelen – mondta Otis, ahogy visszasietett mellé, míg a lány megigézve bámulta a hirdetést. – Csak mentem tovább és fecsegtem, és majdnem beleszaladtam a lámpaoszlopba, ahogy kerestem, hová tűntél.
Amikor Maeve egyszerűen csak elkezdte rágni a hüvelykujjkörmét anélkül, hogy a fiúra nézett volna. Otis elolvasta a kiírást.
– Miért nem jelentkezel? Tök jó lennél benne! – mondta lelkesen.
– Ne legyél faszfej.
– Gyere, menjünk be! Kitölthetnéd a jelentkezési lapot.
– Nem lehet.
Maeve lesütötte a szemét, majd megrázta a fejét, és határozott léptekkel elsétált az üzlet elől. Egészen messzire eljutott, mire Otis utolérte.
– Miért nem? – nyaggatta Otis. – Miért ne jelentkezhetnél?
– Mert nem akarnák, hogy valaki hozzám hasonló dolgozzon a könyvesboltjukban.
– Mármint valaki irtó okos, aki jó a könyvekben?
Maeve szája szeglete halvány mosolyra húzódott.
– Jó a könyvekben?
– Jól van, oké – emelte az égnek a tekintetét a fiú, és zsebre tette a kezét. – Én is éreztem, hogy rosszul hangzik, amint kimondtam. Tudod, hogy értettem. Figyelj, szerintem tényleg jelentkezned kellene. Azzal tölthetnéd a napjaidat, hogy a zseniális feminista irodalomról beszélsz a vásárlóknak. Ez álmaid munkája!
– Nem akarnak majd engem, Otis.
– Miért nem?
– Mert… – Elkeseredetten széttárta a karját. – Hát, csak nézz rám! Nem vagyok az a fajta, aki kellemes könyvesbolti munkát szerez magának. Orrkarikám és festett hajam van!
– Jaj, tényleg. Bocs. Nem tudtam, hogy az ötvenes években keresel munkát.
Maeve felsóhajtott, aztán makacsul lebiggyesztette az ajkát.
– Legalább megfontolhatnád – mondta Otis, és finoman oldalba könyökölte. – Talán holnap jelentkezhetnél.
– Jó.
– Helyes. – A fiú a zsebéből odanyújtott neki egy összehajtott papírlapot. – Itt a jelentkezési lap.
– Mi a…
– Bementem és elvettem egyet a pultról. Nagyon kellemes odabent. Olyan… könyvszagú.
– Mert az egy könyvesbolt, Otis.
A fiú csak tartotta felé a papírt, az arca előtt rázogatta, míg Maeve végül elvette, fintorogva a másik önelégült ábrázatán.
– Annyira idegesítő vagy!
– Nem, én bátorító vagyok. De tudod, ki idegesítő? Anyám. Reggel nyolckor elkezdte a vaginakurzust, és felkeltett, hogy főzzek mindenkinek teát.
Míg Otis bosszús szónoklatba kezdett Jeanről, a szexterapeuta anyjáról, Maeve rögtön jobb kedvre derült, és vonakodva bár, de nevetett a hallottakon. Majd miután elköszöntek aznap délután, hazament és kitöltötte a jelentkezési lapot, furcsán reményteljesen.
Most, miközben a lakókocsiban tökéletesítette a sminkjét, rájött, hogy ösztönösen elmosolyodott, míg az Otisszal töltött napján járt az esze.
Volt, hogy Maeve azt hitte, Otis kedveli őt. Mármint, hogy úgy igazán kedveli. És igen, alkalmanként felmerült benne, hogy elmondja neki, ő maga mit érez. Hogy milyen érzés a közelében lenni. De az bonyolult, és túl kockázatos. Ha bármi rosszul alakul, ha Maeve elront mindent, mint mindig, és elveszti Otist…
Az a lényeg, hogy nem éri meg. Ők ketten barátok. Jó barátok. Ez így jól működött. És ki tudja, a fiú most mit érez iránta? Már továbblépett rajta, Maeve ezt biztosra vette.
Mindketten továbbléptek. Nem igaz?
Maeve elhessegette a gondolatot, majd letette a tust, és keresni kezdte a rúzsát. Végignézett a ruháján: sötétvörös felső és rövid, fekete szoknya, neccharisnyával meg fekete sarkú, fűzős bakanccsal. Meleg volt odakint, de azért fogta és felvette a bőrdzsekijét is.
Még egyszer belenézett a tükörbe, aztán elővette a telefonját, és írt Otisnak.
Jelentkezni fogok a munkára
Rögtön, rezegve meg is érkezett a válasz.
Melyikre?
A könyvesboltira
Faszfej
Csak vicceltem
Ez nagyszerű!
Kísérjelek el?
Ha gondolod
Adj 20 percet
Nálad találkozunk
Otthagyom a biciklimet, aztán
majd együtt besétálunk a városba
Maeve elmosolyodott, letette az asztalra a mobilját, és feltette forrni a vizet, míg Otisra várt. Miközben a nyakláncát babrálta, elképzelte, hogy besétál a könyvesboltba, és beadja a jelentkezését. Ekkor a pamlagon pihenő táskája magára vonta a figyelmét. Ellenőriznie kellett a pénztárcája tartalmát. Elfintorodott és megacélozta magát; ahogy felemelte, megpróbált visszaemlékezni rá, mennyi lehet benne.
Amikor kinyitotta, megkönnyebbülten felsóhajtott. Lesz elég a lakbérre. De munkát kellett szereznie, hogy a jövő hónapban is tudjon fizetni. Nem nagyon akadt bevétele most, hogy véget ért a tanév, és a szexklinika is szünetelt.
Teljes joggal állíthatta, hogy zseniális ötlet volt elindítani a titkos klinikát Otisszal a többi iskolatársuknak. Ő maga kezelte az üzleti ügyeket, a foglalásokat és a fizetést, míg a fiú azzal foglalkozhatott, amiben jó volt – szexuális és párkapcsolati tanácsokat adhatott. Igazi tehetsége, vele született adottsága volt a terápiához. Mintha az anyja mellett magába szívta volna a tudását és a készségeit. És mint kiderült, sokaknak hatalmas szükségük volt a segítségre. A klinika óriási sikert aratott.
Most viszont nem foglalkoztak ezzel, úgyhogy Maeve-nek nyári munkát kellett vállalnia.
Összerándult, amikor a telefonja rezegni kezdett az asztalon, kizökkentve őt könyvesbolti álmodozásából. Valószínűleg Otis hívja, hogy szóljon, most nem tud eljönni. Maeve megpróbálta már nem előre csalódottnak érezni magát, amikor odament, hogy felvegye a telefont, de nem ismerte fel a számot. Zavarodottan összevonta a szemöldökét, és azon tűnődött, fogadja-e egyáltalán a hívást. Még azelőtt felvette, hogy elhallgatott volna.
– Halló?
– Hééé, Békapofa!
Maeve felsóhajtott a bátyja hangjának hallatán. Na végre!
– Hová a francba tűntél? – kérdezte dühösen.
– Akkor hiányoztam?
– Köszönés nélkül leléptél! – fortyogta a lány. – Megint.
– Figyelj, tudom, hogy haragszol, de szükségem van a segítségedre.
Maeve csalódottan lehunyta a szemét. Sean hangja elgyötörtnek, kimerültnek tűnt. Valami rossz történt. Másképp nem hívta volna fel.
– Béka? – kérdezte. – Kérlek! Bajban vagyok. Válaszolj!
– Mire van szükséged? – kérdezte halkan Maeve.
– Rád.
– Hogyhogy rám?
– Szeretném, ha eljönnél ide, és segítenél megoldani valamit. – Sean habozott. – Letartóztattak.
– Hogy micsoda?
– Esküszöm, hogy nem csináltam semmi rosszat! Esküszöm, Maeve! Tévedés az egész. Azt hiszik, elloptam egy gyémánt nyakláncot. Találkozgattam egy lánnyal, és… Nézd, nem én tettem, Maeve. A segítségedre van szükségem, hogy bizonyíthassam.
– A börtönből telefonálsz?
– Nem, huszonnégy órára őrizetbe vettek, és óvadék ellenében kiengedtek. Egy barátom lakásában húztam meg magam, a városban. Míg őrizetben voltam, a rendőrség házkutatási paranccsal jött ide, és nem találtak semmit… mert nem én vettem el… de tudom, hogy ezt a nyakamba akarják varrni. Csak idő kérdése, hogy újra eljöjjenek értem.
– Egy gyémánt nyakláncot – ismételte Maeve a szobában járkálva, és igyekezett nem pánikba esni. – Mármint tényleges gyémántokról beszélünk?
– Aha. Látnod kéne. Egy valag pénzt ér.
– Ez valami vicc?
– Nem az.
– Miért hiszik, hogy te loptad el?
– Bonyolult, de az a legfontosabb, amit tudnod kell, hogy nem én tettem. Szeretném, ha eljönnél ide, és segítenél bizonyítani.
– Én mégis mi az istent csinálhatnék? A picsába, Sean! Ez nagy baj!
– Igen, ezért hívlak téged. Tudod, hogy kettőnk közül te vagy az okosabb. Senki sem áll mellettem. Még csak nem is próbálnak más gyanúsítottat keresni, de ha valahogy kideríthetnénk, ki lopta el, akkor engem teljesen békén hagyhatnának. Nincs senki, aki segítene nekem. Kérlek! Eljönnél ide, hogy megpróbáljuk kitalálni, mi legyen?
Maeve hallgatott, az agya túltöltődött ezzel a rengeteg információval, megállás nélkül zakatolt, hogy kitalálja, mit kellene tennie.
– Kérlek, Békapofa! – könyörgött Sean, majd reményteljesen hozzátette: – Ha eljössz, készítek neked mosolygós palacsintát tejszínhabbal.
– Nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy palacsintázzunk.
– Ó, pedig palacsinta mindig jöhet – felelte kuncogva a bátyja. Pár másodperc múlva ismét megszólalt, ám ezúttal máshogy csengett a hangja. Komolyabban, és hallhatóan félt. – Kérlek! Szükségem van a segítségedre. Ezek nagy hatalmú emberek. Szerintem nagyon nagy bajban vagyok. És ha most nem úszom meg, akkor sosem szabadulok. Senki másra nem számíthatok.
Maeve az ajkába harapott.
– Jól van.
– Eljössz?
– Igen.
– Köszönöm! – lehelte megkönnyebbülve Sean. – Reményt adtál nekem, Békapofa. Tudom, hogy ha valaki kibogozhatja ezt az ügyet, akkor az te leszel.
– Hol keresselek?
– Megírom a részleteket. Pakolj össze pár napra elég holmit. Elég hosszú az út. Ismersz valakit, akinek kölcsönkérheted a kocsiját?
– Megoldom valahogy.
Sean ismét megköszönte neki, megígérte, hogy valahogy majd kárpótolja őt ezért, és letette. Maeve nem pazarolta az időt, rögtön írt Aimeenek, az egyetlen barátjának, akiről tudta, hogy van kocsija – megkérdezte, most átmehet-e hozzá. Míg a választ várta, meglátta az asztalon fekvő jelentkezési lapot. Odahúzta magához, és végignézte, amit írt. A telefonja megrezdült Aimee válaszától.
Maeve galacsinná gyűrte a jelentkezési lapot, és ledobta az asztalra.
Csomagolnia kellett.
– Hé, hová mész?
Maeve elfordította a kulcsot a lakókocsi zárjában, majd Otis felé fordult, aki zavarodottan tolta felé a biciklijét. Nagyon örült, hogy Jeffrey láthatólag feladta a zumbát, és sem ő, sem Cynthia nem időztek épp odakint.
– Egész biztos vagyok benne, hogy nem kell a könyvesboltban aludnod, hogy bizonyítsd az elszántságodat – folytatta Otis, gyanakodva fürkészve a lány vállára vetett utazótáskát.
– Változott a terv – felelte egyszerűen Maeve, míg lesétált a lépcsőn. – Sajnálom, írnom kellett volna. Mennem kell.
– Oké. Hová? – kérdezte Otis, és megfordította a biciklijét, hogy kövesse a lányt.
– Aimeehez.
– Ottalvós bulit tart, vagy mi?
– Nem, nem vagyunk már nyolcévesek. Kölcsön kell vennem a kocsiját.
– Miért?
– Túl sokat kérdezősködsz, Otis!
– Túl kevés választ adsz, Maeve.
A lány nem törődött vele, csak ment tovább.
– Hé, ne már! – mondta a fiú. Csúszkált a fején a sisak, ahogy megpróbált lépést tartani Maeve-vel. – Mi történt?
Megfogta a karját, mire Maeve odafordult hozzá. Otis ezután kihasználta a lehetőséget, hogy kioldja és levegye a sisakját. Ha Maeve-et nem irritálná most annyira minden, akkor jól kigúnyolta volna égnek meredő haját.
– Mesélj – mondta a fiú jámboran, amikor Maeve belenézett a szemébe.
Otisban épp ez volt a különleges. Ahogy másokra nézett, az arra ösztökélte az embert, hogy osszon meg vele dolgokat; azt sugallta, hogy ő majd varázslatos módon mindent jobbá tesz. Tiniként persze oklevelet még nem szerzett belőle, de tényleg tehetséges terapeuta volt. Maeve nem igazán tudta meghatározni, miért, de az ember egyszerűen… megbízott benne.
A magas és ágrólszakadt Otis Milburn okos, kedves és hihetetlenül esetlen volt, látszólag kényelmetlenül érezte magát a bőrében. Mintha a testbeszédén át folyamatosan szabadkozott volna a puszta létezéséért is. Valószínűtlen szexguru volt, és még valószínűtlenebb barát, ha Maeve Wiley-ról van szó. Kezdetben Maeve nem egészen tudta hová tenni a fiút, aki ráadásul mintha félt volna tőle. Végül azonban egy hullámhosszra hangolódtak. Megmagyarázhatatlan módon.
– Jól van – mondta Maeve, és kirúgott a lába alól egy kilazult fűcsomót. – Sean jelentkezett.
– A bátyád? – Otis szeme felcsillant. – Ez nagyszerű! Mármint… nagyszerű?
Maeve állkapcsa megfeszült.
– Bajban van.
– Miféle bajban? – kérdezte a fiú, és két szemöldöke aggodalmasan összeszaladt.
– A rendőrség szerint ellopott valami nagyon drága nyakláncot – magyarázta Maeve. – Nem tudja, mit tegyen. Azt akarja, hogy segítsek tisztára mosni a nevét, és tanúskodjak az ártatlansága mellett, vagy valami ilyesmi.
– És ártatlan? – kérdezte óvatosan Otis.
Maeve habozott.
– Nem tudom.
Bűntudatot érzett, hogy ezt hangosan kimondta. Hinni akart a bátyjának, de nem először került ilyen helyzetbe. Sean nagyon szeretett ígéreteket tenni, betartani viszont már nem igazán tudta őket. Emellett szerette a könnyed sármjával és meggyőző hazugságaival eltüntetni a nyomokat maga mögött. Őszintén szólva, Maeve nem tudta, ha rászorulna, vajon meddig menne el, hogy pénzhez jusson.
És egy gyémánt nyakláncon határozottan sokat lehetett keresni.
– Nem tudom – ismételte Maeve, a bizonytalansága miatt ingerülten. – De tennem kell valamit. Nem hagyhatom magára.
– Jól van – bólintott lassan Otis. – Veled megyek.
– Tessék?
– Veled megyek – ismételte.
– Nem. Kizárt.
– Nem fogom hagyni, hogy egyedül menj! – jelentette ki határozottan a fiú. – Ez komoly dolognak hangzik. Lehet, hogy szükséged lesz egy barátra.
Maeve elbizonytalanodott.
– Nem kérhetlek erre.
– Nem is kérsz. – Otis vállat vont. – Én ragaszkodom hozzá. Úgy hangzik, hogy ez a helyzet nagyon megterhelő és személyes lesz számodra, és talán szükséged lesz valakire, aki kívülről szemléli az egészet. Hadd legyek melletted!
Maeve erre felvonta a szemöldökét.
– Jó. De ez komoly dolog, Otis. Lehet, hogy a bátyám börtönbe kerül.
– Tudom.
– Nem nyaralni megyünk.
– Nem is gondoltam. Hazamegyek, összepakolom a holmimat, aztán Aimeenél találkozunk.
Maeve bólintott, Otis pedig elkanyarodott, felült a biciklijére és hazatekert. A lány figyelte távolodó alakját, és örült, hogy nem egyedül kell majd ezt végigcsinálnia.
A dolgok egy kicsit mindig szebbnek látszottak, amikor Otis ott volt.
*
– Úristen! – sikkantott fel Aimee elkerekedő szemmel. – Ez a sors!
Maeve-et meglepte a barátja reakciója.
– Micsoda?
– Nyilván nem az, ami a bátyáddal van. Az rossz – tette hozzá gyorsan Aimee, törökülésben ülve az ágya közepén, míg Maeve a végében gubbasztott. – De épp meg akartam kérdezni, nincs-e kedved eljönni velem oda! Épp egy süteményfesztivált tartanak ott, egy arénában, és arra gondoltam, mehetnénk együtt. Túl nagy az a város, egyedül nem lenne túl mókás. De most, hogy neked amúgy is oda kell utaznod, mehetnénk együtt! Ez a sors!
Maeve csodálkozva nézett rá.
– Egy süteményfesztivál.
– Ugye milyen menő? Tökéletes egy hozzám hasonló, leendő péknek. És mint kiderült, csomó ilyen ingyenpogi lesz, meg minden.
– Az menő – felelte Maeve, és úgy döntött, nem időzik sokat a tényen, hogy amikor Aimee legutóbb tortát akart sütni, kis híján felgyújtotta a konyhát, és a piskóta olyan keményre sikerült, hogy majdnem beletört a foga. – Akkor vihetjük a kocsidat?
– Simán! – Aimee arca felragyogott, és sűrű, göndör szőke haját hátralibbentette a válla felett. – Összeszedek pár cuccot, és indulhatunk. Mit gondolsz, mennyi időre megyünk?
– Nem vagyok benne biztos. Az attól függ.
– Akkor bepakolok néhány estére, csak a biztonság kedvéért – jelentette ki Aimee, majd gyorsan leszállt az ágyról, és odaugrált a szekrényéhez. – Szerinted mit szokás viselni egy süteményfesztiválra?
Maeve válaszként elmosolyodott és vállat vont. Aimee derűs kedve ragadós volt, és Maeve furcsán megnyugtatónak találta Sean iránti, mélyen gyökerező aggodalmához képest. Örült, hogy Aimee el tudja vinni őket, és kicsit sem lepte meg. Teljesen Aimeere vallott, hogy a pillanat hevében kitalál egy utazást, és teljesen közönyös édesanyja valószínűtlen, hogy az útját állná.
Az édes és naiv Aimee volt Maeve egyik kedvenc embere. Valahogy mindig sikerült meglátnia mindenben és mindenkiben a jót – ragyogó reménysugárként a gyakran borús világban. Emellett figyelmes volt és megértő, és rendszerint mulatságos, pedig nem mindig akart az lenni. Nem is olyan régen úgy döntött, hogy pék lesz belőle, pedig még sosem sütött semmit. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Aimee nem igazán őstehetség, de Maeve csodálta az elkötelezettségét.
– Szerinted hozzak saját kötényt? – kérdezte Aimee, miközben levett a vállfáról pár élénk színű, világos felsőt, és az ágyra tette őket. – Húú, a bugyikat sem szabad elfelejtenem! Azokra határozottan szükségem lesz.
– Határozottan.
– Ne félj, gyorsan bepakolok. Biztos nagyon aggódsz Sean miatt.
Maeve lesütötte a szemét.
– Egy kicsit.
– Megoldjuk a dolgot – jelentette ki Aimee. – Megígérem.
– Köszi, Aimee.
– Az egyik unokatestvérem egyszer megszökött a börtönből, lefizette az őröket némi fűvel, meg egy zacskó Werther’s Originallal. Szóval, a legrosszabb esetben lehet ez a vésztervünk.
Maeve ránézett, hogy lássa, Aimee vajon viccel-e. Nem viccelt.
– Remek – mondta Maeve. – Megnyugtató.
Csengettek a kocsibehajtó kapuján, és Maeve felajánlotta, hogy leszalad, amíg Aimee befejezi a pakolást. Miközben beengedte Otist, és figyelte, ahogy elindul a ház felé vezető kavicsúton, Maeve rászánt pár pillanatot, hogy megcsodálja Aimee hihetetlen házát.
Vidéki udvarház volt, ívelt kocsibehajtójának végén gondosan nyírt pázsittal és fekete vaskapuval. Az épület belsejében tágas, ízlésesen berendezett szobák útvesztője kanyargott, pompás kandallókkal, drága perzsaszőnyegekkel, a falakon pedig vidéki életképek régi festményeivel. Úgy tűnt, minden fal mellett álló asztalon és kandallópárkányon helyet kapott legalább egy felbecsülhetetlen értékű porcelánváza, az ablakokat pedig nehéz, mintás függönyök keretezték, amelyek egy palotába is illettek volna. A bejárati ajtótól induló folyosó végén állt egy gyönyörű ebédlő, középen faragott lábú, hosszú asztallal, körülötte legalább tizenkét székkel.
Maeve-nek eszébe jutott a lakókocsijában álló, aprócska asztal, és felhorkant.
– Szia! – nyitotta ki a bejárati ajtót Otisnak. – Mitől izzadsz így?
– Öhm, mert gyalogoltam, és meleg van? – felelte a fiú, ledobva a zsákját a folyosó padlójára. – Megyek, iszom egyet.
– Anyád nem bánja, hogy jössz? – kérdezte Maeve, és követte őt a konyhába.
Párszor már jártak Aimee házában, és ismerték a járást. Emellett mindig feltételezték, hogy a szülei nincsenek otthon, és eddig még sosem tévedtek.
– Mit értesz az alatt, hogy „nem bánja”? – Otis megnyitotta a hideg vizet, és megtöltötte a poharát. – Rendben lesz. Mondtam neki, hogy ez fontos.
Otis és Jean mostanában hadilábon álltak egymással – Jean úgy érezte, a fia elzárkózik előle, Otis pedig úgy, hogy az anyja megfojtja. Akárhogy is igyekeztek, egyikük sem tudta nem analizálni a másikat.
Otis tudta, hogy távol tartja magától az édesanyját, de csak mert elkezdett felnőni. Nem mondhatott el neki mindent az életéről. Tudta, hogy Jeannek csak ő van, és hogy az apja távozása után fél az elhagyatottságtól, így aztán nehezen tudott belenyugodni abba, hogy Otis önállósodni fog. Csakhogy meg kellett találnia a módját, hogy megbirkózzon ezzel.
Jean aggódott, hogy Otis küszködik a felnőtté válás bizonyos területeivel, meg azzal, hogy egészséges viszonyt építsen ki a kortársaival, és kétségbeesetten a tudtára akarta hozni, hogy az otthonuk biztonságos hely, ahol bármit meg lehet beszélni, legyen szó barátokról vagy szexről. Segíteni akart a fiának abban, hogy megtalálja az útját a zűrzavaros kamaszkor évei alatt. Otis akkor miért nem engedi magához közelebb?
A nyári szünet eleje kész katasztrófa volt a Milburn-háztartásban. Otis igyekezett a lehető legtöbb időt máshol tölteni, és amikor otthon volt, akkor bezárkózott a szobába, bekapcsolta a zenét, és jelentőségteljesen feltekerte a hangerőt, hogy kizárja Jean udvarias, de szűnni nem akaró kopogását az ajtón, hogy lehívja a fiát „egy kis beszélgetésre”.
Otis nagyon sajnálta, hogy Sean bajban van, de örült a lehetőségnek, hogy elszabadulhat.
– Jót fog tenni neki, hogy lesz egy kis mozgástere – folytatta Otis. – Nem tudhatja folyton, hogy mit csinálok. Akármennyire is próbálkozik. Szerintem most épp átkutatja a szobámat, hogy kitalálja, miért jöttem el.
– Átkutatja a holmidat? – kérdezte Maeve. Észrevett a konyhapult oldalán egy különös varangyosbéka-szobrot, és eltűnődött azon, milyen lehet olyan gazdagnak lenni, hogy az ember ilyen random, ocsmány szarokat vehessen.
– Hogyne. – Otis felsóhajtott. – Azt hiszi nem tudom, de téved.
– Azta.
Maeve mást nem tett hozzá. Nekidőlt a konyhapultnak, és a körmét rágcsálta, míg Otis megitta a vizét. Meg akarta mondani neki, mennyire szerencsés, hogy van valakije, aki ennyire védelmező, és ennyire törődik vele, hogy az élete minden apró részletéről tudni akar. De neki ehhez semmi köze nem volt.
Nehezére esett nem a saját anyjára gondolnia, amikor mások az övéikre panaszkodtak. Azt kívánta, bárcsak neki is lenne lehetősége olyasmin idegeskedni, mint hogy az anyja aggódik érte. De azt sem tudta, hogy most hol van. Nem baj. Maeve tudott gondoskodni magáról.
És nem jutott ideje az önsajnálatra. Ki kellett derítenie az igazságot Seanról és a nyakláncról. Nem akarta, hogy a bátyja az anyjuk nyomába szegődjön, és börtönben kössön ki, mint ő annyi évvel azelőtt. És Maeve nem fogja elhagyni sem a bátyját, ahogy az apjuk tette. Sean komolyan azt hitte, hogy egyedül vannak – de Maeve nem akarta, hogy így érezzen. Legalább egymásra számíthattak, nem?
Maeve észrevette, hogy a körme körül vérezni kezdett a bőre. Gyorsan elkapta a szájától a kezét. Otis kiitta a víz maradékát, lecsapta maga mellé a poharat, és kínjában elfancsalodott.
– Jól vagy? – kérdezte a homlokát ráncolva Maeve, míg a fiú összeszorította a szemét, és megcsípte az orrát.
– Agyfagyás – nyögte Otis. – Nem kellett volna legurítanom egy pohár jéghideg vizet.
– Te aztán veszélyesen élsz – ugratta Maeve, és jót derült a fiú számtalan elkínzott arckifejezésén.
– Aimee kölcsön tudja adni nekünk a kocsit? – kérdezte, amikor már jobban érezte magát.
– Ő is velünk jön. Amúgy is odament volna, egy süteményfesztiválra.
– Ó, értem. Oké.
Otis idegesen babrálni kezdett, aztán megköszörülte a torkát, és úgy festett, mintha mondani akart volna valamit, de aztán meggondolta magát. Maeve kíváncsian figyelte.
– Mi a baj, Otis?
– Hmm?
– Olyan… zaklatottnak tűnsz.
– Nem vagyok zaklatott – felelte ártatlanul a fiú. Odament, hogy egykedvűen nekidőljön a konyhapultnak, de a könyöke megcsúszott, úgyhogy előrebukott, mielőtt még újra megtámaszkodhatott volna.
– Gyerünk már! – nógatta türelmetlenül Maeve. – Ki vele!
– Nos, pakolás közben felhívott Eric – kezdte Otis.
Maeve rámeredt.
– És?
– És megemlítettem, hogy hová megyünk.
– Mondtad neki, hogy miért?
– Nem! – Otist láthatóan már a kérdés is sértette. – Csak annyit mondtam, ott töltünk majd néhány éjszakát, és kiderült, hogy az egyik este lesz ott egy híres drag show valami Díszudvar nevű helyen, ahová mindig is el akart menni…
Otis elhallgatott, várakozón nézett Maeve-re, mintha abban reménykedett volna, a lány majd kitalálja, mire akar ezzel kilyukadni, és hogy rávágja, persze, nem gond, jöjjön csak. Maeve fintora azonban szemernyit sem enyhült.
– …úgyhogy… – folytatta Otis vonakodva, erőtlenül –, azt mondtam neki, hogy talán csatlakozhat ő is.
Maeve karba fonta a kezét.
– Talán jól jönne, ha többen is segíthetnének – magyarázta szorongva Otis. – Eric nem lesz útban, és… nem mondhattam nemet.
– Mi nem egy kurva kirándulásra megyünk, Otis!
– Tudom!
– A bátyám nagy szarban van. Igazi, valós bajban.
– Tudom. Tudom én – mondta a fiú, és lépett felé egyet. – Ígérem, hogy komolyan veszem. De amúgy is arra megyünk, és most, hogy Aimee is jön… akár hagyhatnánk, hogy Eric is velünk tartson. De csak ha ez neked is oké – tette hozzá, és megpróbált gyorsan olvasni a lány tekintetéből.
Maeve felsóhajtott.
– Jó, legyen.
Otis hálásan rámosolygott, Maeve pedig elfordult, hogy visszamenjen az előszobába, mert Aimee hallhatóan elindult lefelé a lépcsőn. Maeve kedvelte Ericet, de komolyan gondolta, amit mondott. Fontos dolog miatt utaznak el, és elsősorban arra kellett koncentrálniuk.
– Hát itt vagy! – mondta Aimee, ahogy a hallon át az ajtó felé vonszolta a bőröndjét. – Segítened kell.
– Miben?
– Szerinted vigyem a saját konyhai eszközeimet? Mondjuk egy habverőt? Csak elektromosom van, és az kicsit nagynak tűnik. Nem akarom, hogy ide-oda ugráljon a táskámban, és belegabalyodjon a melltartóim pántjába. – Aimee arca felderült, ahogy átnézett Maeve válla felett. – Szia, Otis!
– Helló, Aimee – integetett neki esetlenül a fiú.
– Nem lesz szükség a saját konyhai eszközeidre – tájékoztatta Maeve. – A bemutatókat nem te fogod tartani, hanem majd a hivatásos pékek. És miért pakoltál be egy egész bőröndöt?
– Azt mondtad, nem tudod, mennyi ideig leszünk ott! Ki tudja, mire lesz szükségünk? Így készen állok bármire. Elkészültetek mindketten? Hozom a kocsikulcsot. Nem vagyok benne biztos, hol hagytam, de szerintem a földszinti klotyóban lesz.
Maeve és Otis zavarodottan összenéztek, míg Aimee átfurakodott mellettük, hogy megkeresse a kulcsot, aztán megfogták a csomagjaikat, és kimentek a kocsifeljáróra, hogy az autó mellett várjanak. Hamarosan észrevették, hogy Eric közeledik a kapu felé. El sem téveszthették – egymáshoz illő, élénkzöld és narancssárga, geometrikus mintás inget és rövidnadrágot viselt. Lelkesen integetett feléjük.
– Hahó, itt vagyok! – kiáltotta nekik vigyorogva. – Beengednétek, légyszi?
– Megyek – ajánlkozott Otis, és sietősen visszament a házba.
Amikor a kapu kinyílt, Eric besétált, és kisebb, de ugyanolyan lelkes integetéssel jutalmazta Maeve-et. Az egyik kezében markolta a hátizsákja pántját, a másikkal pedig egy nagy gurulós bőröndöt irányított.
– Szia, Maeve! – mondta, amikor odaért. – Hogy telik a nyár?
– Kiábrándítóan. És a tiéd?
– Ó, jól, köszönöm.
Maeve egyszerre riasztotta és ámulatba ejtette Ericet. Annyira menő volt! A természetéből adódóan beszédes Eric gyakran csak idegesen szövegelt a lánynak, mielőtt még rájött volna, hogy Maeve egész végig egy szót sem szólt.
A suliban egyszer hallotta, hogy Maeve a derékfájást emlegeti, erre fecsegni kezdett arról, hogy milyen nagyszerű dokumentumfilmet látott a múltkor a gerinc betegségeiről. Négy teljes percig locsogott a derékfájásról, és Maeve közben végig zord pillantással méregette. Amikor szenvedélyes monológja végére ért, a lány annyit mondott:
– Azt mondtam, keménytáblás. A keménytáblás könyvekre gondoltam.
Eric megpróbálta elkenni azzal a dolgot, hogy azt mondta, ezt ő is tudta, de Maeve-et láthatólag nem győzte meg.
A fiú felnézett Aimee házára.
– Otis hová lett?
– Bement, hogy kinyissa az ajtót és beengedjen, és most valószínűleg Aimeenek segít megkeresni a kocsikulcsot – magyarázta a lány. – Feltehetőleg a klotyóban lesz valahol.
Míg várakoztak, Maeve elővett egy cigit és meggyújtotta. Eric feszülten ácsorgott mellette, igyekezett úgy tenni, mintha kicsit sem lenne zavarban.
– Annyira izgatott vagyok! – mesélte. – Otis és én már ősidők óta beszéltük, hogy elmegyünk erre az előadásra. Havi egyszer játsszák a Díszudvarban. Élőben még sosem láttam drag show-t, szóval amikor Otis megemlítette, hogy arrafelé mentek majd, arra gondoltam, ez lehetne a tökéletes alkalom, hogy megnézzem. Te is eljössz velünk?
Maeve kifújta a füstöt.
– Nem biztos, hogy lesz rá időm.
– Remélem, hogy lesz. Állítólag káprázatos! Azt hallottam, a közönségben egyszer annyira lenyűgöztek valakit, hogy szívrohamot kapott, és kórházba kellett vinni. Ha jól emlékszem, meg is halt. Ennyire jó ez az előadás. Belehalnak az emberek.
Maeve felvonta a szemöldökét, de semmit sem mondott, csak derűsen figyelte Ericet, ahogy egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, mielőtt még könnyű vászoncipőjéből kirúgott volna némi sódert. Maeve újra szívott egy slukkot, és örült, amikor Aimee és Otis felbukkantak végre a ház ajtajában. El akart indulni, amint csak lehetett.
Otis magában mosolyogva közeledett két legközelebbi barátjához, akik egymás ellentéteiként ácsorogtak: Eric megkapó, rikító színekben, míg Maeve a szokásos feketében.
Otis sosem merte elmondani egyiküknek sem, de gyakran úgy gondolta, hogy Eric és Maeve furcsamód hasonlítottak egymásra. Igen, tényleg kontrasztban álltak, hiszen Eric túláradó, élettel teli, pozitív beállítottságú volt, mindig káprázatos, élénk színekbe öltözött, és a Földön más nem bírt olyan kitörő, ragadós nevetéssel, mint ő, míg Maeve szarkasztikus volt, cinikus, káprázatosan pesszimista, csontszáraz humorral, a ruhatára pedig sötét színű, egymáshoz illő darabokból állt.
Náluk bátrabb emberekkel viszont Otis még sosem találkozott. Maeve-et magára hagyta az egész családja – az édesanyja, az édesapja, a bátyja –, csak saját magára számított. Bár a hozzá legközelebb állók cserben hagyták, az ösztönei annyira törődővé tették, hogy mindenkit maga elé helyezett.
Aztán ott volt Eric, Otis zseniális legjobb barátja. Magabiztos, büszke és irtó mulatságos. Otis tudta, hogy Eric vallásos, nigériai–ghánai édesapja mindig megvédte meleg tinédzser fiát, de aggódott, mert úgy érezte, Ericnek könnyebb dolga lenne, ha egy kicsit jobban elvegyülne az emberek között. Ám a vegyülés egyáltalán nem jellemezte a fiút, és tudtán kívül is inspirálta a szüleit és a barátját azzal, hogy elfogadta magát úgy, ahogy volt – nem is törődve a fájdalommal és mások tudatlanságával, ami miatt az apja annyira rettegett.
Otis eltűnődött azon, elmondja-e nekik, mennyire csodálja az erejüket és a bátorságukat, de sosem tudta egészen, hogy öntse ezt szavakba.
Aimee felemelte a kocsikulcsot, diadalmasan meglengette, és míg a kavicsokon keresztül vonszolta a bőröndjét, azt kiáltotta:
– Mit gondoltok, hol találtam meg?
– A vécében?
– Nem! A kutyatálban! Nem tudom, hogy kerülhetett oda.
– Nem tudtam, hogy van kutyátok, Aimee – mondta Eric.
– Nincs is – felelte vidáman a lány. – Na, bepakolunk a kocsiba?
Kinyitotta a csomagtartót és beleemelte a bőröndjét, a többiek aztán ráhalmozták a saját cuccaikat. Aimee elcsente Maeve cigarettáját, így elszívta az utolsó pár slukkot, míg a fiúk elrendezgették a hátizsákokat, hogy Ericé is elférjen.
– Köszi, hogy elviszel minket, Aimee – mondta ragyogó arccal Eric, miután sikerült becsukniuk az ajtót.
– Szívesen! Képzeljétek, a nagyapám egyszer beletolatott egy tóba – mesélte Aimee. Elnyomta a cigit, majd fogta a csikket, hogy majd a kocsiban elintézze, mert nem merte megkockáztatni, hogy a kocsifeljárón hagyja, ahol a szülei megtalálhatják. – Állítólag kihajtott a vízből, és a hátsó ülésen ott vonaglott egy angolna! Olyan vicces, nem? Na mindegy… – Maeve-hez fordult. – Mehetünk?
– Menjünk – bólintott Maeve, és elnyomott egy mosolyt.
– Egy angolna? – suttogta Eric iszonyodva Otisnak.
Maeve észrevette, hogy Aimee zavarodottan nyomkodja a hasát, mielőtt még beszállt volna a kormány mögé.
– Mit csinálsz, Aimes? Jól vagy?
– Csak ellenőriztem, kell-e pisilni – felelte a lány, és ismét megnyomkodta a húgyhólyagját. – De szerintem egy ideig rendben leszek. Mehetünk!
– Ez az! – kiáltotta izgatottan Eric, becsusszanva a hátsó ülésre. – KIRÁNDULUNK!
Otis felszisszent, Maeve pedig bosszús pillantást vetve rá becsapta az ajtót. Aimee elfordította a kulcsot, és elindultak. Maeve kibámult az ablakon, a gyomra összeszorult az idegességtől.
Ez bizony hosszú út lesz.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára