2020 október

Magunkba nézve

Az önismeret és az igazság utáni kutakodás jellemezte az októbert, legalábbis a Bookline múlt havi sikerlistája erről tanúskodik. A dobogó első helyét ezúttal Almási Kitti legfrissebb könyve érdemelte ki, amit a magyar gyerekirodalom megkerülhetetlen alakjának új regénye követ, a listát pedig Ken Follett sikerkönyve zárja.

Az Egy Almási Kitti Ki vagy Te? című könyve arra ösztönzi olvasóit, hogy gondolják végig, mi áll pontosan cselekedeteik hátterében. Többek között olyan kérdéseket vet fel a szerző, mint például kiknek akarunk megfelelni, illetve miért pont nekik. Újabb regénnyel tért vissza a hazai ifjúsági irodalom egyik legismertebb képviselője. Leiner Laura Bízz bennem című könyve az Iskolák versenye trilógia folytatása. A történet egy év elteltével folytatódik, amikor a gimnázium összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre, nehéz döntés elé állítva az iskola igazgatóját: melyik négy diákot válassza, akik képesek a címvédésre? Az Egy új korszak hajnala Ken Follett legsikeresebb regénysorozatának, a Kingsbridge-trilógiának az előzményeit mutatja be. A regény főszereplőinek életén keresztül megismerjük az 1000 körüli Anglia kegyetlen és vad társadalmát.

Októberben sokan olvastak tényirodalmi írásokat. Dezső András két könyvvel is felkerült a Bookline októberi sikerlistájára. Tavaly Maffiózók mackónadrágban címmel a magyarországi szervezett bűnözés kialakulását dolgozta fel. Legfrissebb tényfeltáró írásában szintén alvilági történeteket mutat be: a hazai kokainpiac és a drogban úszó elit világába ad betekintést. Frédéric Martel négy éven át belülről követte a Vatikán életét és nagyjából harminc országra kiterjedően folytatta nyomozásait. A Vatikán kínos titkai az egyház rejtett oldalát tárja fel. Azt a legkisebb papi szemináriumoktól a Vatikánig felépülő rendszert, amelyet egyszerre jellemez a homoszexuális kettős életvitel és a legradikálisabb homofóbia.

Többen keresték az önismereti írásokban a válaszokat az élet nagy kérdéseire. A mindennapok sajátossága, hogy a problémák megállás nélkül jönnek velünk szembe, ezeknek a megoldásában segít a Pszichoforyou Magazin szerzőinek könyve, a 20 önismereti kérdés és válasz – Pszichológiai kézikönyv önmagadhoz. Habár most nem ért el dobogós helyezést, de továbbra is a sikerlistán van Orvos-Tóth Noémi pszichológiai írása. Az Örökölt sors esettanulmányain keresztül nemcsak a magunkban hordozott családi frusztrációkat ismerhetjük meg, de azok elengedéséhez is segítséget kapunk.

Az egyik legolvasottabb szépirodalmi könyv Závada Pál legújabb regénye lett. A Wanderer-ben a budaörsi történelem évtizedeinek és évszázadainak időrétegein utazhatunk keresztül, megtörtént és fiktív történeteket ismerhetünk meg. Háy János A cégvezető című regényében társadalmi rétegeket mutat be. Szembesülünk napjaink kimondott vagy éppen kimondatlan gondjaival, nehézségeivel, amelyek mindannyiunkat érintenek. Olyan emberi sorsokat ismerünk meg, melyeket beárnyékol napjaink karrier centrikus világa. Vámos Miklós ezúttal Budapest egyik legvarázslatosabb épületének történetét írta meg, a Dunapest a Pozsonyi út 38-40-es szám alatt található ház lakóinak múltját és jelenét ismerjük meg a valóság és a fikció határán egyensúlyozva.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: novemberben a program szakmai és gyerekzsűrije egyaránt Stella Caldwell Fiatalok, merészek, lenyűgözőek című könyvét választotta. A szakmai csapat részéről Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus így nyilatkozott a könyvről: „Bárhány évesek is vagyunk, ha kiállunk azért, amiben hiszünk, ha felszólalunk az igazságtalanság ellen, hatalmas akadályokat tudunk legyőzni a változás érdekében. A bemutatott fiatalok gyakorlati javaslatot is adnak arra, hogyan legyünk bátrak, merészek és lenyűgözőek, hogyan váljunk a saját életünk mesehősévé!”

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Kolibri Stella Caldwell Fiatalok, merészek, lenyűgözőek
Napraforgó Eliseo Garcia Barátkozz a hangszerekkel
HVG Ana Gallo Kis kedvencek és híres gazdáik
Móra Jules Howard Tökéletes állatvilág
Naphegy Tamás Zsuzsa Mimi az iskolában
Magánkiadás Kisfaludi Boróka - Szűcs Anikó Mimó és Csipek
Manó könyvek Löffler Zsuzsanna Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány
Babilon Loll Kirby Mi mentjük meg a Földet
Cerkabella Kertész Erzsi Göröngyös úti iskola - Gáz van!
Almási Kitti: Ki vagy Te? könyv
könyv

Ki vagy Te? - Elvárások szorításában - megfelelés vagy önazonosság?

Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel benn...

Online ár:

3 562 Ft

Eredeti ár: 4 190 Ft

Leiner Laura: Bízz bennem könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Ken Follett: Egy új korszak hajnala könyv

Online ár:

7 642 Ft

Eredeti ár: 8 990 Ft

Jo Nesbo: A birodalom könyv

Online ár:

4 497 Ft

Eredeti ár: 5 290 Ft

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek e-Könyv
e-Könyv

Ahol a folyami rákok énekelnek

„Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.” Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsá...

Online ár:

2 590 Ft

Jo Nesbø: A birodalom e-Könyv

Online ár:

2 790 Ft

Marilynne Robinson: Háztartás e-Könyv

Online ár:

3 199 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára