Kezdjük azzal, hogy ha lenne bármennyi megspórolt időm, azt mind alvással tölteném. De nincs. A spóroláshoz alkat kell, önmegtartóztatás, fegyelem meg előregondolkodás. Én, ha nem is vagyok pazarló, semmiképpen sem érzem magam félrerakosgató típusnak. Semmilyen értelemben. Az idővel is nagyvonalúan bánok, hiszen abban a hitben élek, hogy van nekem bőven. Ha mégis elszánnám magam az időspórolásra, akkor lenne egy takarítónőm, hogy ne kelljen többet végignéznem, ahogy az órákig tartó munkám pillanatok alatt szertefoszlik, amint a gyerekeim belelendülnek a gyurmázásba. És… lenne valaki, aki bevásárolna helyettem. Na, jól van, ha nehezen is, de azért csak sikerült felraknom a csizmát az asztalra. A netes vásárlás kétségtelenül legnagyobb előnye, hogy felszabadul egy csomó időd, amit másra fordíthatsz. Például ezekre.
…mintha említettem volna már, hogy én minden megspórolt percet az ágyban töltenék. És nem úgy, ahogy a külső szemlélő számára szexi lenne, hanem úgy, ahogy számára tökunalmas, számomra viszont állati pihentető. Sajnálom. Ez van.
Az interneten vásárolni picit olyan, mintha az ember egyszerre több helyen is ott tudna lenni. Mondhatni egyszerre négy kézzel szórhatod a pénzt, hiszen amíg a futár kiviszi neked a megrendelt portékát, te újabbakat nézhetsz ki magadnak. Akár neten, akár személyesen.
Lássuk be, a vásárlás azért sokszor örömet is nyújt az embernek. Általában csak addig, amíg eljut a kasszáig, de azért mégis. (Kivéve persze mondjuk a havi nagy bevásárlásokat, amikor csupa olyat muszáj megvenni, amire az átlagember mondjuk állatira nem vágyik, viszont kell.) Ha a vásárlás okozta örömhöz rövidebb idő alatt és koncentráltabban jutsz hozzá, akkor marad időd újabb örömforrások felkutatására és megélésére.
Ez egy titkos pont, ugyanis ki az a hülye, aki önként el akarná dobni a „sajnos nem volt rá időm” kártyát. Hát persze, hogy senki. Vásárolj neten bátran, de hazudd azt, hogy be kellett ugranod a boltba, emiatt nem volt időd arra… amihez valójában csak kedved nem volt.
Hogy ők szeretnék-e ezt? Hát hülye, aki megkérdezi. „Anyának ma nem kell boltba menni, úgyhogy van ideje játszani veletek. Add ide azt a Barbie-t, hallod? Én is meg akarom fésülni.”
Tudom, tudom, azt hiszed, ez már volt… És volt is, de most egy másik nézőpont jön. Neten bármikor vásárolhatsz. Akár éjjel is. És miért ne éjjel vásárolnál, ha megteheted? Így nappal ásítozva nyugodtan elsütheted, hogy: ne haragudjatok, le kell dőlnöm egy kicsit, egész éjjel vásároltam. (Hogy nem volt az teljesen egy egész éjszaka, inkább csak néhány perc, azt tanúk híján nem kell szóba hoznunk.)
Ezt a mondatot úgy imádom. Főleg kikent, kifent, műkörmös, szétszolizott nők szokták elsütni, hogy egyszerűen semmi időm magamra! Jó… Bocsánat. Rosszindulatú voltam, tudom. Engesztelek. Kedves semmiidőmmagamra nők, végre rátok köszöntött a szerencse. Most minden időt, amit eddig arra fordítottatok, hogy magatoknak vásároltatok, arra fordíthattok, hogy magatokkal foglalkozzatok. (Lehet, hogy nem sikerült ez az engesztelés?)
Ide nem tudom, mit kell írni. Gondolom olyasmit, hogy válassz valami sportot, amitől állati jól nézel majd ki, és amiről Facebookra is feltölthetsz majd pár fotót, hadd higgyék, hogy nem csak egyetlen egyszer voltál… pedig de.
Vagy rendelj valamit, amiről aztán azt hazudhatod, te főzted. Érdemes nem a szusival indítani, mert azzal elég valószínű a lebukás. A pizza se a legjobb ötlet. Esküszöm, egy emberi tetemet is könnyebb nyom nélkül eltüntetni, mint egy pizzás dobozt. (Állítólag… mert nekem, ugye nincsenek ilyen jellegű tapasztalataim)
Mondjuk kezdj el Facebookon rosszindulatú pletykákat terjeszteni az egyik ostoba kollégádról. Vagy egyél meg egyedül egy egész üveg Nutellát. Nem tudom, miért csak ilyenek jutnak eszembe… mondhattam volna azt is, hogy kezdj el olvasni a könyvet, amit már hónapokkal ezelőtt megrendeltél, de eddig még kicsomagolni se volt időd. (Fenébe! Mindig kivillan a fogam fehérje.)
Vagy ezt már mondtam? Nem hiszem… hogy elégszer.
Kormos Anett
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára