Violetta, a Disney Csatorna sikersorozatának sztárja augusztusban egy nagyszabású zenés-táncos produkcióval mutatkozik be élőben is a magyar közönség számára. A nagy érdeklődésnek köszönhetően nemcsak egy, hanem rögtön két előadással várja a nézőket!
A Disney Csatorna sorozata, a Violetta szédületes sikert aratott mindenhol, ahol megjelent. A Violetta YouTube nézettsége – több mint 350 millió – még Justin Bieberét is meghaladja Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban. A sorozatot 15 nyelvre fordították le és több mint 40 millióan nézik világszerte!
A világhírű Disney sorozat főhőse, Violetta egy igazán okos és kedves lány, aki a Studio 21-ben, egy elismert zeneakadémián tanul, ahol legfőbb szenvedélyének, a zenének élhet; ami segít, hogy felfedezze a számára kijelölt utat, és megtalálja a helyét a világban. A főszereplő Violettát a mindig vidám argentin származású Martina Stoessel alakítja. Martina Argentínában született, már kiskorában elkezdte a művészeti tanulmányait: zongora, musical, színjátszás, ének és táncórákat vett. Szabadidejét legszívesebben barátaival és családjával tölti, és állandóan zenét hallgat, táncol, énekel; ebből is látszik, hogy sok mindenben hasonlít Violettához.
A Disney Csatorna nemrég indította el világszerte igen népszerű sikersorozatának, a Violettának a harmadik évadát, amely azonban nem marad csupán a TV-képernyőkön: a Violetta Live koncertturné idén augusztusban Budapestre is ellátogat, ahol a Violettát alakító Martina Stoessel főszereplésével a sorozat eredeti szereplőgárdája lép fel, fergeteges produkcióval örvendeztetve meg a rajongókat. A sztárok lélegzetelállító show-val várják a nézőket: a színpadon hatalmas, 240 négyzetméteres HD LED rendszer, valamint 3 mozgó hajlított LED képernyő látható majd. De lesz tűzijáték és beindítják majd a konteffitágyúkat is. Valamint az előadók nemcsak a színpadon, hanem a közönség felett repkedve is bemutatnak egy-egy táncos elemet.
A nagy érdeklődésre való tekintettel Violetta Live idén nem csupán egy, hanem rögtön két egymást követő produkcióval lép fel a magyar rajongók előtt. A szuperkoncert augusztus 29-én, 14:30-kor és 19:30-kor, illetve augusztus 30-án 19:30-kor kerül megrendezésre a Budapest Sportarénában.
A jegyek elérhetőek a www.livenation.hu weboldalon. További részletek a www.disney.hu/violetta-live-on!
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára