D. Tóth Kriszta ajánlja

Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.

Kriszta
kedvencei

Én böjtöm, én böjtöm, én igen nagy böjtöm

A konyhánkban sötétbarna fapadló van. Jobban szeretem a fapadlót, mint a kerámiát. Melegebb. És barátságosabb. Aznap este mezítláb álltam a finom, meleg, barátságos fapadlón, előttem egy kihúzva felejtett fiók. Benne, a holmi tetején, egy fél tábla, már bontott fehér Milka csokoládé. Lola kedvence.

Engem bámult. (A csokoládé, nem a gyerek.) És hívott. Én pedig kővé válva néztem vissza rá, és mindenféle cselekedet nélkül pontosan tudtam, hogy milyen hatással lenne rám egyetlenegy kocka. Egyetlenegy apró, pici kocka. Éreztem, ahogy megváltozik a konzisztenciája. Ahogy a szájmelegtől krémessé olvad és közben émelyítően édes íze finom takaróként borítja be az idegvégződéseimet. Rossz napom volt aznap, rengeteg idegesítő vitával és félbehagyott feladattal. Istenem, olyan könnyű lett volna igent mondani arra a kockányi csokoládé-orgazmusra... amitől minden, igen, minden megoldódott volna.

De én böjtöltem. Akkor már második hete.

Az elmúlt években csodálattal vegyes borzongással figyeltem fészbukos ismerőseim küzdelmeit a húsvét előtti böjtjükkel. Minden évben voltak néhányan, akik megpróbálkoztak vele. Nem feltétlenül az oldszkúl húshagyós böjttel, és nem is mindenképpen vallási okokból. Kalandvágyból, méregtelenítő szándékkal, kihívást keresve, egészséges életmódszerek után kutatva a tavaszi szezon kezdetén, ilyen-olyan variációkban lemondtak bizonyos ételekről, italokról. Volt, aki nem bírta, és volt, akinek a hatodik hét végére már a képernyőn kopogott a szeme, de csakazértis végigcsinálta. Aztán ment minden tovább a régiben – vagy nem.

Idén március 4-én, vagyis húshagyó kedden fölálltam a vacsoraasztaltól, és kijelentettem, hogy akkor én holnaptól böjtölök. És nem, nem a húst hagyom el, mert abból amúgy sem eszem túlságosan sokat, tán még észre sem venném, ha nem szerepelne néhány hétig az étrendemben. Márpedig az a böjt, amit meg sem érzünk, na, az nem böjt. Ott nincs önmegtartóztatás, nincs küzdelem, nincs önmagad legyőzése nap mint nap. Valami olyat kellett találnom, amit szeretek enni (nem volt nehéz) és inni (ez sem). Úgyhogy a családom kérdő tekinteteit látva felsoroltam azt a négy dolgot, ami azonnal, ösztönből eszembe jutott:

„Édesség, kenyér, kávé, alkohol. Én mostantól húsvétig nem eszem és iszom ezeket.”

A pecsétet az ütötte rá az eltökéltségemre, amikor a férjem és a lányom még aznap este fogadást kötöttek, vajon meddig bírom: két hétig se (Alex) vagy végig (Lola). Két hétig seee?! Na, jó. Akkor én ezt végigcsinálom, ha törik, ha szakad. Aztamindenségitneki! Még, hogy két hétig se. Hö.

Mondjuk sejthetett valamit... mert március 5. és április 18. sűrű időszak. A mindennapi boldogulásokon kívül – amelyek, lássuk be, már önmagukban is megérnek egy-egy tábla csokoládét két pohár borral - közé esik két rég nem látott barátnős este, egy nagy családi, többnapos szülinapozás, egy zongorás-csajos összejövetel, egy látogatás apuéktól és egy az anyósoméktól, egy parlamenti választás, egy hosssssszú hét, amíg Alex külföldön dolgozik, két vidéki könyvbemutató, egy utazás (repülés!!!) Angliába... és az a nyitva felejtett csokoládés mennyország a konyhában, a fapadló fölött.

A két kezemmel egyszerre toltam be magam előtt a fiókot. Hát, nem. Távozz tőlem, te, te fehér Milka csokoládé arcú kísértés! Erősebb vagyok nálad! Diadalmas mosollyal fordítottam hátat a szekrénynek, és azóta igyekszem messziről elkerülni.

A böjtöm hatodik hetében járok. Bőven meghaladtam a kéthetes álomhatárt. Már nem fáj a fejem, jókedvű vagyok és mosolygós. Erős és egészséges. Érezhetően „lejöttem” a drogról, amit finomított fehér cukornak hívnak. Jobban érzem magam, mint valaha. Bátran és önbizalommal tekintek a jövőbe.

Öööö, ma még. Aztán nagypénteken, az én igen nagy böjtöm vége előtt egy nappal ki kell menjek a repülőtérre, be kell szálljak egy repülőgépbe és el kell repüljek vele Angliáig. Márpedig ezt a feladatot az elmúlt 5 évben egyetlenegyszer sem sikerült 100%-ban absztinens módon végrehajtanom. Hogy mi lesz a jövő héten? Fogalmam sincs. Drukkoljatok, hogy találjak egy fiókot, amit két kézzel be tudok tolni...