Magyar Vilma, a budapestUNDERGUIDE egyik alapító tagja múlhatatlan lelkesedéssel és lassan 9 éve hivatásosan is annak szenteli életét, hogy megmutassa másoknak: imádott városa, Budapest sokkal több, mint gondolnánk.
Budapest közkedvelt úti cél a külföldiek körében, Vilma azonban Maróthy Judittal közösen 9 éve elhatározta (hazánkban akkor elsőként), hogy nemcsak a főváros útikönyvekből jól ismert látványosságait mutatják meg az ide érkező külföldieknek, hanem olyan programokat szerveznek nekik, amelyektől vendégeik úgy érezhetik, mintha egy barátot látogatnának meg, akivel együtt felfedezhetik Budapestnek azt az arcát, amelyet mi, helyiek annyira szeretünk.
A külföldi látogatók mellett egyre több magyar vendég is jelentkezett a jó hangulatú és izgalmas városfelfedező programokra. Aki vidéken lakott, azért, hogy igazán megismerje, aki a fővárosban lakott, azért, hogy más szemmel nézze Budapestet. Az is kiderült, hogy tele van az ország Budapestet imádó, különleges és lelkes idegenvezetőkkel, így a csapat folyamatosan bővült.
A Vilma és az UNDERGUIDE által képviselt városimádat, a friss, pozitív szemlélet, a laza, de egyben profi programszervezés magyar és külföldi vállalatoknak egyaránt feltűnt. Céges megrendelők érkeztek, hogy új szintre emeljék a rendezvényeiket, csapatépítő programjaikat.
„Az UNDERGUIDE-ot huszonévesen alapítottuk Judittal. Aktív budapesti fiatalként kívülről fújtuk a várost, szerettünk jókat enni, kiállításokra járni, hajnalig bulizni, titkos helyeket felfedezni, új embereket megismerni, beszélgetni. Utazni is nagyon szerettünk, és sok időt töltöttünk különböző országokban, városokban. Turistaként a legjobb élményeink azok, amikor valamelyik külföldi vagy külföldön élő barátunkat látogattuk meg. Egész más, ha van valaki, aki ismer minket és az adott várost, és azt tudja mondani: gyere, Vilma, ez a kis vendéglő biztosan nagyon fog tetszeni neked! Mindketten fontosnak tartottuk, hogy tegyünk a városért, amiben élünk, ezért határoztuk el, hogy olyan céget alapítunk, amelyikkel népszerűsíthetjük, megmutathatjuk másoknak. Úgy döntöttünk, hogy nekünk nem ügyfeleink lesznek, hanem barátaink. Azt hiszem, máig ez a budapestUNDERGUIDE titka. Céges rendezvényeknél, csapatépítő játékoknál, jótékonysági projekteknél és egyéni túráknál egyaránt arra törekszünk, hogy az adott program tökéletesen alkalmazkodjon az igényekhez. Rengeteget ötletelünk, mert a legnagyobb örömünk, ha sikerül picit jobbat, többet kitalálni és létrehozni, mint amire a megrendelő gondolt, és vendégeink egy-egy programunk után csillogó szemmel beszélnek Budapestről.”
Azóta eltelt 9 év, Vilma és Judit egyre több szempontot figyelembe véve kutatják a várost, Budapesttel való szenvedélyes kapcsolatuk pedig mély és igaz barátsággá érett. Egyre nagyobb ügyfelekkel dolgoznak együtt, nagy létszámú kreatív rendezvényeket szerveznek, de a cég filozófiája nem változott.
„A város a legkedvesebb partnerünk, ha a munkáról van szó, és akkor is, ha a szabadidőről. Feladatunk és hobbink, hogy állandó kapcsolatban legyünk vele, ismerjük a legújabb helyeket, a legfrissebb kezdeményezéseket, felfedjük a titkokat, meglássuk a lehetőségeket, keressük az újdonságokat és a nem várt összefüggéseket. Budapest lüktet, pezseg, egyszerre nyitott és titokzatos, újabb és újabb meglepetéseket rejt, így mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy járjon nyitott szemmel, mert ez a város sokkal, de sokkal több, mint gondolnánk.”
Vásároljon április kínálatunkból és nyerje meg a 3 db városnéző túra egyikét!
Túráink során izgalmas titkokat és legendákat tudhatnak meg a fővárosról, olyan utcákat ismerhetnek meg, ahol még sosem jártak, olyan látnivalókra hívjuk fel a figyelmet, amik mellett eddig talán elsétáltak.
A város felfedezésén túl, rejtélyek feltárása és eldugott kincsek felkutatása lesz a csapat küldetése.
Underguide.com
A játék időtartama: 2014. április 1- április 30.
A sorsolás során 3 db túra nyerhető meg, melyen 2-6 fő vehet részt.
A sorsolás időpontja: 2014. május 5. hétfő – 15:00, Shopline-székház
A nyerteseket május 6-án e-mailben értesítjük, és nevüket közzétesszük a shopline.hu/nyertesek oldalon.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára