Gyakran megáll a vendéglátóegységek teraszai előtt és elgondolkodik, hogy otthonra is jó lenne egy-egy ott látható szék vagy asztal? Nem lehetetlen, hogy az Ön otthona is ilyen trendi legyen!
Mind az otthoni bútorok esetében, mind a vendéglátóegységek kültéri bútorainál egyre inkább észrevehető, hogy a kültéri megoldások a beltéri bútorokra és terekre hasonlítanak. Az otthoni bútoroknál ez azzal magyarázható, hogy azt a kis privát időt szeretnék minél komfortosabban eltölteni, a vendéglátóegységek pedig szintén azzal a szándékkal választanak bútort, hogy minél otthonosabb teret alakítsanak ki vendégeik számára.
Az elmúlt években is sokat használt természetes és pasztellszínek mellett az erőteljesebb, harsány színek is megjelennek – ezek kombinációja is egyre elterjedtebb. Vendéglátóegységek esetében érdemes bátornak lenni, és akár több stílust és különböző bútordarabokat összeválogatni, hogy minél karakteresebbé alakítsuk a teret.
Egyre népszerűbb megoldás az is, hogy a vendéglátóegységek kültéri helyiségeit külön szegmensekre bontják: egy lounge részben az emberek szívesen időznek tovább nagyobb társasággal a nappalit imitáló kialakításnak köszönhetően, emellett olyan részek is kialakíthatóak, amelyek kevésbé privátak. Ebben az esetben akár 2-3 asztal viszonylag közel helyezkedik el egymáshoz, ami lehetővé teszi különböző asztaltársaságok ismerkedését, interakcióját.
Formák tekintetében nagy a változatosság. A bútorok egy-egy részleténél a fonott megoldások alkalmazása egyre divatosabb. Előfordul, hogy ezeket robosztusabb anyagokkal keverik. A minimál megoldásoktól egészen a nagy, organikus formákig szinte minden megtalálható, de minden esetben a kényelem a kulcsszó.
Az anyagok használata tekintetében is az tapasztalható, hogy a benti bútorokat próbálják imitálni: fa, akár kötött hatású párnák, kísérletezés egyre ellenállóbb bőrökkel. Emellett az alumíniumbútorok is egyre elterjedtebbek a praktikusságuk miatt. Kicsi a súlyuk, egyszerű őket karbantartani és színválasztékuk is igen változatos lehet. A természetesség fontos szempont. Alacsonyabb költségvetésnél egyszerűbb darabokat érdemes választani, és a formák helyett színekkel tenni érdekesebbé a bútorok kombinációját.
Mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy – bár a bútorok egyre ellenállóbbak az időjárás viszontagságaival szemben – lehetőség szerint kímélni kell őket, és megóvni a szélsőséges időjárástól. Azoknak, akik nehezen tudják megoldani a tárolást, érdemes elgondolkodniuk rakásolható bútorok vásárlásán. Ez különösen igaz a vendéglátóegységek esetében: náluk sokszor azt is meg kell oldani, hogy éjszakára olyan helyre tudják pakolni bútoraikat, ahol biztonságban vannak.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára