2013.11.28.
Egyik (amúgy mexikói származású) amerikai nagynénimnek, Lucinda néninek két mániája is összefüggésbe hozható a téllel. Az egyik az volt, amikor 1979-ben, 37 évesen bekattant és kitalálta, hogy lelép otthonról, mert látni akarja a fehér havat. Két hétig mindenki azt hitte róla, hogy Alaszkában van, de valójában még az első éjjel lekapcsolták kokainozásért egy külvárosi krimóban, szóval nem jutott túl messzire. De lehet, hogy nem is akart.
A másik őrülete pedig az volt, hogy a karácsony előtti időszakban gyakorlatilag minden nap crumble-t, azaz morzsasütit csinált, méghozzá karácsonyi fűszerekkel, és ezt osztogatta a szomszédoknak. Mindenki imádta érte. Szerencsére volt alkalmam megszerezni tőle a receptet, ami annyira egyszerű, hogy még én is meg szoktam csinálni, pedig aki ismer, az tudja rólam, hogy nemigen veszem rá magam a sütikészítésre.
Na de ez gyakorlatilag ennyi:
Hozzávalók:
A morzsához:
+ 2,5 dl tejszín habbá verve a tálaláshoz
Piszkosul egyszerű dolgotok van, aki szeretne 2-3 óráig pepecselni a konyhában, az most keressen másik receptet! Itt annyi a teendő, hogy a körtéket és almákat szépen megpucoljátok, kis kockákra vágjátok, és egy kisebb kivajazott sütőformába szórjátok. Mehet rájuk egy citrom reszelt héja és a leve is, valamint két kanálnyi barna nádcukor. Ezt az egészet dobjátok be jó forró, 220 fokos sütőbe és süssétek kb. 15 percig, amíg a gyümölcsök és a rajtuk lévő cukor kicsit karamellizálódni nem kezd.
Közben pont meg tudjátok csinálni a morzsát. Csak morzsoljátok szét gyorsan a hideg vajat a liszttel, amíg az egész egységes, durva szemcséjű, morzsalékos cucc nem lesz, majd keverjétek hozzá a cukrot és a sütőport, valamint az összes fűszert is. Na és itt mehet bele a zabpehely is! Dolgozzatok gyors mozdulatokkal, hogy a lehető legkevésbé olvadjon meg a vaj, és az egész megmaradjon szórható, porhanyós keveréknek. Közben pont kész lett az elősütött körtés-almás keverék is!
Most már csak annyi a teendőtök, hogy szép egyenletesen eloszlatva rászórjátok a morzsát a gyümölcsökre, és ismét bedobjátok az egészet a sütőbe 180 fokra, úgy 20 percre, amíg a morzsa szép barna színt nem kap.
A fűszerektől teljesen karácsonyi hangulatba kerül a morzsa, ráadásul a belekevert zabpehely miatt jó ropogós is lesz, zseniális kontrasztot alkotva az alatta meghúzódó puha, szaftos, kicsit karamellizált és a citromlétől és héjtól pikáns gyümölcsökkel. Ezt a sütit mi azután szoktuk enni, hogy kihűlt és a gyümölcsök pektinje kicsit összefogta az alsó részt. Így szépen lehet szeletelni, és már csak rá kell csapni egy adag krémes, FELVERT (és nem habszifonnal felfújt) tejszínhabot, hátradőlni és nézni, ahogy kint esik a hó.
A süti elkészítéséhez a képen látható praktikus sütőforma mellett egy csomó más hasznos holmit találtok itt, a Shopline oldalán!
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára