Ünnepi zene- és filmajánló
One Direction: Midnight Memories (deluxe)
2013.11.27.
Shopline exkluzív!
Midnight Memories címmel jelenteti meg harmadik albumát a világ jelenleg legnépszerűbb fiúegyüttese, az angol-ír One Direction. Az alig 20 év átlagéletkorú banda 2010-ben, a brit X-faktorral robbant be a köztudatba, és töri azóta is darabokra a fátyolos tekintetű tinilányok szívét.
Az öt srác, Niall, Zayn, Liam, Harry és Louis egyéni indulónak jelentkezett a tehetségkutatóba, ám a sikertelen meghallgatás után az egyik zsűritag, az ex-Pussycat Doll, Nicole Scherzinger tanácsára együtt próbálkoztak a jelentkezéssel. A rögtönzés bejött, a csapat a harmadik helyen végzett a versenyben, és hála a közösségi média celebformáló erejének, az egész világon ismertté vált. Még csak egy éve léteztek, amikor megjelent a róluk szóló könyv, a Forever Young, ami egészen a Sunday Times bestsellerlistájának csúcsáig verekedte magát. A második One Direction-könyvnek, a Dare to Dreamnek pedig a New York Timesnál sikerült hasonló eredményeket elérnie.
Debütáló lemezük, amit például Britney Spears, Bon Jovi, Nicki Minaj vagy a Maroon 5 producereivel rögzítettek, minden idők legtöbb példányban előrendelt albuma lett a Sonynál. Második lemezük legnagyobb slágerét, a Little Thinget pedig egy koncertjükön maga II. Erzsébet is meghallgatta. A fiúk rajongótábora óriási, eddig több mint 32 millió lemezt adtak el, és hatvanegyszer álltak a slágerlisták élén.
Karrierjük nem mentes a botrányoktól sem, 2012 tavaszán egy azonos névvel működő amerikai banda perelte be őket jogosulatlan névhasználatért. A jogi csatározásból a kölyökképű britek kerültek ki győztesként, az ingyenreklám pedig még jobban megdobta az eladásaikat.
A rockosabbnak szánt új lemezen meghallgatható a szerényen csak Best Song Everré keresztelt sláger, amelyet az idei MTV Video Music Video Awardson a nyár dalának választottak. A helyes csajjal áttáncolt éjszakát megéneklő számhoz komplett kisfilm is készült, amelyben még Tom Cruise Trópusi viharban nyújtott legendás alakítását is megidézték. A klipet a megjelenés utáni első órában összesen 12, 3 millióan látták, ezzel, ha a világ legjobb dala címet nem is, de az egy nap alatt a legtöbb kattintást produkáló zenés videónak járó elismerést biztosan a magáénak tudhatja.
Spartacus: Vér és homok - A teljes első évad DVD
A gladiátorok élete nem csak játék és mese! Tudta ezt Spartacus, a trák gladiátor is, aki kirobbantotta a híres-hírhedt, és kezdetben nagyon sikeres rabszolgafelkelést Rómában. Amerikai filmesek az ő életét vitték vászonra három évadon keresztül. Az Új-Zélandon forgott, és idén áprilisban befejeződött szériának most itt a teljes első évada DVD-n. Vér és homok a karácsonyfa alá.
A 300 című hollywoodi szuperprodukció látványvilágát idéző sorozat Kr. e. 73-tól 71-ig játszódik, sziklánál is keményebb római gladiátorokkal, dagadó mellizmokkal, sok szexszel és rengeteg hullával.
A rómaiak elárulták és rabszolga-kereskedők karmaiba lökték, Spartacus pedig gladiátorrá vált és bosszút esküdött. Egyetlen célja, hogy asszonyát, Surát ismét a karjaiban tartsa, ám vágya nem pont úgy teljesül, ahogyan szeretné. Az arénában, ahol a halál a legfőbb műsorszám, nem elégszik meg a mellékszereppel. Sorra győzi le ellenfeleit, ám nemcsak velük, de a korrupcióval, az ármánykodással és a csábítással is meg kell küzdenie.
A Vér és homok az egyetlen évad, amelyben az eredeti Spartacus, vagyis Andy Whitfield látható, ugyanis a walesi származású ausztrál színésznél az első tizenhárom rész leforgatása után rákot diagnosztizáltak. A második évad a betegsége miatt csúszott, végül egy hat epizódos mini előzménysorozat készült el helyette. Ez volt a Spartacus: Az Aréna istenei.
„Tényleg úgy gondolom, hogy a show-nak folytatódnia kell nélkülem. Áldásom adom rá, és szeretném, ha ezt a történetet elmondanák”, nyilatkozta a címszereplő, de elismerte, nagyon nehéz volt kiszállnia a sorozatból, és otthagynia szeretett kollégáit. Bár Spartacus a legtöbbször győztesen került ki a harcból, Whitfield 2011 szeptemberében elvesztette a végső csatát betegsége ellen. A férfi, aki bajnokot játszott a vásznon, bajnok volt a saját életében is – méltatta a színészt a sorozatnak helyet adó amerikai kábelcsatorna elnöke. Spartacus szerepét a további évadokban Liam McIntyre vette át.