Nyerjen!

Ari Shavit:
Hazám, az ígéret földje

Nyerjen kétszemélyes izraeli utazást!

New Yorkban és Budapesten egyidejűleg lát napvilágot november 19-én Ari Shavit Hazám, az ígéret földje című monumentális riportkönyve, mely a modern Izrael történetét dolgozza fel, az első kibucok létrejöttétől napjainkig.

Az Atlantic Press Kiadó a kötet kivételes fontosságával indokolja azt a döntését, hogy a hazai könyvkiadás történetében először, pillanatnyi késlekedés nélkül adja közre a mű magyar változatát, mely egyáltalán nem csupán zsidóknak íródott. A könyv ugyanis mindazoknak az épülésére is szolgálhat, akik a hazai média jelentékeny részében évek óta emlegetett „Sukoró-ügy”, illetve Simon Peresz miniszterelnök egy szerencsétlen kijelentése alapján kénytelenek megítélni a zsidó államot.

[product 22:123608]

Az év egyik politikai könyvszenzációja az arab-zsidó háborúk történetének leírása mellett bemutatja az izraeli államalapítás folyamatát, a zsidó állam fennmaradásáért vívott háborúkat, az izraeli gazdasági csodát és a mai Izrael problémáit, elsősorban a palesztin problémát és azt a küzdelmet, melyet Izrael a nukleáris fegyvereknek a térségben való elterjedése ellen vív. A szerző, a Haaretz ismert újságírója, nem vonja kétségbe, hogy az új honfoglalás és az atomernyő felállítása a fennmaradás egyetlen esélye volt a zsidó nép számára, mindemellett állást foglal a megszállt területekről való kivonulás, valamint az iráni atomkapacitás megsemmisítése mellett.

Szupernyeremény-játék indul!

Értékes, egyszersmind stílusos nyereményjáték indul a szentföldi utazások szervezésében kimagasló tapasztalatokkal rendelkező TSTours Utazási Iroda, a legnagyobb internetes könyváruház, a Bookline, illetve az Atlantic Press Kiadó közreműködésével.
Minden vásárlónk, aki december 15-ig megvásárolja Ari Shavit Hazám, az ígéret földje című könyvét, közel félmillió forint értékű KÉTSZEMÉLYES IZRAELI UTAZÁST nyerhet a sorsoláson. A nyereményjáték sorsolása december 16-án lesz, a nyeremény átadására március 2-án kerül sor a TSTours pavilonjában, az Utazási Kiállításon.

logoA TSTours Utazási Iroda kifejezetten az izraeli illetve a szentföldi utazások szervezésére szakosodott. A nyeremény kettő darab 240 ezer forint értékű utazási voucher, mely ötnapos Barangolás Izraelben nevű utazásra, ötnapos eilati nyaralásra, vagy Tel-Avivi "Hosszú party hétvége" elnevezésű programra használható fel. A szerencsés nyertes március 2-án, az Utazási Kiállításon veheti át utazási csekkjeit. A TSTours minden esetben magyar nyelvű idegenvezetést biztosít utazói számára.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára