Kriszta
kedvencei

Nóri

Nóri gyönyörű. Magas, 180 fölött, hosszú lábú, izmosan törékeny, mandulavágású, csokoládébarna szemekkel és a hozzáillő hullámos, hátközépig omló gesztenye hajfürtökkel. Nóri gyönyörű. Belül is. Vicces, okos, őszinte, izgalmas, nagylelkű.

Bemegyek a gyerekszobába...

...és mit látok? Áll a lányom, kezében gyurmaragasztó, feje enyhén félrehajtva, arcán elégedett félmosoly. „Kész van mama, megcsináltam.”

Ugye tudjátok?

Ti ott, szobáitok mélyén, íróasztalaitok mögött, billentyűzetetek fölött könnyedén ítélkező többség, ugye tudjátok? Ugye tudjátok, hogy szanaszét fröccsenő gyűlöletetek a tudatlanságotokból táplálkozik?

Ezt is elhoztam magammal

És akkor Háy János megtalálta a kis fekete gombot az erősítőn és felcsavarta, Erdős Virág hátat fordított a közönségnek, Grecsó Krisztián pedig gitárral a kezében boldog óvodássá változott.

Bizibizibizi

• És mit csinálsz most, hogy eljöttél a tévéből?
• Írtam egy regényt. És közben az Unicefnek dolgozom.
• Na jó, de mit csinálsz?
• Mondom, írok. Könyvet, blogot. És önkénteskedem. Meg a családommal vagyok.
• Az rendben van. De mit CSINÁLSZ?

Attrakcióóó!

Ónodi Eszter, Deák Krisztina, Cseke Eszter, S. Takács András, Attraction árnyékszínház. Tudjátok, mi a közös bennük? Az, hogy az elmúlt 168 órában annyi örömet okoztak nekünk, és annyi jót tettek Magyarország imázsáért, mint ennek az országnak a vezetői az elmúlt 20 évben összesen sem.

Premierem

Nagyjából egy évvel ezelőtt egy színész ismerősöm azt kérdezte tőlem, hogy ha film készülne az életemből, ki játszana engem. Gondolkodtam, de csak egy kicsit. Kovács Patrícia, feleltem neki, mire ő: „igen, szerintem is. Kovács Patrícia.”

Emberek a fotelban

Kész, vége. „Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert” – olvasom ma délelőtt az Indexen. A hős meghalt, a legenda megszületett. Erőss Zsolt beteljesítette a végzetét. Oda jutott, ahová a róla szóló könyv predesztinálta: a Himalájánál magasabbra. Eddig a közhelyek.

Ever after

Te mit mondanál a testvérednek, aki házasodni készül? Mit írnál bele a beszédedbe? Mit mondanál neki, akit a közös anyátok helyett te kísérsz az oltár elé, mert ő már nem lehet ott? Mit mondanál a szüleid válásával és egy saját válással a hátad mögött?

Anyalánya, röviden

„Ha száz anyukám lenne, akkor is téged választanálak!” – így kezdődik a lányom verse, amit az iskolában írt nekem anyák napjára. Én meg, ha megszakadok sem tudok ennél szebbet kitalálni neki válaszul. Csak sírtam és megöleltem, mindkettőt szokás szerint.

Jöttem, hadd lássalak...

A sztori röviden: írtam egy regényt, amelynek anyám a főszereplője. A sztori hosszabban: életem legdurvább tripjén vagyok túl. Tíz év gondolkodás, tervezgetés, halogatás, fejben írás után végre leültem és kiengedtem magamból mindent, amire anyukám 15 évvel ezelőtti halála óta nem voltam képes. És még annál is többet.

Lakat a hűtőszekrényen

Tizenkét éves voltam. 152 centi. És 34 kiló. Hetente minimum egyszer kiájultam az iskolapadból. Mert fogyókúráztam, mint a ritmikus sportgimnasztikázó kislányok nagy része.

Tévé újratöltve

Április negyedikén, csütörtökön hivatalosan is megszűnt a munkaviszonyom a Magyar Televíziónál. Nekem az intézmény neve már csak MTV marad, hiába keresztelték át nemrég a nagyon blikkfangos MTVA-ra.

A gyerek, a kisnyúl és a televízió

Lola a tévéből tudta meg, hogy zajlik egy szülés. Hároméves lehetett, amikor A kisvakond egyik epizódját néztük gyanútlanul. Tudjátok, azt, amelyikben a nyuszifiú beleszeret a nyuszilányba, udvarol neki, elveszi feleségül, aztán hirtelen kisnyulaik lesznek.

A Nagy Találkozás

Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet, ha az ember úgy áll hozzá, hogy jó alaposan megnézi, mivel tölti azokat a ritka, édes órákat, amikor könyv van, könyv lehet a kezében.

ByAlex, ByeSena, ByeKriszta

Amikor 2009 karácsonyán a Rage Against the Machine Los Angeles-i rap-metál banda „Killing in the Name” című, nem mellesleg 1992-ben kiadott, zúzós dala landolt a brit slágerlista élén, valami történt az Egyesült Királyságban.

Gyerekek az árnyékban

Hazajött a gyerek és közölte velem, hogy jó napja volt és boldog. Nevettünk egy nagyot, megölelgettem, és mondtam neki, hogy örülök. Majd megkérdeztem, mit enne vacsorára. Miközben gondolkozott, levette a kabátját és csizmáját, majd belebújt a téli, meleg papucsába. Leült a kutya mellé a szőnyegre, és válaszolt: rántott csirkét. Háromból kétszer ezt válaszolja.

Drakulola és barátai

Álltam kezemben a babával, és tudtam, hogy baj lesz. Mégsem voltam képes megállítani a szavakat, amelyek épp a számat készültek elhagyni, szép sorban: „Úristen, mi ez a borzalom?”

„The Guilty Pleasure” - avagy: a bűnös élvezet –

Rövid leszek. Viszont cserébe vallok. És ez még akkor is nagy szó, ha tudom: nem vagyok egyedül a bajban. Ugyanis mindenki, akit ismerek, csinálja. És élvezi. Vagyis: csinál olyat, amit élvez, és ami miatt közben bűntudata van. Olvas ponyvát, hallgat nyálas zenét, játszik videójátékot, néz csöpögős vagy lövöldözős-robbantós filmet, nem tud ellenállni a Nutellának... meg a kitérdesedett mackóalsónak.

Anyám bőre

Jobbnál jobb híreket hallottam magamról az elmúlt hetekben. Több helyen lesz új tévéműsorom, most induló hírcsatorna „arca” leszek, főszerkesztői állást kapok női magazinnál, sőt, állítólag azt is fontolgatom, hogy külföldre költözöm a családommal...

Van egy barátom...

... és büszke vagyok rá. Nem azért, mert három napja elrabolták Szíriában. Hanem azért, mert az egyik legigazibb újságíró, akit ismerek.

Krétavásár

Soha egyik tanáromnak sem voltam a kedvence, pedig volt belőlük sokféle. Szigorú, vicces, vajszívű, vagány, konzervatív, biztató, rideg, kiabálós, halk szavú... Mindegyikkel voltak vitáim, mert, azt hiszem, nem nagyon tudtak hová tenni. Jó tanuló voltam, de nem az a klasszikus stréber. A szorgalmi feladatot ritkán csináltam meg, a hét végén bulizni jártam, a szünetben pedig nem a következő órára készültem, hanem a folyosón lógtam a többiekkel.

Szelerem, szelerem, tiszta szelerem...

Négyévesen azt hittem, szerelmes vagyok. De akkor még nem tudtam, hogy milyen az igaz szerelem. Arra kilencévesen jöttem rá. Balázsnak hívták és gyönyörű elálló fülei voltak. Matekórán gyakran figyeltem, ahogy átsüt rajtuk a napfény. És gödröcskék jelentek meg az arcán, ha mosolygott. Még ölre is mentem érte egyszer a lányvécében az új lánnyal, aki kicsit idősebb volt nálunk, csillámos lakkot viselt a körmén és melltartót hordott. Én győztem.

A közös nevező

Ifjúkoromban rajongtam a kopaszodó férfiakért. Még mielőtt analizálni kezdenétek beteg lelkemet a bejelentés nyomán, közlöm, hogy apámmal a kapcsolatom kiegyensúlyozottnak mondható. Egy nagyon rövid, mindössze néhány hónapos mosolyszünettől eltekintve, kifejezetten jól funkcionáló, a szeretetre és kölcsönös tiszteletre épülő emberi viszony...

Kiskarácsony, még kisebb karácsony

– avagy az év legnagyobb ünnepének helye a tér-idő kontinuumban –

Öcsém, ízirájder

„Hááát aaaa... Bandinak vastag szája van, nagy szeme és mindig mosolyog az arca. Ja, és mindent megeszik.” (Lola, 7 éves, iskolás)...

Az ígéret szép szó...

...márpedig két hete tettem egy nem is olyan könnyelmű ígéretet. Emlékeztek még? Lackfi János „Milyenek a magyarok?” című öniróniába mártogatott könyvéről volt szó épp, amikor mintegy a margón, megjegyeztem: az egyáltalán-nem-bezzeg angolok is megérnek egy külön cikket. Mert megérdemlik. Hát, akkor tessék: lássuk, milyenek az angolok...

Lola a dobozban

Kisgyerekkoromban sosem értettem, hogy anyámék miért hatódnak meg a karácsonyfa alatt ajándékozás közben. De nem akkor, amikor a saját ajándékaikat bontják, hanem amikor minket néznek, ahogy örülünk...

Botfül és aranyszáj

Az anyám anno a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagja volt. Az apámért odavoltak a tanítványai, amikor Máté Péter-dalokat énekelt. A nagynénémnél még mindig nincs jobb énekes-színésznő Magyarországon. A férjem egyetemistaként egy rockbanda frontembere volt. De amikor én dalolni kezdek, mindenki menekül. Hát hol van igazság?

"Nagyon-nagyon" magyar virtus

Jajj, nagyon jó könyvet olvasok! Egyik kedvenc íróm kötetét arról, hogy "Milyenek a magyarok?". De figyelem, csak annak ajánlatos kezébe vennie ezt az olvasmányt, akinek mentális berendezkedése nyomokban öniróniát tartalmaz. A többieknek szigorúan tilos.

Gasztroördög

Ugye szerintetek is gyanús, hogy mindkét anyósom (a volt és a mostani is) előszeretettel ajándékoz(ott) nekem szakácskönyvet? Az elsőt ráadásul azzal a nem gyenge címmel látták el, hogy "Szakácskönyv kétbalkezeseknek". Hát, köszi.

Anyusirató

"Édesanyám halála után úgy döntöttem, hogy szeretném őt nagyon jól megsiratni, mert édesapámat nem sirattam meg eléggé. Elővettem az összes fényképét, és elkezdtem ezeket nézegetni. A gyerekkori képeket, az esküvői fotóit, azokat, amelyeken együtt szerepeltünk, és addig-addig nézegettem a képeket, míg el nem bőgtem magam.

Hét év álom

Arra ébredtem, hogy valaki néz. Kinyitottam a szemem, de eltartott jó ideig, amíg hozzászokott a sötétséghez. Egy kis nőalak sziluettje rajzolódott ki előttem. Íves derék, kerek vállak, torzonborz frizura. Amikor már látta rajtam, hogy felfogom: nem álmodom, pici, meleg kezét rátette a lapockámra és megszólalt az árnyék. "Mama..." – suttogta olyan átéléssel, ahogy csak ő tudja suttogni ezt a négy betűt. "Rosszat álmodtam, nem baj, ha bebújok az ágyadba, amíg reggel nem lesz?"

Mit nekem a sztratoszféra...

Álltam a régi orosz AN2-es ajtajában, és képtelen voltam kinyitni a szemem. Úgy éreztem, ha megteszem, menten elájulok. És akkor kizuhanok a gépből, bele a semmibe, kb. 1000 méterrel a föld fölött. A hátamon az RS8-as katonai ernyő, a mellemen a mentőernyő, de ha elájulok, ugye, akkor esélyem sem lesz valamelyiket kinyitni. Vagyis: nekem végem.

Az élet show-ja

Tegnap délután bekövetkezett az, amit eddig sikerült megúsznom. A gyerek akkor betegedett meg, amikor fizikai képtelenség volt otthagynom a munkát.

Ó, Mr. Alkohol…

"...mert néha jó veled, ez nem tagadható..." A problémák akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a lányom szoptatását. A csaknem tízhónapos gyerekre a nagymama vigyázott, amíg Alexszal lesétáltunk a Gravellines utcán a kedvenc portugál kisvendéglőnkig.

Valóságshow

Esküszöm, hogy nem vagyok elvakult Szabó Győző-fan. Nem követem minden lépését, nincsenek otthon kiplakátolva a falak a képével, nem várom az előadások után a művészbejárónál. Csak tehetségesnek tartom és nem tudok nem figyelni rá.

Egy angyal formája…

Babát vársz. Tudni akarod, hogy fiú vagy lány? Naná. Szeretnéd látni, amíg benned van? Egyértelmű. 3, sőt 4D-ben is? Bizony. Színesen, hangosan, filmen? Hát, ha már… Na, és mit szólnál, ha műanyagba is öntenék neked, hogy kitehesd a polcra? Mondjuk a giccses hógömbök közé, hogy mindig szem előtt legyen. Vagy vidd be a munkahelyedre és rakd az íróasztalodra. Micsoda papírnehezék válna a meg nem született gyerekedből! Öööö… mi van?!?!

Repül a, repül a... Kriszta!

D. Tóth Kriszta vagyok. 37 éves. Repülésfóbiás. Ez az én történetem.

A dolog 5-6 éve kezdődött, nem sokkal a gyerekem születése, és közvetlenül egy rosszul sikerült korfui repülőút után. Addigra megtettem 300 ezer kilométert a levegőben, ami azt jelenti, hogy összeadva a szakmai és magánútjaim hosszát, többszörösen is körberepültem a Földet. Gond nélkül, para nélkül.

A győztesek világa

Zajlik a Paralimpia Londonban. És zajlik a vita, hogy mikor, mennyi, milyen közvetítést kapnak róla az emberek. Én örülök a vitának, mert a vita jó, a vita előrevisz. De ez az írás most nem erről a vitáról szól. A vita (amelyben elhangzottakkal kapcsolatban persze nekem is van véleményem, meglehetősen markáns, de ez most nem ide tartozik) pusztán elindított bennem egy gondolatot, amely talán, remélem, újabb vitát szül majd... mert, mondom, a vita jó.

Ringo, a kutyaember

Itt fekszik előttem. A lábaim előtt. Elfoglalja szinte az egész szőnyeget. Álmában néha meg-megrándul, fölmordul, vagy... szellent egy nagyot. Olyankor menekülünk a környezetéből, és kitárjuk a teraszajtót, hadd vigye ki a nyár végi szél a szagot. És a röhögésünk hangját, mert persze hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Ringóval az élet csupa öröm.

De nehéz az iskola... táska

A lista két A4-es oldalt betöltött, és már két hónapja ott figyelt a hűtőszekrényünkön. Fenyegetett, frusztrált, figyelmeztetett. De ha még véletlenül el is feledkeztem volna róla, akkor jött a lányom, lepattintotta róla a hűtőmágnest és az orrom elé tartotta azzal, hogy "naaa, mikor megyünk megvenni a tanszereket?"

Máshogy telik

"Bár a szó elszáll, de amíg repül, figyeld, hol jár,
Mert mit mondasz, az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel."
(Punnany Massif: Máshogy telik)

Két nyelv, két arany

Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.

Kemény meló

Nem könnyű munka Kemény Dénesnek lenni. Az utóbbi másfél évtizedben azon a háromszor öt percen túl, amit közvetlenül az olimpiai döntős győzelmek után a vízben fürdött a "fiaival", szerintem nem nagyon volt igazán felszabadult időszaka.

Csak nyugi London, és folytasd!

Milyen nagyszerűen hangzana, ha azt mondanám: elutaztunk Londonba, hogy megnézzük az elmúlt évek legkomolyabb dizájn-kiállítását. Legalábbis a sznobizmusfaktorom már-már kultúrházi magasságokba szökne...

"Coming out"

"Well, hello Mr Grey" – így szólt az egyébként fájdalmasan érzelemtakarékos sógornőm posztja a Facebook- on egyik este. Ez volt az utolsó csepp. Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát. Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.