bookline top50

A Szent Johanna gimi hivatalosan is a legmenőbb középiskola

Leiner Laura nagysikerű ifjúsági sorozatának összes része a Bookline TOP 50 élmezőnyében

A hazai kortárs ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb regénysorozata, A Szent Johanna gimi befejező része jött, látott és győzött: megjelenését követően rögtön a Bookline sikerlistájának élén indított. A TOP 50 második helyén az idegsebész Dr. Eben Alexander túlvilági élményeit bemutató kötetet, a 3. pozícióban pedig Bartos Erika újdonságát, a Bogyó és Babóca társasjátékát találjuk.

Az utóbbi években hihetetlen sikereket elért Szent Johanna gimi-sorozat ugyan végéhez ért, de a Bookline TOP 50 tanúsága szerint mindegyik rész erőteljesen bebetonozta magát az olvasók kedvencei közé. Míg az új regény rögtön a lista 1. helyén indított, a korábbi kötetek mindegyike ott van a legjobb 30-ban – így kimondhatjuk, hogy most már hivatalosan is a Szent Johanna gimi a legnépszerűbb a középiskolák között (még akkor is, ha jelen esetben történetesen egy fiktív intézményről beszélünk).

A sikerlista 2. helyén Dr. Eben Alexander A mennyország létezik – Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról című könyvét találjuk, amelyben az orvos arról mesél, hogyan tért vissza hét nap után a kómából, és hogyan változtatta meg a túlvilágról alkotott képét ez a csodálatos visszatérés. Az ezoterikus és pszichológiai témájú könyvek továbbra is igen népszerűek: bár Pál Ferenc kötete, A szorongástól az önbecsülésig nem tudta megtartani 1. helyét, azért ebben a hónapban a szintén előkelő 5. pozíciót sikerült megszereznie. Úgy tűnik, az elmúlt hónapok legnagyobb győztese, az Ötven árnyalat-trilógia kénytelen volt feladni bérelt helyét a dobogón, hiszen a sorozat részei most már „csak” a 7., 8., illetve a 10. helyen állomásoznak.

A múlt hónap 3. legolvasottabb könyve Bartos Erika újdonsága, a Bogyó és Babóca társasjátéka, amelyben a gyerekek régi nagy kedvencei újabb kalandokba keverednek. A kötet ráadásul tartalmazza a csigafiú és a katicalány társasjátékát, amelyet így a gyakorlatban is ki lehet próbálni. A Bookline-toplista 25. és 49. helyén szintén egy-egy Bogyó és Babóca-könyvet találunk, emellett még jó pár gyerekeknek szóló írás elnyerte a közönség tetszését márciusban. Berg Judit két írásával is képviselteti magát a legjobbak között: a Hisztimesék (21.) mellett természetesen nem maradhat el Rumini, az agyafúrt kisegér története sem. És ha már gyerekkönyvek, a Harry Potter szerzőjét, J. K. Rowlingot is újra a legjobbak között üdvözölhetjük: különleges mesekönyve, a Bogar bárd meséi (48.) a nagyobbaknak is élvezetes olvasmány, első felnőtteknek szóló regénye, az Átmeneti üresedés pedig az írónő eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. Kádár Annamária Mesepszichológiája (17.) változatlanul népszerű a feltehetően szülő vagy pedagógus olvasók körében: az érzelmi intelligencia gyermekkorban való fejlesztése minden generáció számára tartogat valami érdekeset.

A listában szereplő történelmi témájú kötetek jól mutatják, hogy az aktuálpolitika és a világban jelenleg zajló történések sokakat nem hagynak hidegen. A Krausz-Varga szerzőpáros A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötete a 4. a listán, az utóbbi évek egyik legsokkolóbb tényfeltáró könyve, a Menekülés a 14-es táborból – Észak-Koreából a szabadságba pedig a 6. helyen végzett.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 8. / 1-2. - Örökké

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

19

2

Dr. Eben Alexander

A mennyország létezik - Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról

Magnólia

új

30

3

Bartos Erika

Bogyó és Babóca társasjátéka

Pozsonyi Pagony

új

25

4

Krausz Tamás, Varga Éva Mária

A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - Levéltári dokumentumok 1941-1947

L'Harmattan Kiadó

új

24

5

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

-4

102

6

Blaine Harden

Menekülés a 14-es táborból - Észak-Koreából a szabadságba

HVG Kiadói Rt.

új

23

7

E. L. James

A szabadság ötven árnyalata

Ulpius-ház

-5

110

8

E. L. James

A sötét ötven árnyalata

Ulpius-ház

-5

185

9

Rita Monaldi, Francesco Sorti

Szent Péter trónja - A pápaválasztás titkai

Libri Könyvkiadó

új

16

10

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház

-6

278

11

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

-6

165

12

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-5

61

13

Stephenie Meyer

A burok

Agave

új

30

14

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-4

77

15

Mihalec Gábor

Ketten együtt, magabiztosan - Párkapcsolat-építő kommunikáció

Kulcslyuk Kiadó

új

24

16

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

Ciceró Könyvstúdió Kft.

3

76

17

Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó

-1

302

18

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

Ciceró Könyvstúdió Kft.

18

78

19

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Ciceró Könyvstúdió Kft.

10

77

20

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

Ciceró Könyvstúdió Kft.

15

80

21

Berg Judit

Hisztimesék

Ecovit Kiadó

új

19

22

Bagdy Emőke

Utak önmagunkhoz

Kulcslyuk Kiadó

-16

99

23

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 5. - Remény

Ciceró Könyvstúdió Kft.

9

78

24

Kati Marton

Párizs - Szerelmeim története

Corvina Kiadó

új

10

25

Bartos Erika

Bogyó és Babóca - Évszakos könyv

Pozsonyi Pagony

új

28

26

J. R. dos Santos

A végső titok

Kossuth Kiadó

új

16

27

Sylvia Day

Melléd láncolva

Ulpius-ház

-13

113

28

M.C. Beaton

Agatha Raisin és a boszorkányos borbély

Ulpius-ház

új

4

29


Britannica Hungarica Nagylexikon 12.

Kossuth Kiadó

új

22

30

Adele Faber, Elaine Mazlish

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

-3

77

31

Shani Boianjiu

Bátraké a mennyország

Libri Könyvkiadó

új

20

32

Joanne Fluke

Piruló képviselőfánk és gyilkosság - Hannah Swensen titokaztos esetei 11.

Illia & Co. Kiadó

új

24

33

Sylvia Day

Hozzád kötve

Ulpius-ház

-8

172

34

Balogh Béla

A tudatalatti tízparancsolata CD-melléklettel

Bioenergetic Kft.

új

22

35

Nora Roberts

A tanú

Gabo Kiadó

-22

45

36

J. K. Rowling

Bogar bárd meséi

Animus Kiadó

új

23

37

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

0

75

38

Rotraut Susanne Berner

Tavaszi böngésző

Naphegy Kiadó

új

10

39

Kotra Károly

KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

Kotra Ker. és Oktató Kft.

-28

80

40

Cserna-Szabó András

Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Magvető Könyvkiadó

2

41

41

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 1. - képSregény

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

4

46

42

Paul "Coach" Wade

Fegyencedzés

Jaffa Kiadó

1

80

43

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 2. - Rodrick, a király

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

2

44

Polgár Judit

Sakkjátszótér - Varázslatos „sakk-munkafüzet” gyerekeknek

Cityvet Kft.

új

26

45

J. K. Rowling

Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó

-22

110

46

Ken Follett

A megfagyott világ

Gabo Kiadó

-20

194

47

Jonathan Franzen

Javítások

Európa Könyvkiadó

új

9

48

Karen Hawkins

Szerelmi alku

General Press Kiadó

új

27

49

Bartos Erika

Bogyó és Babóca segít

Pozsonyi Pagony

-2

54

50

Rhonda Byrne

A Varázslat

Édesvíz Kiadó

-33

208

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára