Az Aranyember ajándéka:
Klapka György közkinccsé teszi
üzleti trükkjeit
Klapka György gyerekei között osztja szét kétmilliárdos vagyonát, de nyolcvanöt évesen azt is eldöntötte: mindenkire hagy valamit. Utódai a pénzével, életregényének olvasói meglepő üzleti trükkjeivel, pénzügyi mesterfogásaival gazdálkodhatnak. Az Ulpius-ház gondozásában megjelenő kötetében Klapka kalandos életének eddig titokban tartott történeteire is fény derül, megrázó háborús emlékeitől kezdve szabados magánéletéig számos, regénybe illő élményét megismerhetjük. Ráadásul az üzletember élete alkonyán elmondja nekünk a siker receptjét, azaz: hogyan teremts a semmiből vagyont magadnak.
Miért döntött úgy, hogy élete alkonyán közkinccsé teszi mesterfogásait?
Mert a milliárdosaink ezt irigyen titkolják – én ugyanakkor nem sajnálom másokkal megosztani – válaszolta Klapka György. – A világ csaknem minden pontján megfordultam, bátran mondhatom: rengeteg tapasztalatot szereztem, trükkök ezreit használtam karrierem során, sokszor a semmiből építettem újra a Klapka-birodalmat. Talán nincs is olyan iparág, amivel ne foglalkoztam volna. Sztriptíz iskolát működtettem, vendéglőt nyitottam, villanybojlert és ultrahangos mosdógépet gyártottam, tucatnyi nyomdát üzemeltettem, textillel, cukorral, mosószerrel, gyémánttal, arannyal, dióval kereskedtem. Csempésztem bundát és embert, ültem magyar és német börtönben, de sosem bizonyítottak rám csalást, sem más bűnt. Viszont trükköztem és taktikáztam, mindig megtaláltam a joghézagot, a kiskaput. A munka híve vagyok, kergettem és kergetem máig a sikert. Ezt a mentalitást, ezeket az iskolában, egyetemen nem tanulható furfangos fogásokat szeretném átadni az embereknek.
Maga egy végtelenül nyitott és őszinte ember, mondhatni, a bulvársajtó barátja. Van még az életének olyan részlete, amit ne veséztek volna ki már ezerszer?
Hajaj, de mennyi! Mert ha én egyszer kinyitom a számat… A magánéletem legféltettebb dolgait sosem teregettem ki, hiszen hogyan is lehetne egy bulvárcikkben elmondani, miként búcsúztam el a szülőágyon elvérzett nejemtől a halottasház hűtőkamrájában? Miért érdekelte volna a médiát, hogy milyen volt „leventeként”, 16 évesen harcolni a fronton, végignézni, amint társaim szétlőtt koponyája szétfröccsen? Senki sem kérdezte, mit éreztem, amikor munkatáborba hurcoltak, hogyan szöktem némettől, majd orosztól? Féltem-e a haláltól, amikor a gépfegyveres határőr füle hallatára üvölteni kezdett kocsim csomagtartójában egy hatéves kislány? Vagy hogyan oldottam meg, hogy legyen egy feleségem Budapesten – és egy másik Düsseldorfban? Mit tettünk gyerekeimmel, amikor Mary Zsuzsi öngyilkos lett? Mit érezhettem, amikor fiam a drogtól élet-halál között lebegett? Hogyan tartottunk gruppenszex partikat az ötvenes-hatvanas években? Ki hajtotta fel ágyamba a lányokat? A könyvemben viszont ezekről is vallok. Bevallom, hol röhögtem, hol könnybe lábadt a szemem, amikor felidéztem hosszú, kalandos életem eseményeit.
Nem tart attól, hogy a könyv kegyetlenül őszinte részei a hatóságok számára beismerő vallomással érnek fel? Az arany és egyéb dolgok csempészése elévült, hiszen az az időszak több mint harminc éve volt. Az embercsempészésért ugyan halálra ítéltek az NDK-ban, de ma már inkább becsülendő hőstett, hogy Keletről Nyugatra menekítettem embereket öt éven át – eleinte egyedül, később szervezett bandámmal. A négy-öt millió márkás német, és több tízmillió forintos magyar adócsalási ügyeimből pedig jogerősen felmentett a bíróság.
Miért gondolja, hogy hasznosítani lehet majd üzleti „tankönyvét”?
Nem könnyű szarból várat építeni, de lehet! Egykor magam is egy szál gatyában ragadtam Nyugaton, amikor halálra ítéltek, és nem térhettem vissza a Vasfüggönyön túlra. Mivel a negatív emberi tulajdonságok – a hamisság, a kapzsiság, az irigység, az álnokság, a korrupció – nem változtak, ezekre alapozva elmondom a tuti receptet, hogyan is lehet a magad javára fordítani mindent.
Interjú: Scherer Zsuzsa