bookline top50

Pál Ferenc atya és az Ötven árnyalat-trilógia még mindig verhetetlen

Januárban nagy meglepetést okozott, hogy a Bookline TOP 50 első helyét a katolikus papként tevékenykedő Pál Ferenc A szorongástól az önbecsülésig című könyve szerezte meg – most viszont már az lenne meglepő, ha valaki ki tudta volna mozdítani a vezető pozícióból. Az élmezőnyben emellett ismét E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájának részeit találjuk.

Szenvedély és önismeret – valahogy így lehetne röviden összefoglalni a Bookline februári sikerlistájának élmezőnyét. A január legjobbjai szilárdan tartják magukat: úgy látszik, Pál Ferenc A szorongástól az önbecsülésig című önismereti könyvével végleg meghódította az olvasókat, ahogy a már hosszú hónapok óta taroló Ötven árnyalat-trilógia részei (A szürke ötven árnyalata, A sötét ötven árnyalata és A szabadság ötven árnyalata) sem hagynak kétséget afelől, hogy még mindig a legolvasottabb kedvencek közé tartoznak. A TOP 50 első négy helyén tehát nem tapasztalható változás, de néhány figyelemreméltó kötet azért szép lassan bekúszott a legjobbak táborába.

A februári nagy nyertesek egyike kétségtelenül Leiner Laura Szent Johanna gimi-sorozata, amelynek szinte valamennyi része képviselteti magát a sikerlistán. Az egyik legnépszerűbb hazai ifjúsági könyvszéria legújabb része nemrég látta meg a napvilágot, így csak idő kérdése, hogy helyet követeljen magának a TOP 50-ben.

Az egyik legelőkelőbb pozíciót elért újdonság Jon Gabriel életmódkönyve, a Gabriel-módszer, amely testünk diéta nélküli teljes átalakítását tűzi ki célul. Utóbbi kötet sikere valószínűleg a tavasznak is betudható, hiszen ebben az időszakban sokan döntenek úgy, hogy mind lelkileg, mind testileg tiszta lappal kezdenek, és formába hozzák magukat a nyárra.

A legjobb rendezésért Oscar-díjat nyert Pi élete című film alapjául szolgáló Yann Martell-regény a film sikerének köszönhetően újra virágkorát éli: jelenleg a 22. helyen áll a listán. A képzelet és valóság határán mozgó írások egyre népszerűbbek, a fantasy-rajongók pedig minden hónapban bizonyítják, hogy számukra a képzelet felé billen a mérleg nyelve. A műfaj egyik újdonsága, az Angyalárny – Angyali vadász 5. Nalini Singh újabb lenyűgöző paranormális romantikus regénye, amely rögtön a 9. helyen nyitott. Bár az élmezőnyben nem történt változás, a tavasz várhatóan izgalmas meglepetésekkel szolgál majd.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

0

71

2

E. L. James

A szabadság ötven árnyalata

Ulpius-ház

0

79

3

E. L. James

A sötét ötven árnyalata

Ulpius-ház

0

154

4

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház

0

247

5

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

1

134

6

Bagdy Emőke

Utak önmagunkhoz

Kulcslyuk Kiadó

-1

68

7

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Ciceró Könyvstúdió Kft.

39

30

8

Jon Gabriel

Gabriel-módszer - Ajándék CD-melléklettel

Bioenergetic Kft.

új

16

9

Nalini Singh

Angyalárny - Angyali vadász 5.

Egmont Kiadó

új

26

10

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Ciceró Könyvstúdió Kft.

6

46

11

Kotra Károly

KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

Kotra Ker. és Oktató Kft.

15

49

12

Charlaine Harris

Véres csapda - True Blood 12.

Ulpius-ház

1

52

13

Nora Roberts

A tanú

Gabo Kiadó

új

14

14

Sylvia Day

Melléd láncolva

Ulpius-ház

-4

82

15


Britannica Hungarica Nagylexikon 11.

Kossuth Kiadó

új

19

16

Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó

-7

271

17

Rhonda Byrne

A Varázslat

Édesvíz Kiadó

12

177

18


Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2013. szeptemberben induló képzések

Educatio Kht.

új

13

19

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

Ciceró Könyvstúdió Kft.

18

45

20

Feitl István, Baráth Magdolna

Lehallgatott kihallgatások

Napvilág Kiadó

új

11

21

Csányi Vilmos

A kutyák szőrös gyerekek

Libri Könyvkiadó

-2

119

22

Yann Martel

Pi élete

Európa Könyvkiadó

6

36

23

J. K. Rowling

Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó

-16

79

24

Berentés Éva PhD

Az érett személyiség - Az emberi siker, a hatékonyság, és a boldogság személyiséghháttere

Pro Personal Kiadó

új

6

25

Sylvia Day

Hozzád kötve

Ulpius-ház

-14

141

26

Ken Follett

A megfagyott világ

Gabo Kiadó

-18

163

27

Adele Faber, Elaine Mazlish

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

-12

46

28

Joanne Harris

Csokoládés barack - Csokoládé 3.

Ulpius-ház

-6

78

29

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Ciceró Könyvstúdió Kft.

16

46

30

Danielle Steel

Örök barátok

Maecenas Kiadó

új

15

31

Ungváry Krisztián

A Horthy-rendszer mérlege - Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon

Jelenkor Kiadó

10

74

32

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 5. - Remény

Ciceró Könyvstúdió Kft.

4

47

33

Pál Ferenc

A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat

Kulcslyuk Kiadó

-10

45

34

Deákné B. Katalin

Anya, taníts engem! - Fejlesztési lehetőségek születéstől iskolakezdésig

Deák És Társa Kiadó

új

21

35

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

Ciceró Könyvstúdió Kft.

4

49

36

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-3

47

37

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

12

44

38

Oravecz Imre

Kaliforniai fürj

Jelenkor Kiadó

új

18

39

Bárdos András

Kern András - Ezt nem lehet leírni

Bookline Könyvek

-5

104

40

Göncz József

Az öngyógyítás forradalma

Kiskapu Kft.

új

10

41

Rhonda Byrne

The Secret - A titok

Édesvíz Kiadó

új

12

42

Cserna-Szabó András

Szíved helyén épül már a Halálcsillag

MagvetőKönyvkiadó

új

10

43

Paul "Coach" Wade

Fegyencedzés

Jaffa Kiadó

-29

49

44

Julie Garwood

Szép szavak

Gabo Kiadó

új

5

45

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 1. - képSregény

Könyvmolyképző Kiadó

új

15

46

Christopher Paolini

Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV.

Európa Könyvkiadó

-26

91

47

Bartos Erika

Bogyó és Babóca segít

Pozsonyi Pagony

új

23

48

Bartos Erika

Bogyó és Babóca süteményei

Pozsonyi Pagony

új

23

49

Dr. Natasha Campbell-McBride

Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó

új

22

50

Drunvalo Melchizedek

Az élet virágának ősi titka I-II.

Édesvíz Kiadó

új

0