Kálmán Mari:

Talyigás Irma és az Ürdög

Atlantic Press Kiadó, 2010

  • 144 oldal
  • Kötés: kemény kötés

"Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremtés kezdete óta érintetlen itt minden: a selymes ölű dombok, az egyenes tartású, égbenéző jegenyék, az alázatos füzek, az álmos vasútállomás, sőt még a postahivatal is, bár annak bejáratán megrepedt a tejüveg, de erről majd később. Áldott jókedvében pottyantotta az Úr Varacskát a Vasi-hegyet megkerülő Liska folyó partjára, csak azután valahogy megfeledkezett róla. Ez lehetett az oka, hogy az itt élő elárvult lelkeket időnként az Ürdög próbálta meg pártfogásába venni.
Harminc esztendővel ezelőtt, mikor a szabad szellemű Szögi Bernát fiatal lelkészként ideérkezett, kénköves babonák, pokolbéli hiedelmek és jámbor istenhit közt vergődő gyülekezetre talált. Tagjai ártatlanok voltak, akár az erdejükben megbúvó állatok, de éppoly gyámoltalanok is. Ha sok volt az eső, ha kevés, csak fölsóhajtottak a felhők közé: „Hej, de elfelejtettél minket, Urunk!”, mert még a szárazságkor szokásos könyörgéseket sem ismerték. Arra az intésre meg, hogy „segíts magadon”, csak legyintettek, mert úgy vélték, a mondás második felét úgysem hallják meg odafönt. Az Ürdög, hogy jártasságát a világi bölcsességekben megmutassa, kajánul hozzátette: „Kéz kezet mos. Csakhogy viszonosság nélkül az Égben sincs ám kézmosás, s ugyan mit adhattok ti egy kis esőért cserébe?” Az emberek erre csak vakarták a fejüket, s tovább sóhajtoztak..."

Történet arról, hogyan tapos el mindenkit maga körül egy zabigyerekként született varacskai parasztlány, hogy karriert csináljon, majd hogyan tapossa el őt egy még erőszakosabb, rendszerváltás utáni ügyeskedő.

Lapozzon bele!

- Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
+ Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
könyv

Franklin, Ariana:

A cambridge-i Vérvád

Franklin, Ariana: A cambridge-i Vérvád
2 980 Ft 20% 2 384 Ft
előjegyzés
könyv

Miklós Vitéz:

Magyar Ének

Miklós Vitéz: Magyar Ének
4 500 Ft 15% 3 825 Ft
kosárba
könyv

Cusack, Dymphna:

Ketten a halál ellen

Cusack, Dymphna: Ketten a halál ellen 3 300 Ft 20% 2 640 Ft
kosárba
könyv
Mayorga, Juan: Szerelmeslevelek Sztálinhoz
1 500 Ft 15% 1 275 Ft
kosárba
- Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
+ Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
könyv
Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög
2 390 Ft 20% 1 912 Ft
előjegyzés
könyv

Nemere István:

Csoda

Nemere István: Csoda
1 995 Ft 15% 1 696 Ft
kosárba
könyv
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
440 Ft 15% 374 Ft
kosárba
- A kategória toplistája teljes lista
+ A kategória toplistája teljes lista
könyv
Pease, Allan - Pease Barbara: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem 2 900 Ft 15% 2 465 Ft
kosárba
könyv
Bushnell, Candace: Carrie naplója
2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv
Gier, Kerstin: Férfiak és egyéb katasztrófák 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv

Pratchett, Terry:

Érdekes idők

Pratchett, Terry: Érdekes idők
2 490 Ft 15% 2 117 Ft
kosárba
Beszélgessünk róla!
összesen: 1 db
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
2010.08.19
A könyvrészletből ítélve, kellemes olvasmány lesz.
összesen: 1 db
Várható megjelenés:
2010.10.20.
2 390 Ft 1 912 Ft
20%
partnereink webshopjai
új!
bookline / Unicef Az UNICEF a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete. Programjait kizárólag képeslapok eladásából, cégek és magánszemélyek adományaiból, kormányok önkéntes felajánlásaiból finanszírozza.
legjobban fogy:
Halász Judit: Csiribiri Halász Judit Csiribiri
bookline / Douglas Folyamatosan bővülő széles és sokoldalú választékkal a Bookline és a Douglas együttműködése mindenki számára elérhetővé teszi kedvenc parfümillatát!
legjobban fogy:
bookline / ulpius-ház Válogasson a legújabb Ulpius bestsellerek közül! Ha vámpírra, romantikára vagy thrillerre vágyik, kattintson és nézzen be hozzánk! Fejős Éva és a Csajok már itt vannak.
Ulpius - Nyerő párosok, különleges akciók.
legjobban fogy:
bookline / tv2 Találja meg a legnagyobb sztárok könyvét és CD-jét a tv2 webshopjában! Megvásárolhatja többek között Stahl Judit szakácskönyveit, Gombos Edina Babanaplóját és persze a legnagyobb Megasztárok CD-it!