A szerző regényében a modern jiddis nyelvet és irodalmat megteremtő nagy elbeszélők (Mendele Mojher Szforim, Jichak Lejb Perec, Sólem Aléhem) hagyományait követi, és gazdagon merít a zsidó agada (vallásos mesék, legendák, mítoszok és bölcs mondások gyűjtőneve) és folklór kimeríthetetlen motívumkincséből, és azokat egyéni leleményeivel gazdagítva, nyelvileg színesen áradó történeteket mesél el.
Bár a történetekben ősatyák, bibliai királyok és próféták, csodarabbik élik egyáltalán nem fennkölt életüket, az édenkertbeli lét megtévesztésig hasonlít egy múlt század eleji galíciai, bukovinai vagy erdélyi zsidó városka küszködéssel, bánattal, tragédiákkal terhelt életéhez, amit csak azzal az önironikus derűvel lehet elviselni, amely Icik Mangernek lelkéből fakadó sajátja.
Olvasás közben mintha Marc Chagall világában járnánk, ahol angyalok, szerelmespárok, muzsikusok és háziállatok lebegnek a magasban, házak dacolnak a fizika törvényeivel, álmok válnak költői valósággá és a nyomasztó valóság válik álomszerű költészetté.