Fabricius Gábor nem pusztán egy a neves magyarországi reklámszakemberek közül, de publicistaként, cégalapító marketingesként, vizuálkommentátorként, esszéizáló designerként, a Sziget-pszichózison töprengő kisfilmesként az ezredforduló utáni magyar kulturális élet és médiatér meghatározó alakja, különleges értéke, akinek írásmódja, stílusa, hangvétele, nyelvezete összetéveszthetetlenül egyéni. Témái: pénz, hatalom, szex a vizuális tájszólás által uralt magyar médiamezőben, a suhogós joggerekből Alain Delon-ingekig, Manolo Blahnik-cipőkig, Salvatore Ferrogano-nyakkendőkig kimosakodott jelen idejű hazai előkelőségek birodalmában. Budapest Underground, ha tetszik, a felsőosztály titkos élete. A magyarpsziché ugyan némileg egyszerűbb struktúra, mint az Amerikai Pszichó, kevésbé sorozatgyilkos, puhább a fejlövése, noha nem kevésbé szadisztikus. Magyarország sikamlós, fénylő felülete a 2000-es években, bankárok, cégvezetők, iparmágnások látványtechnológusoktól, médiatervezőktől, imidzskreátoroktól körülölelt világa; hidrogénes luftballon, irány a kék ég legteteje a hósipkás csúcs fölött, és láthatatlan kéz hámozza menetközben. Ez a kéz Fabriciusé. Válság idején édes a gazdagság látványa, elcsúszó foncsorú tükörben szemlélni az unfrankót, a magyar elit életét, a new money kultúráját, melyet a nómenklatúra-privatizáció, a taxisofőr-polgárosodás, a zöldséges-szex és az okospornó hozott. Mária országa változóban: Krisztus anyjától a kereskedelmi tévéken és a szcientológián át Michelle Wildig és tovább. Fabricius prózája okosan hámozza meg ezt a léggömböt, a mindenki által látható, ezzel elfedő bulvárfelülettől a dolog szívének legközepében lakozó leglényegig, ami részben a Zeitgeist, részben pedig az önmagáért való Semmi.

Vágvölgyi B. András