Menasse, Eva:

Vienna

Ab Ovo, 2009

  • 385 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • ISBN: 9789639378674

Eva Menasse 1970-ben született Bécsben. Az egyetemen germanisztikát és történelmet tanult. Pályafutását újságíróként kezdte a bécsi Profil hírmagazinnál, majd a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztője és újságírója volt, később prágai és berlini tudósító, jelenleg szabadúszó. 2000-ben végigkísérte a holokauszttagadó David Irving elleni bírósági eljárást, majd a londoni perről készített tudósításait a Der Holocaust vor Gericht ("A holokauszt a bíróság előtt") című könyvében foglalta össze. 2003 óta Berlinben él.
2005-ben jelent meg első regénye, a Vienna, mely elnyerte a legjobb (szépirodalmi) elsőkönyvesnek járó Rolf Heyne-díjat. A nagy sikerű német kiadás után a Vienna meghódította Anglia, Ausztria, Franciaország, Hollandia, Izrael, Kanada, Kína, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia olvasóit is.

Már-már azt hittük, mindent megírtak a zsidók második világháború alatt és azóta szerzett tapasztalatairól, de tévedtünk. Eva Menasse ugyanis minden konvenciót felrúgva írt egy váratlan fordulatokban gazdag családregényt, amelyben felejthetetlen hősök csetlenek-botlanak. A hol gyengéd rokonszenvvel, hol fekete humorral megírt élvezetes könyvnek elsöprő közönségsikert jósolunk.
Daily Telegraph

Kiemelkedő írói teljesítményt nyújt az 1970-ben Bécsben született szerző első regényében, ebben a szövevényes, sziporkázóan humoros és megindító történetben. Eva Menasse aligha lehetett személyesen tanúja azoknak a korszakos eseményeknek, amelyeket egy család három nemzedékének történetén keresztül - a zsidó történetmondás legjobb hagyományait idézve - jelenít meg könyvében, a régi szép bécsi időktől napjainkig.
Barry Forshaw, The Times

- Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
+ Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
könyv

Tellkamp, Uwe:

A torony

Tellkamp, Uwe: A torony
4 990 Ft 15% 4 242 Ft
kosárba
könyv

Ammaniti, Niccoló:

Ahogy Isten parancsolja

Ammaniti, Niccoló: Ahogy Isten parancsolja
3 499 Ft 15% 2 975 Ft
kosárba
könyv

Chyrke, Anderson:

Sanyi Manó karácsonya

Chyrke, Anderson: Sanyi Manó karácsonya 2 300 Ft 15% 1 955 Ft
kosárba
könyv

Szirák Péter:

Örkény István

Szirák Péter: Örkény István 3 200 Ft 15% 2 720 Ft
kosárba
- Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
+ Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
könyv

Menasse, Eva:

Vienna

Menasse, Eva: Vienna 3 490 Ft 15% 2 967 Ft
kosárba
könyv

Picoult, Jodi:

Törékeny

Picoult, Jodi: Törékeny
2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
akcióban
könyv

Byatt, A. S.:

Mindenem

Byatt, A. S.: Mindenem
2 990 Ft 25% 2 243 Ft
kosárba
- A kategória toplistája teljes lista
+ A kategória toplistája teljes lista
könyv

Safier, David:

Pocsék karma

Safier, David: Pocsék karma 3 499 Ft 20% 2 800 Ft
kosárba
könyv
Gier, Kerstin: Férfiak és egyéb katasztrófák 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv

Gier, Kerstin:

Keresztanya

Gier, Kerstin: Keresztanya 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv

Müller, Herta:

Lélegzethinta

Müller, Herta: Lélegzethinta
2 900 Ft 15% 2 465 Ft
kosárba
Leghasznosabb kritikák
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Beszélgessünk róla!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
Várható szállítási idő:
2 munkanap
Vagy csak nálunk:
3 órán belül
Budapest és
környéke
bookline
express !!!
részletek
3 490 Ft 2 967 Ft
15%
partnereink webshopjai
új!
bookline / Unicef Az UNICEF a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete. Programjait kizárólag képeslapok eladásából, cégek és magánszemélyek adományaiból, kormányok önkéntes felajánlásaiból finanszírozza.
legjobban fogy:
Halász Judit: Csiribiri Halász Judit Csiribiri
bookline / Douglas Folyamatosan bővülő széles és sokoldalú választékkal a Bookline és a Douglas együttműködése mindenki számára elérhetővé teszi kedvenc parfümillatát!
legjobban fogy:
bookline / ulpius-ház Válogasson a legújabb Ulpius bestsellerek közül! Ha vámpírra, romantikára vagy thrillerre vágyik, kattintson és nézzen be hozzánk! Fejős Éva és a Csajok már itt vannak.
Ulpius - Nyerő párosok, különleges akciók.
legjobban fogy:
Safier, David: Pocsék karma Safier, David Pocsék karma
bookline / tv2 Találja meg a legnagyobb sztárok könyvét és CD-jét a tv2 webshopjában! Megvásárolhatja többek között Stahl Judit szakácskönyveit, Gombos Edina Babanaplóját és persze a legnagyobb Megasztárok CD-it!