könyv

Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér

nagyítás

Értékelése:

Értékeléshez be kell jelentkeznie!

Bagossy László:

A Sötétben Látó Tündér

Pozsonyi Pagony, 2009

  • 64 oldal
  • Kötés: karton
  • ISBN: 9789639727687

Takács Mari illusztrációival

Az Örkény István Színházban Pogány Judit főszereplésével évek óta nagy sikerrel játszott gyerekelőadás, végre könyv alakban is megszületett. Bagossy László varázslatos, népmesei elemekből építkező, mégis nagyon mai meséje az utóbbi évek gyerekirodalmának egyik legszebb darabja – nem lehet, hogy ez csak látható-hallható, ez olvasható is kell, hogy legyen. A mesét az Ibby-díjas Takács Mari finom, érzékeny rajzai kísérik.

"Amikor a legnagyobb unokám három és fél évesen az Örkény Színházban megnézte A Sötétben Látó tündér című előadásunkat, lázrózsákkal az arcán jött ki a nézőtérről, megölelt, és csak ennyit mondott: nagyon szépet meséltél, nagymama. Boldog vagyok, hogy első mesélője lehettem ennek a csodálatos szövegnek, és örülök, hogy most mesekönyv formájában is eljuthat minden anyukához, apukához, nagymamához és nagypapához, akiknek szívből kívánom, hogy segítségével találják meg az otthoni, meghitt mesemondás varázslatos hangulatát." - vallja a fülszövegben Pogány Judit Kossuth-díjas színművész.

- Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
+ Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
könyv
Berg Judit: Cipelő cicák a cirkuszban 2 450 Ft 15% 2 083 Ft
kosárba
könyv
Czigány Zoltán: Csoda és Kósza körül a Föld 2 690 Ft 15% 2 287 Ft
kosárba
könyv
Nordqvist, Sven: Hová tűnt a testvérem? 2 500 Ft 15% 2 125 Ft
kosárba
könyv

Nógrádi Gergely:

Nyau!

Nógrádi Gergely: Nyau! 1 890 Ft 15% 1 607 Ft
kosárba
- Még több Bagossy László teljes lista
+ Még több Bagossy László teljes lista
antikvár
Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér
2 000 Ft
kosárba
- Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
+ Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
könyv
Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv
Pease, Allan és Barbara: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? 2 900 Ft 15% 2 465 Ft
kosárba
CD

Szalóki Ági:

Gingalló

Szalóki Ági: Gingalló
4 090 Ft 5% 3 886 Ft
kosárba
akcióban
CD
Dido: Safe Trip Home
5 490 Ft 20% 4 392 Ft
kosárba
- A kategória toplistája teljes lista
+ A kategória toplistája teljes lista
könyv
Bartos Erika: Bogyó és Babóca épít
1 650 Ft 15% 1 403 Ft
előjegyzés
könyv

Berg Judit:

Tündérzene

Berg Judit: Tündérzene
2 450 Ft 15% 2 083 Ft
kosárba
könyv

Marék Veronika:

Boribon focizik

Marék Veronika: Boribon focizik 1 490 Ft 15% 1 267 Ft
kosárba
Leghasznosabb kritikák
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Beszélgessünk róla!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
Várható szállítási idő:
2 munkanap
Vagy csak nálunk:
3 órán belül
Budapest és
környéke
bookline
express !!!
részletek
2 990 Ft 2 542 Ft
15%
partnereink webshopjai
új!
bookline / Unicef Az UNICEF a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete. Programjait kizárólag képeslapok eladásából, cégek és magánszemélyek adományaiból, kormányok önkéntes felajánlásaiból finanszírozza.
legjobban fogy:
Halász Judit: Csiribiri Halász Judit Csiribiri
bookline / Douglas Folyamatosan bővülő széles és sokoldalú választékkal a Bookline és a Douglas együttműködése mindenki számára elérhetővé teszi kedvenc parfümillatát!
legjobban fogy:
bookline / ulpius-ház Válogasson a legújabb Ulpius bestsellerek közül! Ha vámpírra, romantikára vagy thrillerre vágyik, kattintson és nézzen be hozzánk! Fejős Éva és a Csajok már itt vannak.
Ulpius - Nyerő párosok, különleges akciók.
legjobban fogy:
Safier, David: Pocsék karma Safier, David Pocsék karma
bookline / tv2 Találja meg a legnagyobb sztárok könyvét és CD-jét a tv2 webshopjában! Megvásárolhatja többek között Stahl Judit szakácskönyveit, Gombos Edina Babanaplóját és persze a legnagyobb Megasztárok CD-it!