könyv

Johnson, Kim "Howard": A Monty Python Tunéziában

nagyítás

Értékelése:

Értékeléshez be kell jelentkeznie!

Johnson, Kim "Howard":

A Monty Python Tunéziában

Athenaeum 2000 Kiadó, 2009

  • 328 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • ISBN: 9789632930176

A Magyarországon is népszerű brit társulat, a Monty Python Repülő Cirkusza 1977-ben nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy elkészítsék sajátos verziójukat a krisztusi időkről. Ez lett a Brian élete című, 1978-ban bemutatott, mára klasszikussá vált film, amelyet több országban betiltottak, vagy csak jóval a bemutató után engedtek levetíteni. Svédországban például a következő reklámmal ajánlották a filmet: "Olyan vicces film, hogy Norvégiában be is tiltották!". A történet egy fiatal júdeai ácsról, Brianről szól, aki véletlenül pont ott és akkor éli életét, mint Jézus.

A könyv szerzője, az amerikai Kim "Howard" Johnson eleinte a társulat lelkes rajongója volt, később azonban barátságot kötött a hat humoristával, így csöppent bele a film tunéziai forgatásába. Az öthetes forgatás közben a szerző állandóan jegyzetelt és fényképezett, ennek eredménye ez a szórakoztató könyv, amely minden Python-rajongó számára kötelező, de annak is érdemes elolvasnia, aki kíváncsi, hogyan készült egy filmvígjáték a 70-es években.

- Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
+ Mit vettek még, akik ezt vették? teljes lista
akcióban
könyv
Idle, Eric: A mohó gazember naplója
2 990 Ft 25% 2 243 Ft
kosárba
könyv
Weed, Jennifer Heart (szerk.): 24 és a filozófia - Jack szerint a világ 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv
Chapman-Cleese-Gilliam-Idle-Jones-Palin: Monty Python és a Szent Kehely avagy: Gyalog galopp
3 000 Ft 15% 2 550 Ft
kosárba
könyv

Thiro, Rosalyn:

Japán - Útitárs

Thiro, Rosalyn: Japán - Útitárs
7 500 Ft 15% 6 375 Ft
kosárba
- Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
+ Az Ön által megtekintett termékek teljes lista
könyv

Johnson, Kim "Howard":

A Monty Python Tunéziában

Johnson, Kim "Howard": A Monty Python Tunéziában
2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv
Topográf: Nagy világatlasz
8 990 Ft 5% 8 541 Ft
kosárba
könyv
Pease, Allan & Barbara: Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak,és nem tudnak a nők...? 2 490 Ft 15% 2 117 Ft
kosárba
könyv
Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás 3 490 Ft 15% 2 967 Ft
kosárba
- A kategória toplistája teljes lista
+ A kategória toplistája teljes lista
könyv
Pease, Allan - Pease Barbara: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem 2 900 Ft 15% 2 465 Ft
kosárba
könyv
Powell, Julie: Julie & Julia - Kalandjaim a konyhában
2 490 Ft 15% 2 117 Ft
kosárba
könyv
Gier, Kerstin: Férfiak és egyéb katasztrófák 2 990 Ft 15% 2 542 Ft
kosárba
könyv

Pratchett, Terry:

Érdekes idők

Pratchett, Terry: Érdekes idők
2 490 Ft 15% 2 117 Ft
kosárba
Leghasznosabb kritikák
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Beszélgessünk róla!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
Várható szállítási idő:
3 - 5 munkanap
2 990 Ft 2 542 Ft
15%
partnereink webshopjai
új!
bookline / Unicef Az UNICEF a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete. Programjait kizárólag képeslapok eladásából, cégek és magánszemélyek adományaiból, kormányok önkéntes felajánlásaiból finanszírozza.
legjobban fogy:
Halász Judit: Csiribiri Halász Judit Csiribiri
bookline / Douglas Folyamatosan bővülő széles és sokoldalú választékkal a Bookline és a Douglas együttműködése mindenki számára elérhetővé teszi kedvenc parfümillatát!
legjobban fogy:
bookline / ulpius-ház Válogasson a legújabb Ulpius bestsellerek közül! Ha vámpírra, romantikára vagy thrillerre vágyik, kattintson és nézzen be hozzánk! Fejős Éva és a Csajok már itt vannak.
Ulpius - Nyerő párosok, különleges akciók.
legjobban fogy:
Safier, David: Pocsék karma Safier, David Pocsék karma
bookline / tv2 Találja meg a legnagyobb sztárok könyvét és CD-jét a tv2 webshopjában! Megvásárolhatja többek között Stahl Judit szakácskönyveit, Gombos Edina Babanaplóját és persze a legnagyobb Megasztárok CD-it!