SzívIdomár

Leander
Sony Music Entertainment, 2012
Bookline értékelés: (24 darab szavazat)
  • Típus: CD Audió
  • Lemezek száma: 1

A Leander zenekar kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojektjeként indult, majd csatlakozott hozzá Vörös Attila, a külföldön is igen elismert fiatal gitártehetség, aki a legendás Nevermore együttes gitárosaként turnézott Európában és az Egyesült Államokban is.
Később a zenekar kiegészült Jozzy-val és Budai Bélával.

2011-ben sikert sikerre halmoztak, aminek megkoronázásaként 2011. december 29-én a Tankcsapda előtt léphettek fel a debreceni Főnix Csarnokban!
Szintén a tavalyi év elismerése, hogy a legnívósabb magyar rock és metál magazin, a Hammer World közönségszavazásán a Leander 4 kategóriában is bekerült az első 10 helyezett közé: Kedvenc magyar zenekar, 2012 reménysége, Az év dala, Az év klipje.

A banda debütáló albumára a meglévő slágerek mellett (amelyek Youtube-os megtekintése összesítve több milliós) új nóták is felkerültek. A keverést és masteringet a svéd Jens Bogren végezte, aki olyan kiemelkedő zenekarokkal dolgozott, mint az Opeth, a Kreator vagy a Katatonia.

Vörös Attila felkérésére a Bennem című dalban szólózik a világ legjobb gitárosai között számon tartott Jeff Loomis, a volt Nevermore tag.

A Leander dalok erőssége, hogy a metál stílus ellenére a nagyközönség számára is igen fogyaszthatóak.

A SzívIdomár album teljes artwork-jét Borbás Róbert rajzolta és tervezte, aki többek között rajzolt már grafikákat a Metallica-nak, a Soilwork-nek és a Suicide Silence-nek is.

10%
3 390 Ft 3 051 Ft
12 pont
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 2 pont
    CD

    Ossian: Tűzkeresztség

    70% 2 290 Ft 688 Ft
  • 1. Black Sabbath 2. The Wizard 3. Behind The Wall Of Sleep/Wasp 4. N.I.B./Basically 5. Evil Woman 6. Wicked World 7. Sleeping Village/A Bit ...

    5 pont
    3 - 7 munkanap
    CD

    Black Sabbath: Black Sabbath I. - CD.

    10% 1 490 Ft 1 341 Ft
  • Az 1994-ben Kurt Cobain halála miatt feloszlott együttes a kilencvenes évek alternatív rockzenéjének üttörõje volt. Az elsõ kiadott albumuk óta 50 millió hanghordozóju...

    6 pont
    12 - 16 munkanap
    CD

    Nirvana: Live At Reading - CD

    akcióban
    51%
    3 482 Ft 1 699 Ft
  • 1. Sweet Leaf 2. After Forever 3. Embryo (instrumentális) 4. Children of the Grave 5. Orchid (instrumentális) 6. Lord of This World 7. Solitude 8. Into the Void

    5 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    Black Sabbath: Master of Reality - CD
    Raktáron

    Black Sabbath: Master of Reality - CD

    10% 1 490 Ft 1 341 Ft
Teljes lista
  • A Nirvana a zenei világ egyik legkellendõbb brand-je a mai napig. A csapat rövid fennállása során számos korszakalkotó dolgot vitt véghez, "Nevermind" című albumuk p...

    6 pont
    12 - 16 munkanap
    CD

    Nirvana: Nevermind (EE version) - CD

    akcióban
    51%
    3 482 Ft 1 699 Ft
  • A Black Sabbath eddig 70 millió albumeladással büszkélkedhet és 13 Grammy-díjat nyert, pedig megjelenik 13-ra keresztelt új lemezük. Ozzy Osborne, Tony Iommi és Geeze...

    6 pont
    12 - 16 munkanap
    CD

    Black Sabbath: 13

    akcióban
    68%
    5 352 Ft 1 699 Ft
  • a nirvana harmadik és egyben utolsó stúdióalbuma az in utero 1993 leginkább megosztó lemeze volt. elődjével, az 1991-es neverminddal és az őszinte zenéjükkel sikerült ...

    6 pont
    12 - 16 munkanap
    CD

    Nirvana: IN UTERO-20TH ANN.REMASTER - CD

    akcióban
    51%
    3 482 Ft 1 699 Ft
  • 2016. április 4-én, hétfőn jelent meg az Ossian 21. stúdióalbuma Fényárban és félhomályban címmel a Hammer Records / Hammer Music gondozásában. A platinalemezes Léle...

    3 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    CD
    Ossian: Fényárban és Félhomályban - DIGI CD
    Raktáron
Teljes lista
  • A Leander zenekar kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojektjeként indult, majd csatlakozott hozzá Vörös Attila, a külföldön is igen elismert fiat...

    12 pont
    CD

    Leander: SzívIdomár

    10% 3 390 Ft 3 051 Ft
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!