bookline top50

Kétharmaddal győzött a politika

Az utóbbi hónapokban a választások lázában égett az egész ország, így nem meglepő, hogy márciusban a politikai tematikájú könyveknek kiugróan nagy sikere volt a Bookline TOP 50 listáján. Bár a nyomtatott könyvek legjobbjai között a várva várt újdonságok, Leiner Laura új könyve és a Bridget Jones legújabb naplója is taroltak, az e-könyves sikerlistán a közéleti témák helyett továbbra is a szórakoztató irodalomé volt a főszerep.

A nyomtatott TOP50 dobogójának három lépcsőjéből kettőt a választási kampány újdonságai foglalnak el. Ferenczi Krisztina oknyomozó újságíró hosszú évek kutatómunkájának eredményeképp írta meg a toplista győztesét, a miniszterelnök és gazdasági holdudvarának kapcsolatát boncolgató Narancsbőr - Az Orbán-vagyonok nyomában című könyvét, és a fokozott érdeklődés a harmadik helyre repítette Zuschlag János önéletrajzi vallomását is, amelyet Szalai Vivien foglalt össze Pártházból börtönbe című művében. Szintén kiváló helyezést ért el Dési János, a Népszava és a Klubrádió munkatársának Kis politikushatározója: A magyar szürke 48 árnyalata (7.) a hazai közélet 48 prominens, bal- és jobboldali alakjának pályaképét mutatja be. A választási hajrában Matolcsy György egykori gazdasági miniszter titkárnője, Wiedermann Helga is tollat ragadott, hogy saját szemszögéből számoljon be a „magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról”: küldetése sikeres volt, a Sakk és póker ugyanis a 9. helyen végzett.

Simon Márton slammer és költő már a múlt hónapban is meglepetést okozott a TOP50-ben, kortárs verseskötet ugyanis ritkán jut a toplista élmezőnyébe, és még ritkább, hogy az előkelő helyezést következő hónapban is tartja (Polaroidok – 11.). A 23. helyezett, a buddhizmus dán guruja, Láma Ole Nydahl Félelem nélküli halál című könyvének sikere a keleti filozófiák növekvő népszerűségével indokolható, míg a Britannica Hungarica Nagylexikon 24. tizenharmadik helyezése valószínűleg azzal, hogy az utolsó nyomtatásban megjelent nagylexikon legutolsó kötetéről van szó.

Leiner Laura az elmúlt évek legnagyobb ifjúsági könyves meglepetését produkálta, és neve a márciusi sikerlistán felbukkan 8-szor is. A 2. helyre egy újdonsággal, az egy fergeteges szilveszteréjszakát elmesélő Akkor szakítsunk-kal tört be, korábbi regénye, a Bábel a 14. helyezett lett, míg a népszerű Szent Johanna-gimi-sorozat epizódjai a sikerlista második felében végeztek.

A márciusi e-könyves sikerlista nagy győztese, mondhatni „Leiner Laurája” Fábián Janka lett a múlt hónapban: a két novelláját, az Egy találkozást és a Videotékát tartalmazó kötet az első helyre, a Rozmaring és a Karácsony a ligetben az 5. és a 10. helyre jutott. Az e-könyves TOP10-ből a nyomtatott sikerlistától eltérően ezúttal kimaradtak a komolyabb hangvételű könyvek, kivéve Borbély Szilárd Nincstelenek – Már elment a Mesijás című regényét a harmadik helyen. Az író könyve a nyomtatott listán is a 40. helyen szerepel – jelezve, hogy februárban tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála következtében még mindig az érdeklődés középpontjában áll.

A Bookline TOP50 könyves listája

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Ferenczi Krisztina

Narancsbőr - Az Orbán-vagyonok nyomában

Tény 2014 Kft.

új

19

2

Leiner Laura

Akkor szakítsunk

Gabo Kiadó

új

26

3

Szalai Vivien

Zuschlag János: Pártházból börtönbe

Napi Gazdaság Kiadó

új

19

4

Helen Fielding

Bolondulásig - Bridget Jones naplója 3.

Európa Könyvkiadó

új

9

5

Feldmár András

Most vagy Soha

HVG Kiadói Rt.

új

6

6

Vekerdy Tamás

Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

Kulcslyuk Kiadó

-5

170

7

Dési János

A magyar szürke 48 árnyalata - Kis politikushatározó

Ab Ovo

új

17

8

Peetz, Monika

Keddi nők

Park Kiadó

új

28

9

Wiedermann Helga

Sakk és póker

Kairosz Kiadó

új

17

10

Steve Berry

A Kolumbusz-affér

Ulpius-ház

új

9

11

Simon Márton

Polaroidok

Libri Könyvkiadó

29

35

12

Sylvia Day

Megigézve

Ulpius-ház

új

19

13


Britannica Hungarica Nagylexikon 24.

Kossuth Kiadó

új

22

14

Leiner Laura

Bábel

Ciceró Könyvkiadó

34

209

15

Jane Nelsen

Pozitív fegyelmezés

Reneszánsz Könyvkiadó

-13

74

16

Beck Andrea

A Titoktündér - Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen

Beck & Partners Mi. Kft.

-3

116

17

Sabine Durrant

A hátam mögött - Ne ítélj előre! Ne bízz senkiben! Ellenőrizz mindent!

Kulinária Kiadó

új

27

18

Márai Sándor

Itália életérzés

Helikon Kiadó

új

30

19

Veronica Roth

A beavatott

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

12

20

Dan Brown

Inferno

Gabo Kiadó

-16

201

21

Julia Quinn

Lent délen, édes... - Csudajó trilógia 3.

Gabo Kiadó

új

9

22

Kotra Károly

KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

Kotra Ker. és Oktató Kft.

-10

76

23

Láma Ole Nydahl

Félelem nélküli halál

Jaffa Kiadó

új

6

24

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

22

25

Müller Péter

Férfiélet, női sors

Kossuth Kiadó

-9

167

26

Markus Zusak

A könyvtolvaj

Ulpius-ház

-20

49

27

Julie Garwood

A nagymenő

Gabo Kiadó

-3

38

28

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 5. - Remény

Ciceró Könyvstúdió Kft.

18

74

29

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

28

30

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők 2.

Corvina Kiadó

-16

165

31

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-6

80

32

Veronica Roth

A lázadó

Ciceró Könyvkiadó

új

21

33

J. A. Redmerski

Az örökké határa

Ulpius-ház

új

27

34

Sabrina Jeffries

Felejthetetlen csók

General Press Kiadó

új

5

35

Frei Tamás

2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja

Ulpius-ház

új

25

36

Moldova György

A nagy októberi összefogás

Urbis Könyvkiadó

-19

40

37

Vekerdy Tamás

Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

Kulcslyuk Kiadó

-2

35

38

Asa Träff, Camilla Grebe

A terapeuta

Animus Kiadó

új

11

39

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

-10

115

40

Borbély Szilárd

Nincstelenek - Már elment a Mesijás?

Kalligram Könyvkiadó

-37

43

41

Elizabeth Hoyt

Botrányos vágyak

General Press Kiadó

új

2

42

Jill Mansell

Szerepcsere

Kulinária Kiadó

-35

61

43

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház

-20

78

44

Buda László

Mit üzen a tested? - Gyógyító kommunikáció belső világoddal

Kulcslyuk Kiadó

-22

166

45

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Ciceró Könyvstúdió Kft.

-17

84

46


Sütivarázs 24. - Ajándék öt süteménykiszúró forma

Kossuth Kiadó

új

14

47

Peter James

Az idő rabságában

General Press Kiadó

új

18

48

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

18

49

Catherine Anderson

Csodálatos utazás

General Press Kiadó

új

29

50

Elaine Mazlish, Adele Faber

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

új

26

A Bookline TOP10 e-könyves listája:

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Fábián Janka

Egy találkozás / Videotéka

Ulpius-ház Kiadó

új

21

2

Egri László

Közösségi kóter

Publio

új

16

3

Borbély Szilárd

Nincstelenek - Már elment a Mesijás?

Kalligram Kiadó

-1

37

4

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház Kiadó

új

22

5

Fábián Janka

Rozmaring

Ulpius-ház Kiadó

5

583

6

Katie Ashley

Az ajánlat

Ulpius-ház Kiadó

17

63

7

Alice Clayton

Faldöngető

Ulpius-ház Kiadó

új

22

8

Raine Miller

Meztelenül

Ulpius-ház Kiadó

új

22

9

Khaled Hosseini

És a hegyek visszhangozzák

Libri Kiadó

0

132

10

Fábián Janka

Karácsony a Ligetben

Ulpius-ház Kiadó

23

473

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára