Suzanne Collins szerző

Suzanne Collins

Suzanne Collins amerikai írónő, Magyarországon leginkább Az éhezők viadala-könyvei által vált ismertté. 1991 óta ír gyerekműsorokat különböző tévécsatornáknak. Az írással a 2000-es évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, egy ötrészes gyerekkönyvsorozattal mutatkozott be (The Underland Chronicles). Ezt követően 2008-ban megírta Az éhezők viadalát, ami világszerte óriási sikert aratott. Mostanra az USA-ban több mint tízmillió darabot értékesítettek belőle, és e-könyv olvasókra is már több mint egymillió példányban lelt gazdára. Az éhezők viadalából és a Futótűzből csak Észak-Amerikában másfél millió darabot adtak el az első tizennégy hónapban, és szinte minden létező amerikai irodalmi díjat megnyertek az ifjúsági regény kategóriában. A történet azóta trilógiává bővült, és mindhárom könyvnek hamarosan elkészülnek a filmváltozatai is, Jennifer Lawrence-szel, Woody Harrelsonnal, Donald Sutherlanddel, Toby Jonesszal, Elizabeth Banksszel és Lenny Kravitz-cel a főszerepekben. Suzanne Collins jelenleg Connecticutban él a családjával és néhány vadmacskával, akik beköltöztek a hátsó udvarba.

Suzanne Collins művei

Suzanne Collins: Futótűz könyv
könyv

Futótűz - Az éhezők viadala 2.

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes. Hiáb...

Online ár:

3 213 Ft

Eredeti ár: 3 780 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala könyv
könyv

Az éhezők viadala

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál. A közeljövő egy sötét vi...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott

Agave Könyvek, 2011

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz könyv
könyv

Futótűz

Agave Könyvek, 2011

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Az éhezők viadala könyv
könyv

Az éhezők viadala

Agave Könyvek, 2011

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem la...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia - Díszdobozban könyv
könyv

Az éhezők viadala-trilógia - Díszdobozban

Agave Könyvek, 2015

A díszdobozos kiadás az alábbi köteteket foglalja magába: Az éhezők viadala Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitóliu...

Online ár:

9 006 Ft

Eredeti ár: 9 480 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia (limitált díszdobozos kiadás) könyv
könyv

Az éhezők viadala-trilógia (limitált díszdobozos kiadás)

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus trilógia felújított, keménytáblás kiadásban! A díszdoboz az alábbi köteteket tartalmazza: - Az éhezők viadala - ...

Online ár:

9 333 Ft

Eredeti ár: 10 980 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott - Az éhezők viadala 3.

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságba...

Online ár:

3 402 Ft

Eredeti ár: 3 780 Ft

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája könyv
könyv

Énekesmadarak és kígyók balladája

Agave Könyvek, 2023

A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők...

Online ár:

4 658 Ft

Eredeti ár: 5 480 Ft

könyv

Futótűz - Az Éhezők Viadala-trilógia 2. kötete

Agave Könyvek, 2023

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a...

Akciós ár:

3 136 Ft

Online ár: 3 808 Ft

Eredeti ár: 4 480 Ft

könyv

A kiválasztott - Az Éhezők Viadala-trilógia 3. kötete

Agave Könyvek, 2023

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

Akciós ár:

3 486 Ft

Online ár: 4 233 Ft

Eredeti ár: 4 980 Ft

könyv

Az éhezők viadala - Az Éhezők Viadala-trilógia 1. kötete

Agave Könyvek, 2023

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem la...

Akciós ár:

3 136 Ft

Online ár: 3 808 Ft

Eredeti ár: 4 480 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia könyv
könyv

Az éhezők viadala-trilógia

A klasszikus trilógia - Az éhezők viadala - Futótűz - A kiválasztott

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz + A kiválasztott (2 kötet) könyv
könyv

Futótűz + A kiválasztott (2 kötet)

Az "Éhezők viadalának" 2. és 3. kötete!

Előjegyezhető

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Die Tribute von Panem - Tödliche Spiele antikvár
antikvár

Die Tribute von Panem - Tödliche Spiele

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2009

Online ár:

5 990 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala 1-3. kötet (Az éhezők viadala - Futótűz - A kiválasztott) könyv
könyv

Az éhezők viadala 1-3. kötet (Az éhezők viadala - Futótűz - A kiválasztott)

Suzanne Collins Az éhezők viadala című trilógiája az utóbbi évek legnagyobb szenzációja az ifjúsági regények műfajában. Az immáron világs...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz - Az éhezők viadala 2. antikvár
antikvár

Futótűz - Az éhezők viadala 2.

Agave Könyvek

A Kapitólium dühös. A Kapitólium bosszúra éhes. A Kapitólium vért akar látni. És az igazi harc csak most kezdődik. Katniss és Pe...

3 390 Ft - 3 450 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott - Mockingjay (Az éhezők viadala-trilógia 3. kötete) antikvár
antikvár

A kiválasztott - Mockingjay (Az éhezők viadala-trilógia 3. kötete)

Tordai Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Agave, 2019

Online ár:

2 900 Ft

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája antikvár
antikvár

Énekesmadarak és kígyók balladája

Atticus

hibátlan, olvasatlan példány

Agave Könyvek, 2023

A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők...

Online ár:

2 500 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott antikvár
antikvár

A kiválasztott

Agave Könyvek

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

1 990 Ft - 6 990 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala antikvár
antikvár

Az éhezők viadala

Agave Könyvek

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál. A közeljövő egy sötét vi...

1 800 Ft - 3 600 Ft

Suzanne Collins: Futótűz antikvár
antikvár

Futótűz

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a...

1 418 Ft - 5 990 Ft

Suzanne Collins: The Ballad of Songbirds And Snakes idegen
idegen

The Ballad of Songbirds And Snakes

SCHOLASTIC UK, 2020

Ambition will fuel him. Competition will drive him. But power has its price. It is the morning of the reaping that will kick off the t...

Online ár:

9 491 Ft

Eredeti ár: 9 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games: Mockingjay idegen
idegen

The Hunger Games: Mockingjay - Mockingjay Film-tie

SCHOLASTIC UK, 2014

Mockingjay, the final book in the New York Times bestselling Hunger Games series, is now available with all-new cover art from the featur...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games Box idegen
idegen

The Hunger Games Box

SCHOLASTIC UK, 2012

Set in a dark vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve boys and twelve girls are forced to appear ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games

Harper Collins, 2012

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Year of the Jungle idegen
idegen

Year of the Jungle

Scholastic Press, 2013

The New York Times bestselling author Suzanne Collins has created a deeply moving autobiographical picture book about a father who must g...

Online ár:

4 350 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games - Catching Fire könyv
könyv

The Hunger Games - Catching Fire

SCHOLASTIC UK, 2013

After winning the brutal Hunger Games, Katniss Everdeen returns to her district, hoping for a peaceful future. But Katniss starts to hear...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games - Catching Fire

SCHOLASTIC UK, 2009

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games - Catching Fire könyv
könyv

The Hunger Games - Catching Fire - Film tie

SCHOLASTIC UK, 2013

After winning the brutal Hunger Games, Katniss Everdeen returns to her district, hoping for a peaceful future. But Katniss starts to hear...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games - Mockingjay

SCHOLASTIC UK, 2010

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

Online ár:

3 221 Ft

Eredeti ár: 3 390 Ft

Suzanne Collins: The Ballad of Songbirds And Snakes idegen
idegen

The Ballad of Songbirds And Snakes

SCHOLASTIC UK, 2021

Ambition will fuel him. Competition will drive him. But power has its price. It is the morning of the reaping that will kick off the...

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games 1 idegen
idegen

The Hunger Games 1

First in the ground-breaking HUNGER GAMES trilogy. In a vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve b...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Spotgaai idegen
idegen

Spotgaai

Katniss (17, ik-figuur) is uit de arena gered door de rebellen. Ze is naar het geheime District 13 gebracht, het bolwerk van de opstand t...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Gregor the Overlander idegen
idegen

Gregor the Overlander

This irresistible first novel tells the story of a quiet boy who embarks on a dangerous quest in order to fulfill his destiny -- and find...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games Trilogy Box Set idegen
idegen

The Hunger Games Trilogy Box Set

Set in a dark vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve boys and twelve girls are forced to appear ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games Trilogy idegen
idegen

The Hunger Games Trilogy

The Hunger Games The Hunger Games Catching Fire The Hunger Games Mockingjay

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Hunger Games II. - L'embrasement antikvár
antikvár

Hunger Games II. - L'embrasement

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nincs feltüntetve, 2010

Online ár:

4 990 Ft

Suzanne Collins: Hunger Games - Prima Parte / I Tributi / antikvár
antikvár

Hunger Games - Prima Parte / I Tributi /

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Oscar Mondadori, 2014

Online ár:

3 490 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games I-III.: The Tributes, Catching Fire,  Mockingjay idegen
idegen

The Hunger Games I-III.: The Tributes, Catching Fire, Mockingjay

Sixteen-year-old Katniss Everdeen regards it as a death sentence when she is forced to represent her district in the annual Hunger Games,...

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Hunger Games III. - La Révolte antikvár
antikvár

Hunger Games III. - La Révolte

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nincs feltüntetve, 2011

Online ár:

4 990 Ft

Suzanne Collins: Die Tribute von Panem - Gefährliche Liebe antikvár
antikvár

Die Tribute von Panem - Gefährliche Liebe

Kóborló Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2017

Spürst du, was sie wirklich fühlt? Seitdem Katniss und Peeta sich geweigert haben, einander in der Arena zu töten, werden sie vom Kapitol...

Online ár:

4 490 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games: Mockingjay antikvár
antikvár

The Hunger Games: Mockingjay - saját képpel

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

SCHOLASTIC UK, 2010

Mockingjay, the final book in the New York Times bestselling Hunger Games series, is now available with all-new cover art from the featur...

Online ár:

3 790 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games - Mockingjay antikvár
antikvár

The Hunger Games - Mockingjay

Hírös Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Scholastic Book Services, 2010

Against all odds, Katniss Everdeen has survived the Hunger Games twice. But now that she's made it out of the bloody arena alive, she's s...

Online ár:

3 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games - Catching Fire antikvár
antikvár

The Hunger Games - Catching Fire

Scholastic Inc.

Against all odds, Katniss Everdeen has won the annual Hunger Games with fellow district tribute Peeta Mellark. But it was a victory won b...

3 490 Ft - 3 990 Ft

Brown, Pierce - Collins, Suzanne - Eggers, Dave - Mitchell, John Ames: Visions of the Future. Buch + Klett Augmented idegen
idegen
Brown, Pierce - Collins, Suzanne - Eggers, Dave - Mitchell, John Ames

Visions of the Future. Buch + Klett Augmented - Englische Lektüre für das 6. und 7. Lernjahr

Klett Sprachen GmbH, 2018

Die Zukunft steckt voller Herausforderungen. Die Frage nach der Welt von Morgen hat die Menschheit schon immer beschäftigt und ist insbes...

Online ár:

3 486 Ft

Eredeti ár: 3 669 Ft

Collins, Suzanne - Harris, Julia: The Hunger Games. EinFach Englisch Unterrichtsmodelle idegen
idegen
Collins, Suzanne - Harris, Julia

The Hunger Games. EinFach Englisch Unterrichtsmodelle

Sch”ningh Verlag, 2015

Dieses Unterrichtsmodell bezieht sich auf die Textausgabe: "The Hunger Games" von Suzanne Collins, Klett, Stuttgart 2013 Einmal jährlich ...

Online ár:

10 986 Ft

Eredeti ár: 11 564 Ft

Collins, Suzanne: Hunger Games : La Ballade du Serpent et de l'Oiseau Chanteur idegen

Online ár:

5 729 Ft

Eredeti ár: 6 030 Ft

Collins, Suzanne: Hunger Games 2. L'Embrasement idegen
idegen
Collins, Suzanne

Hunger Games 2. L'Embrasement

Pocket, 2015

Online ár:

4 896 Ft

Eredeti ár: 5 153 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk